Létrehozva: 2022.12.22.

Túllépte a százezret a tengeren Olaszországba érkezett migránsok száma

És csak jönnek, jönnek...

Az év eleje óta annyi bevándorló kötött ki a dél-olaszországi partokon, mint az előző két évben összesen a római belügyminisztérium csütörtökön közölt adatai szerint – jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

Folyamatosan érkeznek...

A tárca százezer-kilencszáznyolcvanöt személyt regisztrált. Ez nem tartalmazza azok számát, akik szárazföldön, többnyire a balkáni útvonalon léptek be az országba.

Tavaly több mint hatvanhétezren, 2020-ban pedig több mint harmincnégyezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül.

Az idén érkezettek többsége egyiptomi és tunéziai volt, akik gazdasági bevándorlóknak számítanak. Az egyiptomiak száma meghaladta a húszezret, a tunéziaiaké a tizenhétezret. Népesnek bizonyult a Bangladesből, Szíriából és Afganisztánból származók csoportja is.

A felnőtt kíséret nélkül érkezett gyerekek és fiatalkorúak száma meghaladja a 12 ezret.

A legutóbbi csoport a késő délutáni órákban ért partot Livorno kikötőjében. A száznegyvenkét embert a német felségjelzésű Life Support civil hajó vette fedélzetre líbiai vizeken, az olasz hatóságok most első alkalommal nem egy déli, hanem egy távolabbi északi kikötőt jelöltek ki a nem kormányzati szervezet (NGO) által működtetett hajó számára.

Livornóban köthet ki pénteken a szintén német Sea-Eye 4 hajó is száznyolc fős csoporttal.

Lampedusa szigetén is egymás után kötnek ki a migránsokkal teli csónakok és hajók, melyek majdnem kivétel nélkül Tunéziából kelnek át a tengeren. A lampedusai 350 fős táborban ismét több mint 1300-an szoronganak. A csütörtökre virradó éjszaka egy hétméteres hajó felborult, a vízbe esett negyvenhat embernek, közöttük három gyereknek a parti őrség sietett a segítségére. Mindenkit sikerült megtalálni és kimenteni.

Matteo Piantedosi belügyminiszter az ünnepek utánra ígért szigorítást a bevándorlókkal érkező civil hajók számára.

A tárcavezető korábban a hajók esetleges lefoglalására, valamint a rájuk kivethető pénzbírság megemelésére utalt. A tervek között szerepel, hogy csak azokat a civil hajókat engedik kikötni, amelyek a legelső csoport fedélzetre vétele után elindulnak egy kikötő felé. Az eddigi gyakorlat az, hogy az NGO-hajók több napot is a tengeren töltenek, hogy minél több menekülőt felvegyenek.

Róma azt akarja, hogy a migránsok már a hajókon jelezzék az esetleges menedékkérelmet, mivel így a hajót nyilvántartó ország hatáskörébe kerülnek át.

Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjúban támogatásáról biztosította a jobboldali római kormány migrációs politikáját, azt hangoztatva, hogy Varsó és Róma hasonlóan értékeli a migrációs helyzetet.

Világos különbségtételt szorgalmazott a háború elől menekülők és a gazdasági bevándorlók között.

Megjegyezte, hogy nem tartja hatékony megoldásnak a migránsoknak a tagállamok közötti esetleges szétosztását. Úgy vélte, inkább a kiindulási országok támogatására kell a hangsúlyt helyezni.

Az Il Giornale riporterének Pasquale Alessandro Griesivel, az Fsp rendőrszakszervezet lombardiai regionális titkárával készített milánói riportja bemutatja, hogy milyen borzalmas helyzetekkel kell megküzdjenek az olasz rendőrök. 

Műemlékekben, turisztikai látnivalókban nem a leggazdagabb olasz város Milánó, ám a gazdagságot pénztárcában mérve évszázadokon át magasan verte az olasz átlagot. Lombardia fővárosa csaknem egy évtizede valami megmagyarázhatatlan lejtőre került, és már a covidjárvány, majd a migráció kezelése sem működött megfelelően.

Az Umberto Cagni utcában találhatók az országos rendőr-főkapitányság bevándorlási hivatalának milánói irodái, ahol is a menekültügyek elbírálása történik.

„Földi pokollá változott a hivatal, csak dicsérni tudom rendőreink szinte végtelen türelmét. Naponta 250-300 arrogánsan követelődző, Isten tudja honnan érkező emberáradattal kell dűlőre jutniuk. A dolog szépség hibája, hogy a napokban hirdetményben tájékoztattuk az érdekelteket, az ügyintézést áthelyeztük a Montebello utcai tágasabb irodába. Itt most egy léleknek sem kellene lennie, erre mit látunk, több száz öklüket rázó figura, gyakran késekkel felfegyverkezve fenyegetőzik – mondta Pasquale Alessandro Griesi, majd felháborodottan folytatta: – Ide jutottunk, ennek az ellenőrizetlen bevándorlási jelenségnek áldozatai a rendfenntartó bajtársaink. Mindennapossá váltak az ellenük irányuló inzultusok, köpködik, rugdalni próbálják kollégáinkat, de gyakran késsel is fenyegetőznek a bevándorlók. Megdöbbentően sunyi módszerekkel is próbálkoznak. Rendőreink a lakosság védelmében határozottan lépnek fel, ugyanis az elfogások gyakran nem szép szavak kíséretében történnek. A migráns bandák mobitelefonnal rögzítik a rendőri fellépéseket, majd manipulatív módon, gyakran megvágva a felvett anyagot, ártatlan áldozatonként mutatják be magukat a közösségi médiában.”

A szakszervezeti vezető jelezte, mindeddig nem sok sikerrel jártak a feljelentéseik. „Meggyőződésem, hogy nem csupán Milánó problémája az egyre kezelhetetlenebb migránshelyzet. A megoldás az ország vezetőinek kezében van, ahogy látom, az új kormány az illegális bevándorlás ügyeit a helyzethez illő figyelemmel és szigorral igyekszik kezelni.”

A tisztánlátás, a tárgyilagosság megkívánja a visszatekintést, a mi esetünkben a hetvenes évekig érdemes visszalépni, ugyanis akkor indult Olaszországba az arab világból a bevándorlás. A ma már nagypapa korú, nagyrészt marokkói és tunéziai, volt szőnyeg- és fürdőlepedő árusok szégyenkezve veszik tudomásul, milyen nagyot változott a világ. Korábban hasznos és igen jó áron kínált termékeiket barátsággal, örömmel fogadták az olaszok, ám most „unokáikra” a haszonlesés, munkakerülés, a segélyekre épített követelőzés a trendi jellemző. Érdemes tanulmányozni azon statisztikai adatokat, amelyből kiderül, csizmaországban igen szerény azok száma, akik a beilleszkedés rögös útját választják.

A lap riportere megkeresett egy idős marokkói embert, aki feldúltan elemezte a helyzetet: „A hamis hittérítők, a földi kánaánt ígérő embercsempész bandák sakálként ugrottak a többségében fiatal, az életről még semmit nem tudó áradat élére. Minden elképzelést felülmúló anyagi haszonnal a zsebekben majd hülyék lennének ezekről a milliárdokról önként lemondani. Érthető, ha az olaszok türelme fogyóban van, mert a gigantikussá formálódó számlát az utolsó eurócentig ők állják. Érzésem szerint több »bevándorló« választja a szervezett bűnözés bandatagságát, mint a munka kínálta tisztességes, ám jóval szerényebb keresettel járó életformát.”

Olaszország szigorúbb határellenőrzést vezet be Szlovéniával közös határán a szomszédos ország felől erősödő migrációs nyomásra tekintettel, összhangban a belügyminisztérium november 28-i direktívájával – jelentette be Annunziato Varde trieszti prefektus.

A hatóságok mindenekelőtt a kisebb határátkelőkre fognak összpontosítani.

Kormányzati adatok szerint tavalyhoz képest 57 százalékkal emelkedett a Szlovénia felől Friuli-Venezia-Giulia tartományba érkező illegális bevándorlók száma.

Trieszt megyét tekintve a növekedés kimagasló, 70 százalékos – közölte a tartományi székhely prefektusa a közbiztonságért felelős regionális hatóságok keddi tanácskozásán.

Az Il Gazzettino című regionális lap beszámolója szerint az illegális bevándorlással szembeni olasz–szlovén együttműködés megerősítését tervezik, ennek keretében kiterjesztik a két ország együttes járőrtevékenységét, és szélesítik a friuli autópályákon és utakon történő közúti ellenőrzéseket az embercsempészek kézre kerítése érdekében.

A Friuli-Venezia-Giulia tartományban 21 olyan kisebb határátkelőhely van, amelyet embercsempészek arra használnak, hogy a menedékkérőket Olaszországba juttassák.

A migránsok ezeken az útvonalakon keresztül leggyakrabban kisbuszokban, lakókocsikban, vagy teherautók rakterében rejtőzve érkeznek.

„A növekvő migrációs mozgások tekintetében fontos fenntartani a magas fokú éberséget és tovább fejleszteni a közbeavatkozást szolgáló stratégiákat, különösen az embercsempészek jelensége elleni szigorú küzdelem frontján” – olvasható Annunziato Varde üzenetében.

Giorgia Meloni miniszterelnök októberben hivatalba lépett jobboldali kormánya szigorú fellépést hirdetett az illegális migrációval szemben. Az idén mintegy 98 ezer migráns érkezett tengeri úton Olaszországba.

Több mint ötszáz migránst szállított Olaszország kikötőibe vasárnap két civil hajó.

A berlini székhelyű SOS Humanity szervezet Humanity–1 nevű hajója az Adriai-tenger partján található Bariban köthetett ki 261, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója, a Geo Barents pedig Salernóban 248 illegális bevándorlóval a fedélzetén.

A menedékkérőket Líbia partjai előtt vették fel gumicsónakokról és egyéb bárkákról.

A civil hajók legénysége szerint több migránson bántalmazás jelei láthatók, illetve egyesek azt állították, hogy szexuális erőszaknak estek áldozatul. Az SOS Humanity szerint az emberek származási országai Szíria, Egyiptom, Kamerun, illetve Elefántcsontpart.

Az olasz belügyminisztérium szerint azért kellett távoli kikötőkbe irányítani a hajókat, mert a szicíliai kikötők és befogadóközpontok zsúfolásig telítettek. Az olasz kormány ismételten a civil szervezeteket hibáztatta, amiért felbátorítják a kétségbe esett embereket a veszélyes tengeri átkelésre. Mindazonáltal illegális bevándorlók közvetlenül is érkeznek Olaszország partjaihoz. A hétvégén a dél-olaszországi Reggio Calabria kikötője közelében az olasz parti őrség egy halászhajón mintegy 400 menedékkérőt fedezett fel.

Az olasz belügyi tárca adatai szerint az idén eddig több mint 97 ezer migráns érkezett Olaszországba a Földközi-tengeren keresztül.

Párizs és Berlin szigorú befogadási politikát folytat, miközben Rómának nyitást diktál a tömeges migráció előtt – jelentette ki Giorgia Meloni, Olaszország jobboldali miniszterelnöke a La Repubblica című olasz napilapnak vasárnap.

Giorgia Meloni úgy vélte, az emberi életekkel is kereskedő csempészszervezetekkel szembeni harc meghatározza kormányának identitását és politikai kultúráját.

„Évek óta hangoztatjuk, hogy Európának cselekednie kell, mivel Olaszország nem fogadhatja el többé, hogy az embercsempészek döntsék el, ki léphet be hozzánk” – jelentette ki Meloni.

Megjegyezte, hogy Franciaország és Németország „saját határain vizsgálja meg, ki jogosult és ki nem a belépésre, ki képvisel hasznos munkaerőt a vállalatok számára és ki nem”. Olaszországban viszont – hangoztatta – a szelektálás a tengeri útvonalon történik, és a migránshajókat mozgató embercsempészek döntenek.

Úgy vélte, Olaszország nem maradhat az egyedüli, melynek „meg kell fizetnie az Afrikából érkező migránsáradatért”.

Giorgia Meloni a jelenlegi migrációs helyzetet „kezelhetetlen” méretűnek nevezte, és a tartózkodásra nem jogosult migránsok kollektív kitoloncolását sürgette az Európai Uniótól.

Csatlakozott Antonio Tajani külügyminiszter korábbi kijelentéséhez, aki meghatározott számú bevándorló legális belépését javasolta, szakmai képzés biztosításával. Giorgia Meloni kijelentette: abszurd, hogy a multinacionális vállalatok külföldieket alkalmaznak olasz munkaerő hiányában, mivel az olaszok inkább a munkanélküli segélyt vagy a korábbi kormánytól bevezetett alapjövedelmet választják.

Az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökeként miniszterelnökké lett Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy kormánya 2023-ban is folytatja a fegyverszállítmányok küldését Ukrajnába, és abban szövetségesei, a Matteo Salvini vezette Liga és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) támogatására is számít. A háború kirobbanása óta Róma már hat szállítmányt küldött Ukrajnába, melyek értéke 450 millió euró.

A pandémia utáni gazdasági helyreállításra kapott európai uniós forrásokkal kapcsolatban Giorgia Meloni elmondta, hogy az év végéig megvalósítandó ötvenöt projektből az előző, Mario Draghi vezette olasz kormány harmincat hagyott hátra. Éppen ezért Giorgia Meloni az EU-pénzek „gyorsabb és könnyebb” felhasználását sürgeti.

Ami az olasz partokhoz érkező civil hajókat illeti, Antonio Tajani a La Stampa című napilapnak azt mondta, nem tudja, mi lesz Róma válasza a következő migránsokkal teli NGO-hajó kikötési kérelmére, de „mindenkinek tiszteletben kell tartania a szabályokat, a nem kormányzati szervezeteknek is”.

Tajani hozzátette: úgy érzi, Európa is kezd rádöbbenni, hogy a háborút nem Róma indította az NGO-kal szemben, hanem pont fordítva történt.

Jelenleg az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója, a Geo Barents van úton a Földközi-tengeren Líbia irányában, és ismét tengeren a német felségjelzésű Humanity1 is, amely a szicíliai Augusta kikötőjéből kelt ismét útra.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint december elsejéig több mint 94 ezren érkeztek a tengeri útvonalon, a tavalyi majdnem 63 ezerrel szemben. Két évvel ezelőtt az év első tizenegy hónapjában valamivel több mint 32 ezren érkeztek az olasz partokra.

 


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant a hetedik emeletre

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak