tóth gabi
Ezt mondta a miniszter Jordániában.
Egy stabil, Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormány és az amerikai Republikánus Párt félidős választási győzelme reményteli és biztató fejlemény lenne a közel-keleti béke szempontjából – erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter az Ammáni Biztonsági Fórumon. Szijjártó Péter azt mondta: fontos lenne folytatni a Donald Trump előző amerikai elnök közvetítésével megkezdett közel-keleti békefolyamatot, azért is, mert a térség biztonsági helyzete közvetlen kihatással van Európa biztonsági helyzetére. Hozzátette: Európa jelenleg nem lenne képes kezelni egy újabb biztonsági kihívást, ezért gyors előrelépésre van szükség a béke és a nyugalom irányába a Közel-Keleten .
„Minél több regionális konfliktus van a világban, annál nagyobb az esélye annak, hogy ezek a regionális konfliktusok aztán egy globális háborúban, egy világháborúban öltenek testet. Ezt semmiképpen nem szeretnénk.
Mi legyen tehát a célunk? A célunk az, hogy békét teremtsünk a világ lehető legtöbb részén, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb regionális konfliktusnak véget vessünk, és ne hagyjuk, hogy ezek egy új világháborúban csúcsosodjanak ki” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Magyarország szinte egyedüliként szólal meg a béke hangján Európában, sőt az egész nyugati féltekén az ukrajnai háborúval kapcsolatban, miközben a többség eszkalációs retorikát alkalmaz – jelentette ki.
A tárcavezető az Ammani Biztonsági Fórum nyitó panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy bár regionális fegyveres konfliktusról van szó, az súlyos negatív hatásokkal jár az egész világ számára, egyebek mellett az első valódi globális energiaválság és a kialakuló élelmezési krízis miatt.
Felszólalásában rámutatott, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon azonnal és rendkívül súlyosan jelentkeznek a háború közvetlen következményei, de a közvetett hatások is érezhetők.
„Hazánk kettős nyomás alatt áll, kelet felől már több mint egymillió menekült érkezett, miközben a déli határt ostromolják, ott a hatóságok csak idén már mintegy 230 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg” – közölte.
Ráadásul – mint mondta – a helyzetet csak tovább súlyosbítják az elhibázott európai uniós szankciók, amelyek nem váltották be az ígéreteket, nem vetettek véget a háborúnak, nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, ehelyett a harcok egyre brutálisabbak, Európában energiaválság alakult ki és az árak az egekben vannak.
Erre példaként hozta fel, hogy
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a negatív következmények különösen nagy veszélyt jelentenek az amúgy is instabil helyzetben lévő térségekre, mivel az életkörülmények romlása hamar a szélsőséges ideológiák terjedéséhez és az erőszak fellángolásához vezet. Ez pedig újabb migrációs hullámokat válthat ki, ami fokozza a terrorfenyegetettséget világszerte, mivel az ellenőrizetlen emberáradat megkönnyíti a merénylők mozgását.
– szögezte le.
Hozzátette, hogy hazánk lényegében az egyetlen európai ország, amely nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem vesz részt az EU kiképző missziójában, ezért pedig a kormány támadásoknak van kitéve politikailag és a nemzetközi médiában.
A miniszter figyelmeztetett: minél előbb véget kell vetni a regionális fegyveres konfliktusoknak, ugyanis minél több ilyen zajlik párhuzamosan, annál nagyobb a veszélye egy újabb világháború kirobbanásának. Kiemelte, hogy az ukrajnai helyzet további eszkalációja nyomán könnyen kontrollálhatatlanná válhat a konfliktus.
Magyarország mintegy 250 millió forint értékben szállít orvosi eszközöket Jordániába a keresztény közösségek egészségügyi ellátásának javítása érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán ugyancsak Ammánban.
A tárcavezető a Jordániai Karitász katolikus segélyszervezetnek szállított, alapvetően magyar gyártású eszközök átadásán a keresztény menekültek, valamint az őket befogadó közösségek támogatásának fontosságát hangsúlyozta.
„Reméljük, hogy ezzel a segítséggel mind a befogadó keresztény közösségek, mind a Szíriából menekült keresztények ellátása könnyebbé és jobbá válik” – mondta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: „a világ ma súlyos biztonsági problémákkal szembesül, de nem szabad elfelejtenünk ezen körülmények közepette sem, hogy a világ számos pontján egyes közösségek nagyon komoly üldöztetésnek vannak kitéve”.
Kiemelte, hogy a keresztények a világ legüldözöttebb közösségei közé tartoznak,
A miniszter arról számolt be, hogy a kormány a Hungary Helps programban tíz olyan jordániai projektet támogat 900 millió forint összértékben, amelyek a helyi keresztény közösségeket segítik, és ezek a jövőben is folytatódni fognak.
– szögezte le.
A Jordániai Karitászt vezető Váel Szulejmánnal közösen tartott sajtótájékoztatón leleplezték a magyar egészségügyi eszközökről szóló emlékplakettet is.