Létrehozva: 2023.01.09.
Módosítva: 2023.01.09.

A német alkancellár már a Leopard tankok szállítását sem zárja ki Ukrajnába

A németek is egyre jobban belebonyolódnak a háborúba.

Németország negyven Marder típusú páncélozott harcjárművet szállít Ukrajnának 2023 első negyedében – közölte a német kormányszóvivő pénteken. A bejelentés egy nappal azután érkezett, hogy Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett az Ukrajnának szánt további katonai segélyek ügyében. Robert Habeck alkancellár egy friss nyilatkozatában a bejelentést követően már arról beszélt, hogy a fegyverszállítások most nagy lendületet kaptak, így a továbbiakban azt sem zárja ki, hogy Berlin ezután modern, Leopard típusú tankokkal látja el Ukrajnát.

Robert Habeck alkancellár vasárnap a Hírek Berlinből című magazinműsorban arról beszélt, hogy már annak az esélyét sem zárja ki, hogy a jövőben a német kormány Leopard támadó harckocsikat szállíthat Ukrajnának – számolt be a Tagesschau híroldala.

„Figyelemmel kísérjük az aktuális helyzetet, és egyeztetünk más kormányokkal is. Ennek tükrében hozunk döntéseket, tehát semmi sem kizárt”

– fogalmazott a zöldpárti politikus.

Robert Habeck továbbá arra is rámutatott, hogy megnőtt a mozgástér a döntéshozatalban, amelyek páncélelhárító rakétákra és Marder típusú harci járművekre vonatkoztak. „Úgy vélem ez a dinamika még növekszik, ameddig a háború dinamikája is növekszik” – tette hozzá.

A Marderek szállításáról hozott döntés már esedékes volt

Az alkancellár szerint a Marderek szállításáról hozott döntés jó volt, melyet már régebben meg kellett volna lépni.

„Most pedig érjük el, hogy a harckocsik érkezzenek meg Ukrajnába, és utána készülhetünk a következő lépésre”

– hangsúlyozta.

A német kormány hosszas huzavona után a múlt héten jelentette be, hogy Marder típusú harckocsikat és egy Patriot légvédelmi rendszert ad át Kijevnek. Ezt követően a kormányszóvivő pontosabb adatokat közölve pénteken ismertette, hogy Berlin negyven Marder szállítását tervezi az év első negyedében.

A Tagesschau kiemelte, a járművek részben a német hadsereg (Bundeswehr) állományából részben pedig a gyárból érkeznek majd Ukrajnába.

További páncélosok szállítását követelik a német politikusok

Olaf Scholz német kancellárra már korábban is nagy nyomás nehezedett, mivel kijelentette, a támadó páncélosok szállítása tekintetében Németország nem lép egyedül. Emmanuel Macron francia államfő azonban a hónap elején közölte, könnyen mozgó felderítő páncélosokat küld Ukrajnának, mellyel kapcsolatban a kancellár lépéskényszerbe került, és engedve a nyomásnak, végül kötélnek állt. Azonban döntését követően számos politikus további lépések megtételét követeli, többek között Leopard harckocsik szállítását is.

„Hiba lenne megmaradni a Mardernél. Küldenünk kell mindent, amit csak lehetséges, ehhez hozzátartozik a Leopard is”

– nyilatkozta a német parlament zöldpárti alelnöke, Katrin Göring-Eckardt.

A Szabad Demokrata Párt (FDP) alelnöke, Wolfgang Kubicki is hasonló véleményt fogalmazott meg, ugyanis szerinte is jó döntés lenne a Marder mellett Leopardokat is küldeni, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy minden további lépést a NATO-partnerekkel kell egyeztetni. Németországnak nem lenne szabad ebben a kérdésben egyedül dönteni.

A Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Lars Klingbeil azonban már óvatosságra intett, szerinte ugyanis „első körben egyeztetnünk kell a nemzetközi szövetségeseinkkel. Egy ország sem szállít nehéz, támadó páncélosokat, mint a Leopard 1 és 2. Fontos, hogy az amerikaiak, a franciák és mi, mint német kormány folyamatosan mérlegeljünk, nehogy belecsússzunk ebbe a háborúba”.

Minden jel szerint még sokáig folytatódhat a háború, ugyanis valósággal ömlik a rengeteg fegyver Ukrajnába. Az Egyesült Államok nemrég jelentette be, hogy egy csaknem négymilliárd dolláros fegyverszállítmánnyal támogatja a hadban álló országot; majd Németország és Franciaország is közölte: páncélosokat küld a frontra. De az Európai Parlament egyes politikusai még ennél is több fegyvert küldenének: a liberális Guy Verhofstadt már azt követeli, hogy a legfejlettebb német nehéz-harckocsikat is adják oda Ukrajnának az európai államok – számolt be az M1 Híradója.

„Az Egyesült Államok egy nagyon erős védelmi támogatási csomagot jelentett be ma Ukrajnának. Új fegyvereket kapunk, ami már időszerű volt. Köszönöm Joe Bidennek és minden amerikainak” – ezekkel a szavakkal köszönte meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államok több milliárd dolláros új katonai támogatását pénteken.

A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy 3,75 milliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnának és a NATO keleti szárnyán lévő szomszédos országoknak. Ez az eddigi legnagyobb fegyverszállítmány, amelyet Kijev kapott és például páncéltörő rakétákkal felszerelt lövészpáncélosokat, tüzérségi eszközöket, rakétákat és lőszert is szállít az Egyesült Államok Ukrajnának.

Európa is szorosan követi az Egyesült Államokat:

Emmanuel Macron néhány napja jelentette be, hogy felderítő harcjárművekkel és lövegekkel segítik Ukrajnát.

A francia elnök egyúttal biztosította Volodimir Zelenszkijt, a győzelemig tartó megingathatatlan támogatásáról és a katonai segítség folytatásáról.

Pénteken pedig az is kiderült, hogy az első negyedévben Németország 40 db Marder páncélost szállít Ukrajnába. Ezek már modern gyalogsági harcjárművek, amelyek a németek szerint minőségi ugrást jelentenek majd az ukrán hadseregnek.

Németország emellett Patriot légvédelmi rendszert is szállít majd.

Hiába ömlik a fegyver Ukrajnába, Guy Verhofstadtnak ez sem elég. A liberális EP képviselő közösségi oldalán szombaton azt követelte, hogy a Leopard 2 német nehézharckocsival rendelkező európai államok egyezzenek meg és küldjék a tankjaikat Ukrajnába.

Finnország közben jelezte, hajlandó a legmodernebb Leopard nehéz harckocsijait elküldeni Ukrajnába, de csak abban az esetben, ha más európai államok is hasonló döntést hoznak.

Tavaly eurómilliárdos értékben áramoltak Kijevhez a fegyverszállítmányok: az USA korábban több részletben 18,5 milliárd euró értékben küldött fegyvereket, az Európai Unió a Békekeret pénzügyi alapból 3,1 milliárdos hadi segélyt különített el, de például az Egyesült Királyság, Németország és Lengyelország is eurómilliárdokért szállított fegyvereket.

A Kieli Világgazdasági Intézet szerint a fegyvereken kívül az EU eddig 52, az Egyesült Államok 48 milliárd eurónyi nem katonai támogatást ajánlott fel Ukrajnának.

Szakértők szerint a nyugati fegyverszállítások – még ha a legmodernebb eszközökből is állnak – nem teszik lehetővé, hogy az ukrán hadsereg ellentámadásba lendüljön, viszont az orosz fölény kiegyensúlyozására és a támadások megakasztására megfelelőek.

Közben Oroszország 43 százalékkal emelte a háborúra fordítható költségvetését és a mostani tervezetben már 84 milliárd dollár szerepel erre a célra.

Lapinformációk szerint Vlagyimir Putyin a múlt év végén katonai vezetőknek azt mondta: immár nincs felső határa a háborúra fordítható összegnek.

Másfél hónapja megmerevedtek a frontvonalak, az orosz és az ukrán hadsereg sem ért el jelentős eredményeket, a helyzet az I. világháború lövészárok harcaira hasonlít” – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1-en.

Kaiser Ferenc azt mondta: legkorábban március-április környékén jöhet változás, ugyanis

több nemzetközi szakértő szerint a jelek egy nagy tavaszi orosz offenzíva irányába mutatnak.

„Mind a két fél nagy erőkkel készül a tavaszi összecsapásra. Ha akkor is marad a patthelyzet, tehát egyik fél sem tud sikereket elérni, akkor valószínű az, hogy leülnek komolyabban tárgyalni. Addig mind a két félé abban bízik, hogy az arcvonalon sikerül olyan eredményeket-sikereket elérni, amit aztán a politikai megállapodásnál is ki tudnak használni” – fogalmazott a docens.

Kaiser Ferenc kiemelte: jelenleg egyik hadban álló fél részéről sem mutatkozik valódi hajlandóság a békekötésre.

Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.

Volodimir Zelenszkij hozzátette: országának pontosan erre van szüksége az orosz erők elleni harcban. A Fehér Ház pénteken jelentette be, hogy 3,75 milliárd dollár értékben szállít fegyvert Ukrajnának és NATO keleti szárnyán lévő szomszédainak, miközben Moszkva az ortodox karácsony miatt egyoldalú tűzszünetet léptetett életbe.

A legutóbbi segélycsomag a legnagyobb, amelyet Kijev eddig kapott.

Első ízben szerepelnek a szállítmányban Bradley típusú, páncéltörő rakétákkal felfegyverzett páncélozott járművek.

„Első alkalommal kapunk Bradley páncélozott járműveket, pontosan erre van szükségünk, új lövegekre és töltényekre, közöttük precíziósakra, új rakétákra, új drónokra. Időben érkeznek és erősek” – mondta péntek éjjel az ukrán elnök.

Zelenszkij köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek, az amerikai törvényhozóknak és „minden amerikainak, aki nagyra értékeli a szabadságot, és aki tudja, hogy a szabadság méltó a védelemre”. A brit védelmi tárca szombati napi jelentésében közölte, hogy az „ortodox karácsony idején a harcok a megszokott szinten folytatódtak”.

A kelet-ukrajnai Luhanszk megye állami közigazgatási vezetője, Szerhij Hajdaj folyamatos orosz tüzérségi csapásokról és rohamokról számolt be. A Telegram üzenetküldő alkalmazáson Hajdaj pénteken közölte, hogy a tűzszünet első három órájában az orosz erők tizennégyszer intéztek tüzérségi támadást ukrán állások ellen, és háromszor indítottak rohamot egy település ellen.

A közlést független forrásból nem lehetett megerősíteni. Az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy az orosz erők kelet-, északkelet- és dél-ukrajnai célpontokat támadtak rakétákkal.

Donyeck megye kormányzója szombaton jelentette, hogy előző nap két ember halt meg az orosz csapásokban Bahmutban, valamint az attól északra fekvő Kraszna Horában.

Az ukrán főügyészség szerint Bahmutban tizenhárman megsebesültek a támadásokban pénteken. Az ukrán hatóságok szerint az orosz csapatok a dél-ukrajnai Herszon ellen is tüzérségi támadást intéztek pénteken, egy mentő meghalt, heten megsebesültek.

Kreml: Nem tárgyalunk senkivel, a nyugati fegyverek csak mélyítik az ukrán nép szenvedéseit, a védelmi minisztérium pedig igazat mond

Visszautasította a Kreml azt az ukrán állítást, miszerint egy magas rangú orosz tisztviselő európai kollégáinak egy esetleges békemegállapodás gondolatát vetette fel Ukrajna ügyében.

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára csütörtökön azt mondta, Dmitrij Kozak, az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője találkozókat folytatott európai tisztviselőkkel, hogy megpróbálja Kijevet egy szerinte kedvezőtlen békeszerződés aláírására kényszeríteni – írja a Reuters. Amikor Danilov állításával kapcsolatban faggatták, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy válaszolt, ez az állítás csak egy „újabb kitaláció”.

A nemrég bejelentett nyugati fegyverszállítások tovább „mélyíti az ukrán nép szenvedéseit”, de „nem változtatják meg a konfliktus menetét” – mondta Peszkov. Szerinte azzal, hogy Ukrajna nehezebb fegyvereket és légvédelmi eszközöket kap nyugati szövetségeseitől, „nem fog tudni változtatni semmin”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök