Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.23.
Módosítva: 2023.01.23.

Előrenyomulásról számolt be az orosz katonai szóvivő

Zaporizzsja és Donyeck környékén.

Az Ukrajnát támadó orosz egységeknek Zaporizzsja megyében és Donyeck környékén sikerült előrenyomulniuk az elmúlt nap folyamán – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint Zaporizzsja irányában az orosz erők előnyösebb állásokat foglaltak el, megölve mintegy 85 ukrán katonát, megsemmisítve egy D-30-as két D-20-as tarackot, egy gyalogsági harcjárművet, két páncélozott harcjárművet, egy kisteherautót és egy lőszerraktárt.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy régióban az orosz előrenyomulás Orihiv és Huljajpole város környékén összpontosul. Beszámolója szerint mindkét település ukrán ellenőrzés alatt áll, de a kezdeményezés a régióban az oroszok kezébe ment át. Az orosz védelmi tárca szombaton Lobkove község bevételéről számolt be erről a frontszakaszról.

Konasenkov szerint az orosz hadsereg és az önkéntes rohamegységek – ez a meghatározás a Wagner katonai magánszervezet fegyvereseit fedi – Donyeck környéjén is offenzívában vannak. Itt az ukrán veszteség, mint mondta, több mint nyolcvan katona, három páncélozott harcjármű, két egyéb jármű és egy D-30-as tarack volt.

A beszámoló szerint az ukrán fegyveres erők Kupjanszk irányában több mint ötven katonát, egy járművet és egy kisteherautót, „Liman irányában” több mint nyolcvan katonát, egy gyalogsági harcjárművet, öt páncélozott harcjárművet és egy kisteherautót, valamint egy AN/TPQ-48-as és egy AN/TPQQ-37-es amerikai ellentűzradart veszítettek.

Az orosz harcászati repülőgépek, valamint, a rakéta- és tüzérségi erők csapást mértek az ukrán 128. hegyi rohamdandár parancsnokságára 74 tüzérségi egységre, valamint 119 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra. Az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán Szu-25-ös repülőgépet, kilenc drónt, két HIMARS-rakétát és egy HARM radarelhárító rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 376 repülőgépet, 203 helikoptert, 2931 drónt, 401 légvédelmi rakétarendszert, 7401 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 985 sorozatvetőt, 3887 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8144 speciális katonai járművet semmisítettek veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást vasárnap. Beszámolójuk szerint Ilovajszkra éjszaka egy Tocska-U rakétát lőttek ki, Nova Kahovka környékén pedig nyolc falu maradt áram nélkül a villanyvezetéket ért találat miatt.

Az orosz titkosszolgálat, az SVR azt állítja, hogy Ukrajna a Nyugat által szállított fegyvereket és lőszereket az atomerőművek tárolja az atomerőművek területén – írja a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva a The Guardian.

Az SVR szerint az ukránok ezt abban a reményben teszik, hogy Oroszország nem veszi célba őket, egy nukleáris baleset veszélye miatt.

Bahmut, Donyeck és Zaporizzsja környékén több mint 25 település került tűz alá. Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy újabb jelentős területeket foglaltak el, ugyanakkor a támadásokat az ukrán vezérkar is elismerte. Közben újabb nyugati fegyverszállítmányokat kér Kijev.

Páncéltörőkkel és tankcsapdákkal is felszerelték lövészárkaikat az ukrán csapatok Donyeck városának közelében. A katonák azt mondják, elég emberük van az alig néhány száz méterre állomásozó orosz csapatok visszaveréséhez, de több fegyverre lenne szükségük – hangzott el az M1 Híradó című műsorában.

Az egyik név nélkül nyilatkozó férfi arról számolt be, hogy több lövedék és ágyú kellene. Állítása szerint van elég kézifegyverük és gránátvetőjük, de hiányzik a lőszer. Mint mondta, jó lenne „valami nehezebb fegyver is”, például tankok.

Kijev folyamatosan szorgalmazza a külföldi fegyvertámogatásokat. Az ukrán védelmi miniszter szombaton londoni kollégájának mondott köszönetet a felajánlott katonai kutató-mentő helikopterekért. A brit légi járművekről felvételeket is közölt, amelyek állítólag egy bevetés közben készültek a Fekete-tenger közelében. A britek azonban nemcsak helikoptereket adományoztak, hanem Challenger kettes típusú harckocsikat is ígértek az ukránoknak. A Donyeck megyei Bahmutnál állomásozó egységek szerint tankjaik elavultak, ezért jól jönne az utánpótlás.

Az egyik katona szerint nagy motivációt jelent a gyalogság számára a tankok jelenléte. Ha a tankok közel vannak, növekszik a morál, kevésbé érzik a félelmet. „Ha Leopárdokkal és Challengerekkel kezdenénk rohamozni, megállíthatatlanok lennénk” – magyarázta az egyik ukrán egység parancsnoka.

Nemcsak a britek ajánlottak fel tankokat, a német gyártmányú Leopard kettesekből Lengyelország, Finnország, Spanyolország és Portugália is küldene Ukrajnába. A harckocsik újraexportjába azonban Berlinnek is bele kell egyeznie. Erről azonban azonban még a pénteki németországi találkozó után sem sikerült, ahol 50 ország egyeztetett az Ukrajnának nyújtandó segítségről. Közben az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy csapataik területeket szereztek az ukránoktól a donyecki régióban.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője arról tájékoztatott, hogy Donyeck irányában a Déli Katonai Körzet légi és tüzérségi csapatainak támogatásával a rohamosztagok önkéntesei felszabadították a Donyecki Népköztársaság Dvurecsje települését. Az ukrán fegyveres erők vesztesége elérte az 50 katonát, halottakat és sebesülteket együttvéve, emellett két páncélozott harcjármű, három katonai teherautó, valamint két tarack semmisült meg. A jelentés szerint a régióban egy lőszerraktárat is megsemmisítettek, míg Ukrajna dél-nyugati részén egy amerikai gyártmányú radarállómást is támadtak.

A három balti állam – Észtország, Lettország és Litvánia – külügyminisztere szombaton felszólította Németországot, hogy „már mostantól” szállítson Leopard nehézharckocsikat Ukrajnának, hogy segítsen megállítani az orosz agressziót.

Erről Edgars Rinkevics, a lett diplomácia irányítója számolt be a Twitter közösségi oldalon. Azt írta, hogy mi, a lett, az észt és a litván külügyminiszter arra kérjük Németországot, hogy azonnali hatállyal biztosítson Leopard harckocsikat Ukrajnának. Hozzátette, hogy erre azért van szükség, hogy megállítsuk az orosz agressziót, segítsük Ukrajnát és gyorsan helyreállítsuk a békét Európában. Hangsúlyozta egyben, Németországnak, mint vezető európai hatalomnak különleges felelőssége van ebben a tekintetben.

A németországi Ramsteinben tartott találkozón Ukrajna szövetségesei pénteken jelentős új fegyverszállításokat jelentettek be az országnak. A nehézharckocsik szállításáról azonban nem sikerült megállapodniuk. A hírt csalódottan vette tudomásul Kijev, amely sürgette a harckocsik küldését.

A tanácskozást vezető Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az ülés utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy igen átfogó és ütőképes támogatási csomagról egyeztek meg, amelynek révén Ukrajna első alkalommal kap nyugati gyártmányú modern harckocsit. Ez a brit Challenger 2, amellyel Nagy-Britannia támogatja Ukrajnát.

A világ legerősebb harckocsijának számító német Leopard 2 ügyéről azonban még nem egyeztek meg – tette hozzá a Pentagon vezetője.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a tanácskozás szünetében tett sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard 2-k állományát, és az Ukrajnát támogató partnerekkel együttműködve a lehető leghamarabb döntenek.

Franciaország nem zárja ki, hogy Leclerc típusú harckocsikat szállít Ukrajnának támogatásul az Oroszország elleni háborúban – mondta vasárnap Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.

Az ukrán hadsereg eddig elsősorban Németországtól kérte a világ legerősebb harckocsijának számító Leopardokat az orosz agresszió megállításához segítségül.

Ami a Leclerc-eket illeti, azt kértem a védelmi minisztertől, hogy foglalkozzon a kérdéssel. Semmi sem kizárt” – mondta a francia elnök egy újságírói kérdésre válaszolva a Franciaország és Németország közötti megbékélési szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett közös német-francia kormányülést követően.

A Leopard tankokat érintő kérdés kapcsán Olaf Scholz elmondta: a múltban mindig is szorosan együttműködve léptünk fel barátainkkal és szövetségeseinkkel, és a jövőben is a konkrét helyzettől függően fogunk cselekedni.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Kijevbe látogatott, ahol jelezte: az Európai Unió 2023-ban 18 milliárd euró pénzügyi segélyt nyújtana Ukrajnának, és azt fontolgatja, hogy német Leopardokat küld az országnak. Berlin egyelőre azonban nem hagyta jóvá a harckocsik átadását Ukrajnának.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül