tóth gabi
Ijesztő a helyzet. Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során — közölték vasárnap belga ügyészségi források.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Eva Kaili alelnöki hatáskörét. Tisztségéből való végleges eltávolításáról az uniós törvényhozó testület a jövő heti plenáris ülésen fog szavazni.
Az ügyészség pénteken közölte, hogy a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy öbölmenti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. Az ügyészség szerint a vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal próbálták lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját. A rendőrség az e heti razzia során mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket foglalt le.
Eva Kaili EP-alelnök mellett őrizetbe vették élettársát, az olasz Francesco Giorgit. Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztenseként dolgozik, továbbá a Fight Impunity (Küzdelem a büntetlenség ellen) nevű, brüsszeli székhelyű civilszervezet alapítója, amely a súlyos emberi jogi jogsértések büntetlensége elleni küzdelmet támogatja.
A Fight Impunity brüsszeli irodáját péntek reggel átkutatták a hatóságok. A szervezet elnökét, Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, valamint feleségét és lányát is letartóztatták pénteken olaszországi otthonukban. A gyanú szerint Panzeri „Marokkó és Katar érdekében politikailag befolyásolta az Európai Parlamentet”, feleségét és lányát pedig bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással gyanúsítják.
Az ügyben érintett egy belga szocialista EP képviselő is, Marc Tarabella, akinek az otthonában szombat este házkutatást tartottak a hatóságok.
Az L’Echo című belga napilap értesülése szerint a rendőrség egy több százezer eurót tartalmazó bőröndöt talált Eva Kaili apjánál.
„Úgy gondolom, hogy továbbra is küzdenünk kell egy olyan Európa létrehozásáért, amely a polgárok és
az Unió közjója érdekében áll” – mindezt néhány napja mondta Eva Kaili, az Európai Parlament pénteken letartóztatott szocialista alelnöke.
Az elhangzott mondatok különösen annak fényében érdekesek, hogy Eva Kailit egy korrupció és pénzmosás elleni, nagyszabású nyomozás részeként vették őrizetbe Belgiumban. A balliberális görög politikusnőt és még négy társát egy 16 helyszínen tartott razzia során tartoztatták le.
A belga ügyészségre hivatkozva a Mandiner azt írja: a nyomozók már hónapok óta gyanítják, hogy egy „Öböl-menti állam befolyásolja az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseit” – különösen az intézmény vezetőit célozva, jelentős mennyiségű pénzzel és értékes ajándékokkal. A mostani razzia során a rendőrség mintegy 600 ezer euró készpénzt foglalt le, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket.
A német lap úgy fogalmaz: A 44 éves baloldali politikus nyolc éve EP-képviselő. Az őrizetbe vétele azért is nagyon súlyos, mert Kailinak mentelmi joga van, őrizetbe pedig csak akkor lehet venni, ha tetten érik.
A görög szocialista politikus letartóztatása akkor kap igazán különös fénytörést, amikor egy novemberben 21-ei EP felszólalását meghallgatjuk. Ekkor Eva Kaili a munkavállalói jogok élharcosának nevezte Katart. Ez azért is különös, hiszen hónapok óta erősen támadják az országot, amiért ott állítólag több ezer vendégmunkás halhatott meg a vébéhez kapcsolódó építkezésen.
„Meg vagyunk döbbenve” – így fogalmazott közleményükben az európai szocialisták EP képviselőcsoportja. Ebben kifejtik: a vizsgálatokra reagálva azonnali hatállyal felfüggeszti Eva Kaili európai parlamenti képviselő tagságát az S&D képviselőcsoportban.
Néhány hónapja derült ki, hogy Ursula von der Leyen sms-ben kötött meg több milliárd euró értékű szerződéseket, többek között a koronavírus-elleni vakcinákat szállító amerikai Pfizer céggel. De arról is cikkezett még októberben az Origo, hogy az Európai Bizottság elnök asszonya saját fiának kedvezve köthetett igencsak furcsa tanácsadói szerződéseket.
De szintén az európai baloldalhoz köthető a német kancellár, Olaf Scholz adócsalási botránya is. Az ügy lényege, hogy még hamburgi polgármesterként Scholz egy helyi banknak kedvezve engedhetett el 47 millió euró befizetését.
A Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla ismét elutasította a tanúvallomást az Európai Parlament Covid–19-cel foglalkozó különbizottsága előtt – írja a Politico című brüszeli lap online verziója. Az ügyben kiemelten érintett , az Európai Bizottság elnöke is, aki szabálytalanul, SMS-ekben egyeztetett a Bourlával az EU-s oltóanyag-vásárlásról, nagyjából 35 milliárd euró értékben.
Bourla korábban visszalépett egy októberi, a bizottság előtti meghallgatástól, amelyen várhatóan kemény kérdésekkel kellett volna szembesülnie arról, hogy miként jöttek létre a titkos vakcinaalkuk – közli a brüsszeli lap.
Az EU vakcinabeszerzési stratégiájáról szóló könyvvizsgálói jelentés
Október 14-én az Európai Ügyészség megerősítette, hogy folyamatban van az EU Covid elleni vakcinavásárlásokkal kapcsolatos vizsgálata, de egyelőre nem pontosította, hogy kik ellen folyik a vizsgálat, és hogy mely uniós vakcinaszerződéseket vizsgálják.
„Bizottságunk úgy érezte, hogy … vannak fontos kérdések, amelyek a vezérigazgató felelősségi körébe tartoznak, és amelyek megválaszolására csak ő jogosult, de megválaszolatlanok maradtak” – mondta Kathleen Van Brempt európai parlamenti képviselő, a Covid–19-cel foglalkozó különbizottság elnöke. Hozzátette: mélységesen sajnálja, hogy
Mint arról a hirado.hu beszámolt: Ursula von der Leyen 2020 decemberében jelentette be, hogy jóváhagyták a Pfizer oltóanyagának használatát az unióban. Ez volt az első koronavírus elleni vakcina, amely engedélyt kapott az Európai Bizottságtól. Így az első 300 millió adaggal napokon belül elkezdődtek az oltások a tagállamokban.
Néhány hónappal később újabb, összesen 1,8 milliárd vakcina beszerzéséről egyezett meg az Európai Bizottság az amerikai Pfizer–BioNTechkel. Időközben azonban
Ursula von der Leyen szabálytalanul, SMS-ekben egyeztetett a Pfizer vezérigazgatójával az EU-s oltóanyag-vásárlásról, nagyjából 35 milliárd euró értékben. Hogy pontosan mi volt az SMS-ekben, azóta sem derült ki, ugyanis az üzeneteknek nyoma veszett.
Brüsszeli források szerint további vizsgálatok is várhatók a vakcinabeszerzés ügyében.
Az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa, Stella Kyriakides ciprusi politikus sem látszik ki a korrupciógyanús botrányokból. Kyriakides asszonynak már a bemutatkozása sem sikerült túl jól, mivel a biztossá való kinevezése után nem sokkal kitört koronavírus-járványt megpróbálta elbagatellizálni. Aztán azzal okozott botrányt, hogy hallani sem akart a brüsszeli bizottságnak a nyugati vakcinagyártókkal kötött szerződései nyilvánosságra hozataláról. Sőt, kezdetben az Európai Bizottság azt is tagadta, hogy ők szerződtek volna le a gyártókkal, noha a szerződéseken ott szerepelt – többek között – a ciprusi biztos aláírása. A brüsszeli politikusoknak – élén Kyriakidesszel – jó okuk volt tagadni és titkolózni, mivel később kiderült, hogy a biztos asszony számláján megjelent 4 millió euró, amivel nem tudott elszámolni. Mivel Kyriakides családja privatizálta az összes onkológiai intézetet Cipruson, később pedig megdrágították a kezeléseket, ezért a rákbetegeken való nyerészkedéssel is megvádolták.
Stella Kyriakides az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság egészségügyért és az élelmiszerbiztonságért felelős biztosa 2019. december 1. óta.
ELŐSZÖR 2006-BAN VÁLASZTOTTÁK MEG A CIPRUSI PARLAMENT KÉPVISELŐJÉNEK A JOBBKÖZÉP, EPP-TAG DEMOKRATA TÖMÖRÜLÉS (DISY) SZÍNEIBEN.2013-ban a párt alelnöke lett. Hazája parlamentjének 2019-ig volt a tagja. 2017 és 2018 között az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az elnöki tisztségét töltötte be.
Stella KyriakidesFORRÁS: AFP/KENZO TRIBOUILLARD
Annak ellenére, hogy Kyriakides elméletileg egy konzervatív párt tagja,
2018-BAN A CIPRUSI TÖRVÉNYHOZÁSBAN ELŐTERJESZTETT EGY TÖRVÉNYJAVASLATOT, AMELY TÁMOGATTA AZ ABORTUSZ DEKRIMINALIZÁLÁSÁT.
Ahogy arról az Origo beszámolt, 2020. január 24-én Kyriakides azt nyilatkozta a hivatalos brüsszeli hírforrásnak számító Euronewsnak, hogya kínai intézkedések megfékezték (!) a koronavírus-járvány terjedését, ezért Európában egyelőre nincs szükség semmilyen különleges intézkedés meghozatalára.
Kyriakides éppen egy hónap múlva, február 24-én is interjút adott a Euronewsnak. Akkor azt mondta, hogyegyelőre nincs szükség korlátozások bevezetésére, sem az utazásra, sem a kereskedelemre vonatkozóan.
A WHO szerint ekkor a koronavírussal fertőzöttek száma a Föld 30 államában 80 ezer körül volt, Olaszországban 50 ezer embert pedig előtte egy nappal vesztegzár alá helyeztek.
AZ ITÁLIAI-FÉLSZIGETEN NAGYJÁBÓL 350 FERTŐZÖTTET ÉS 10 HALOTTAT TARTOTTAK SZÁMONa vírus okozta megbetegedés következtében, de nyilvánvaló volt már ekkor is, hogy a fertőzöttek száma ennek sokszorosa.
Kyriakides csupán március 10-én ismerte be, hogy baj van.
Április 7-én a sajtónak arra a kérdésére, hogy
BRÜSSZEL MIT TESZ AZ ÉJJEL-NAPPAL DOLGOZÓ ORVOSOKÉRT ÉS ÁPOLÓKÉRT, SEMMILYEN KONKRÉT VÁLASZT NEM TUDOTT ADNI, helyette a szolidaritásról és az irányelvekről értekezett. Egyetlen konkrét intézkedésként azt tudta felhozni, hogyAz Európai Bizottság több mint 140 millió eurót adott a vakcinával kapcsolatos európai kutatások támogatására,persze hitel formájában.
A vakcina elleni kutatás azonban ebben a helyzetben értelemszerűen nem fékezhette meg a járványt.
Kyriakides akkori interjújából csak az derült ki egyértelműen, hogy
FOLYAMATOSAN ELLENTMONDOTT SAJÁT KORÁBBI VÉLEMÉNYÉNEK, A FELELŐSSÉGET A TAGÁLLAMOKRA HÁRÍTOTTA, ÉS ÁLLANDÓAN MAGYARÁZKODOTT.
A ciprusi biztos felettesével, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel ellentétben még csak önkritikát sem gyakorolt, tehát nem ismerte el, hogy neki is van felelőssége abban, hogy a járvány kitört.
Brüsszel katasztrofális járványügyi kezelése miatt Európai Kutatási Tanács (EKT) elnöke, Mauro Ferrari április 7-én lemondott a posztjáról. Stella Kyriakides Ferrari lemondását egyáltalán nem kommentálta, igaz erről őt nem is kérdezte a brüsszeli Euronews.
Egy következő botránya az volt Kyriakides asszonynak, hogy nem akarta nyilvánosságra hozni az Európai Bizottság által a nyugati vakcinagyártókkal (Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca, CureVac és Sanofi-GSK) kötött szerződéseket.
Ezen szerződések nyilvánosságra hozása ezért lett volna fontos, mivel a brüsszeli testület az európai adófizetők pénzéből szerződött le a vakcinagyártókkal, tehát jogunkban állna tudni, hogy mégis mire költik a adóinkat. A szerződések nyilvánosságra hozatalát leghangosabban a magyar kormány követelte, a jó példával elől járva Budapest pedig teljes egészében nyilvánosságra hozta a kínai és az orosz szerződéseket, a Szputnyik V, illetve a Sinopharm vakcinájának a megvásárlásáról.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter 2021 márciusában a Modernával kötött szerződés néhány oldalát nyilvánosságra hozta,EZEN STELLA KYRIAKIDES ALÁÍRÁSA VOLT LÁTHATÓ.
Kezdetben Brüsszel még azt is titkolta, hogy az Európai Bizottság szerződött le a nyugati vakcinagyártókkal. az Európai Bizottság szóvivője, Stefan De Keersmaecker korábban, hogy nem Brüsszel, hanem a tagállamok szerződtek a vakcinagyártókkal.
Ómolnár Miklós, a Mediaworks tömegmédia üzletágának igazgatója megszerezte és bemutatta az Európai Bizottság által kötött vakcinaszerződéseket.
A Pfizer szerződésének előlapjaFORRÁS: YOUTUBE/ÓMOLNÁR MIKLÓS: FEKETÉN - FEHÉREN
Ezeken egyértelműen kivehető Kyriakides aláírása.
Stella Kyriakides uniós egészségügyi biztos aláírása a Modernával kötött szerződésénFORRÁS: YOUTUBE/ÓMOLNÁR MIKLÓS: FEKETÉN - FEHÉREN
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Ómolnár megkeresésére reagálva később elismerte, hogy mégis Brüsszel szerződött le a vakcinagyártókkal.
Az aláírások a Sanofi szerződésénFORRÁS: YOUTUBE/ÓMOLNÁR MIKLÓS: FEKETÉN - FEHÉREN
Az, hogy Kyriakidesék miért nem akarták nyilvánosságra hozni a szerződéseket csak később derült ki.
AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot egy interjúban arról beszélt, hogy valójában az EU-t lehet hibáztatni a kevés vakcináért, mert három hónappal később kötöttek szerződést velük, mint például az Egyesült Királyság.
Soriot azt mondta, hogy megérti, hogy mindenki feszült, mert nagy a nyomás, és ezt főleg megérti az Európai Bizottság részéről, mert ők egész Európának rendezik a vakcinákat.
A VEZÉRIGAZGATÓ AZT IS ELÁRULTA, HOGY NEM TETTEK SEMMIFÉLE ELKÖTELEZŐDÉST AZ EU IRÁNYÁBA A SZERZŐDÉSEKBEN.Hozzátette: Mivel a szigetország három hónappal előbb kötött szerződést, ezért előnyben volt, ráadásul a szállítás körülményei is jobban átláthatóak voltak.
Ezért az uniós szerződés csak arra vonatkozik, hogy a lehető legtöbbet megteszik (best effort) a szállítások kapcsán, de nincs benne kötelezettségvállalás.
A ciprusi származású Stella Kyriakides az Egyesült Királyságban tanult pszichológiát, kiváló angol nyelvtudással rendelkezik. Tulajdonosi részesedése van a családja ügyvédi irodájában is, sőt, családja évtizedek óta befolyásos jogász-családnak számít Cipruson, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal. Vagyis sem az angol nyelvtudása, sem a jogi tájékozottsága nem okolja, hogy ennyire hátrányos szerződést kössön.
FELMERÜL A KÉRDÉS, HOGY MIÉRT OLYAN SZERZŐDÉS SZÜLETETT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ ASTRAZENECA KÖZÖTT, AMI NEM TARTALMAZ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁST?
A V4NA nemzetközi hírügynökség kérdezte erről Kyriakidest, de választ nem kapott. A ciprusi egészségügyi biztos lemondását az Astra-Zeneca szerződés miatt sokan követelték, de persze nem mondott le.
2021 áprilisában Ómolnár ciprusi sajtóban megjelent hírekre alapozva állította:KIDERÜLT, HOGY AZ UNIÓS EGÉSZSÉGÜGYI BIZTOSNAK A FÉRJÉVEL KÖZÖS SZÁMLÁJÁRA VÁRATLANUL 4 MILLIÓ EURÓT (MAI ÁRFOLYAMON TÖBB MINT 1,6 MILLIÁRD FORINT) UTALTAK.
A pénz az állami tulajdonban lévő Ciprusi Szövetkezeti Bank révén landolt Kyriakides családi számlájára. Az uniós politikus először azzal magyarázta a tranzakciót, hogy csupán hitelről, kölcsönről van szó.
Ómolnár Miklós szerint „nagyon kilóg a lóláb", ugyanis – helyi sajtóinformációk alapján – az egészségügyi biztosnak semmiféle fedezete nincs egy ekkora kölcsön felvételéhez. Ahogy egy ciprusi számvevőszéki jelentés megfogalmazta: Stella Kyriakides sem a fizetéséből, sem más forrásokból nem lesz képes visszafizetni ezt a hatalmas összeget,
vagyis egyértelműen kamuhitelről van szó, a korrupció álcázásáról– kommentálta Ómolnár.
Stella Kyriakides miután lebukott a több millió eurós tranzakcióval, megpróbálta ismét megmagyarázni a történteket.
Állítása szerint a pénznek nincs semmi köze az uniós vakcinaszerződésekhez. Pedig – Ómolnár Miklós megfogalmazása alapján – „a vesztegetési pénzt minden jel szerint az oltóanyaggyártó cégek dobták össze, a nekik kedvező feltételekkel megkötött, a késlekedő, akadozó szállítást lehetővé tevő szerződésekért".
Ezt látszik alátámasztani, hogy több ciprusi lap is „passzív vesztegetésként" értékelte a történteket.
Az uniós egészségügyi biztos és családja egyébként nem először keveredett egészségüggyel kapcsolatos korrupciós botrányba. Évekkel korábban egy bank mögé bújva privatizálták az összes onkológiai kezelést Ciprus szigetén, aztán jelentősen megemelték a kezelések árát. Egy helyi lap megfogalmazása szerintA RÁKBETEGEKEN GAZDAGODÓ KYRIAKIDES CSALÁD NEVE SZITOKSZÓ LETT AZ ORSZÁGBAN.
Az ügy egyébként később a ciprusi parlament elé került. Minden képviselő az onkológiai kezelések államosítása, az árak csökkentésére szavazott, kivéve egyetlenegy képviselőt – Stella Kyriakidest.
A TV2 Tények című műsora rövid interjúkat készített arról, hogy a ciprusiak hogyan vélekednek arról, hogy rajtuk gazdagodott a politikus.
Stella Kyriakides egyébként korábban, 2000 és 2015 között a mellrákellenes Europa Donna Cyprus elnöke is volt, továbbá 2004 és 2006 között a European Donna hálózatot összefogó European Breast Cancer Coalition Europa Donna (Európai Emlőradiológiai Társaság) elnöke is.
A European Breast Cancer Coalition Europa Donna 2006-ig visszamenően közzétette a honlapján a pénzügyi beszámolóit.EZEKBŐL KIDERÜLT, HOGY AZ ELMÚLT ÉVEKBEN TÖBB TÍZEZER EURÓS TÁMOGATÁSOKAT KAPOTT A PFIZERTŐL, AZ ASTRAZENECÁTÓL ÉS A JOHNSON AND JOHNSONTÓL IS.
A V4NA nemzetközi hírügynökség levélben fordult a szervezethez, hogy megtudják, 2006 előtt milyen támogatásokat kaptak a gyógyszergyártóktól, és Stella Kyriakidest is kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a vakcinabeszerzések során hogyan használta fel személyes kapcsolatait, melyeket akkor épített ki, amikor a European Breast Cancer Coalition Europa Donna szervezet elnöke volt?
A Tényeknek nyilatkoztak így ciprusiak, miután kiderült, hogy Stella Kyriakides európai uniós biztos családja korrupciós botrányba keveredett, mintegy 4 millió euróval nem tudnak elszámolni.
A TÉNYEK STÁBJA FELKERESTE AZ ÜGYBEN A CIPRUSI ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKET IS, AZONBAN A MEGBESZÉLT IDŐPONT ELŐTT NEM SOKKAL VÁRATLANUL ÉS INDOKLÁS NÉLKÜL LEMONDTÁK AZ INTERJÚT.
Mindezen botrányoknak nem lett semmilyen negatív következménye, Kyriakides politikai karrierje továbbra is töretlenül ível felfelé.