Létrehozva: 2022.11.06.
Módosítva: 2022.11.06.

Jelentős republikánus előretörés várható Amerikában

Kedden tartják a félidős választásokat.

Kedden tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban, ahol az előrejelzések szerint jelentős republikánus előretörés várható. Az eredmények pedig erősen befolyásolhatják a jelenlegi demokrata párti elnök, Joe Biden sorsát. A Magyar Nemzet szerint ha többségbe kerülnek a konzervatív republikánusok, górcső alá kerülhetnek Joe Biden fiának korrupciógyanús ügyei, a felelőtlen költekezés és a gyenge fellépés az illegális bevándorlással szemben – hangzott el az M1 Híradójában.

Csütörtökön indult el kampánykörútjára Joe Biden. A választások előtti utolsó napokban négy államot látogat meg az amerikai elnök, aki győzelemre számít a keddi félidős választásokon.

Tudom, hogy mindig megkérdezik tőlem, hogy állunk? Ezúttal nyerni fogunk. Úgy érzem nagyon jók az esélyeink” – fogalmazott Biden a kaliforniai San Diego-ban.

Az előrejelzések azonban egyelőre mást mutatnak.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Magyarics Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértője elmondta: Amerikában az emberek mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy jó irányba halad az ország. A demokrata párti Joe Biden támogatottsága pedig csupán negyven százalék. Ezek rendkívül alacsony számok – fogalmazott Magyarics Tamás.

A lapnak arról is beszélt: vannak kérdések, amelyek meghatározzák majd a választás kimenetelét.  Ilyen például a gazdaság állapota, a nyolc százalék feletti infláció, a magas energiaárak, a megélhetési költségek emelkedése, a bűnözés és az illegális bevándorlás is.

– A gazdaság állapota, a nyolc százalék feletti infláció, a magas energiaárak, a megélhetési költségek emelkedése, a bűnözés és az illegális bevándorlás. Ezek azok a kérdések, amelyek meghatározzák a választás kimenetelét – mondta  Magyarics Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Emlékeztetve az utóbbi hetekben készült felmérésekre, elmondta: az amerikaiak mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy jó irányba halad az ország, a demokrata párti Joe Biden támogatottsága csupán negyven százalék, a demokrata vezetésű kongresszusnak az elfogadottsági indexe pedig 21 százalék. – Rendkívül alacsony számok – hangsúlyozta a szakértő.

Bár az ukrajnai háború okozta infláció közvetetten megjelenik a kampánytémák között, a republikánusok elsősorban arra hivatkoznak, hogy Biden utóbbi két évben meghirdetett, összesen 3,5 billió dolláros jóléti és zöldprogramjai pörgették fel nagy mértékben az inflációt. Arra is panaszkodnak, hogy a fosszilis energia túlzottan gyors kivezetése – például a Kanadából olajat szállító Keystone-vezeték építésének a leállítása – gondokat okoz az amerikai gazdaságnak.

A republikánusok nem szeretik a kiadásnövelést, a jóléti programokat meg fogják akadályozni, ha többséget szereznek a képviselőházban, de például azt is meg fogják vizsgálni, hogy az Ukrajnának küldött dollármilliárdokat mire fordítják

 – magyarázta Magyarics Tamás, utalva arra, hogy az Ukrajnának küldött nyugati fegyverek egy része a feketepiacra kerülhetett.

Magyarics Tamás szerint egy republikánus vezetésű képviselőház nagyobb erőfeszítéseket tenne továbbá az illegális bevándorlás megfékezésére, a határvédelem erősítésére, a deportálások felgyorsítására, tekintve, hogy a szeptember 30-ával záró pénzügyi évben rekordszámú illegális migránst, 2,4 millió embert tartóztattak fel az Egyesült Államok mexikói határánál.

Mindemellett bizonyosra vehető, hogy a jobboldal bizottságot állít fel Joe Biden fia üzleti érintettségeinek a kivizsgálására.

Hunter Biden ügyeivel kapcsolatban még 2018-ban kezdődött vizsgálat: adócsalással, pénzmosással, jogosulatlan lőfegyverbirtoklással, illetve azzal is gyanúsítják, hogy külföldi megbízók érdekében törvénytelenül végzett lobbitevékenységet. Mindezt abban az időszakban, amikor édesapja volt az amerikai alelnök, felvetve annak a gyanúját, hogy kormányzati hátszéllel tevékenykedett.

Szeptember 30-áig rekordszámú migránst, csaknem két és fél millió embert tartóztattak fel az Egyesült Államok mexikói határánál. Sokak szerint egy republikánus vezetésű képviselőház nagyobb erőfeszítéseket tenne az illegális bevándorlás megfékezésére. Csakúgy, mint Joe Biden fia üzleti érintettségeinek kivizsgálására.

Bár a Hunter Biden körüli kínos botránnyal a választások előtt nem igazán akartak foglalkozni a demokraták. A lapok viszont mégis felidézték ezeket az ügyeket. Biden fiát adócsalással, pénzmosással, jogosulatlan lőfegyverbirtoklással is gyanúsítják, illetve azzal is, hogy külföldi megbízók érdekében törvénytelenül végzett lobbitevékenységet. Mindezt abban az időszakban, amikor édesapja volt az amerikai alelnök.

A szavazás egyfajta félidős ítélet is az elnök munkájáról – mondják az elemzők. Az elnök pedig nem népszerű. Nem véletlen, hogy Joe Biden elnök egy eheti kampánybeszédében kijelentette, nem róla, hanem a teljes amerikai demokráciáról szól ez a szavazás” – mondta az M1 tudósítója.

Csakhogy ez sokakat nem győz meg. Kiderült ugyanis, hogy az amerikai milliárdosok idén rekordmagas összeggel segítették az általuk preferált jelölteket. 880 millió dollárral, átszámítva 366 milliárd forinttal járultak hozzá eddig a kampánykiadásokhoz, ez 2018-hoz képest jelentős, 44 százalékos emelkedést jelent – számolt be a CNBC. A lap megírta azt is, hogy a legaktívabb szponzor Soros György volt, aki 128 millió dollárral segítette a Demokrata Párt kampányát.

A választás döntő jelentőségű lehet – fogalmaz az Origo. A lap rámutat: a kormányzó párt számára nem mindegy, hogy az elnökválasztás előtti két évben kormánypárti vagy ellenzéki kongresszussal kell szembenéznie. Márpedig néhány nappal a november 8-i választás előtt szinte biztosra vehető, hogy az amerikai liberálisok elbukják az alsóházat, és a szenátusban is republikánus többség valószínű.

Texas republikánus kormányzója, Greg Abbott 2015 óta vezeti az államot. Csütörtöki kampánybeszédében a migráció volt a fő téma.

Még áprilisban beszéltem a határ menti városok polgármestereivel, bíróival és seriffjeivel, akik azt mondták, segítségre van szükségük. Azt mondták, hogy képtelenek kezelni a városaikat ellepő több ezer migránst. Azóta ezeket az illegális bevándorlókat Washingtonba szállíttatjuk, amiről maguk a demokraták állítják, hogy menedékváros. Mindig ezt mondják, aztán megérkezik az első pár száz migráns, és egyből panaszkodni kezdenek” – mondta.

A demokraták texasi kormányzójelöltje is javában kampányol.

Beto O’Rourke szerint az államban megnövekedett tömeglövöldözések számáért az elmúlt évek republikánus vezetése a felelős.

„Greg Abbott nyolcéves kormányzása miatt van egyre több lövöldözés az iskoláinkban. Ha újra megválasztják, akkor még több fegyveres erőszakot fogunk látni és még több gyermeket fogunk gyászolni” – mondta a demokrata politikus.

Csütörtökön Donald Trump az Iowa állambeli Szú városában kampányolt, ahol fontos  bejelentést tett:

„Annak érdekében, hogy az országunk ismét sikeres és biztonságos legyen, nagyon-nagyon valószínű, hogy elindulok a 2024-es elnökválasztáson”

– közölte a republikánusok korábbi elnöke.

Joe Biden elnök kampánykörútja részeként csütörtökön az új-mexikói Albuquerquebe látogatott. Beszédében a helyi demokrata vezető kampányának egyik legfontosabb elemére, az abortusz szabadságának megőrzésére is kitért.

„Ha a republikánusok veszik át az irányítást Új-Mexikóban, akkor megszűnik a választás lehetősége” – mondta Biden arra utalva, hogy a republikánus jelölt megválasztása esetén a 15. hét betöltését követően betiltaná az abortuszok elvégzését.

Az Egyesült Államokban a félidős választások is rengeteg pénzbe kerülnek. Az ország leggazdagabbjai idén rekordmagas összeggel segítik az általuk preferált jelölteket.

A Portfolio közlése szerint az időközi választások legfőbb szponzora Soros György, aki – ahogy a lap fogalmazott – pumpálja a pénzt a demokraták kampányába.

A lap számítása szerint 128 milliárd dollárral támogatta a pártot.

A volt amerikai elnök szerint az orosz–ukrán háború nem tört volna ki, amennyiben ő marad a Fehér Házban. Trump nem először kongatta meg a vészharangot az ukrajnai válság következményei miatt.

Az ukrajnai konfliktus a harmadik világháborúba torkollhat – figyelmeztetett Donald Trump volt amerikai elnök. Az exelnök a közösségi médiaplatformján, a Truth Socialon azt írta, hogy

„az ukrajnai konfliktusnak, soha nem lett volna szabad megtörténnie”.

Trump azt állította,

ha még ő lenne a Fehér Házban, akkor soha nem törtek volna ki ellenségeskedések Moszkva és Kijev között.

A volt elnök nem először kongatta meg a vészharangot az ukrajnai válság következményei miatt. Júniusban bírálta utódját, Joe Biden demokrata elnököt azért, ahogyan kormánya kezelte a válságot.

Azért is bírálta a hivatalban lévő elnököt, amiért több tízmilliárd dollárnyi katonai segélyt küldött Kijevnek, ami szerinte csak olaj a tűzre a konfliktusban.

„Komoly veszélyben vagyunk azzal, ami Ukrajnában és Oroszországgal történik. Egy világháborúba torkollhat, ahogyan kezelik a dolgot. Őrület, amit csinálnak” – jelentette ki akkor. Trump ugyanakkor nem fejtette ki, hogyan akadályozta volna meg a konflitktust, de kijelentette, hogy kormányzása alatt az Egyesült Államokat tisztelet övezte a világpolitikában.

Az exelnök kormányzása idején is több száz millió dollárt utalt át Kijevnek Washington, ugyanakkor a sajtóhírek szerint Trump ezt csak tanácsadói győzködése után fogadta el, mivel nem volt meggyőződve arról, hogy Ukrajna képes visszafizetni a folyósított összeget.

Trumpot 2020-ban azért is felelősségre vonták, mert ideiglenesen visszatartott 391 millió dolláros katonai segélyt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pediga arra szólítota fel, hogy a segélyért cserébe szorítsa vissza a korrupciót az országában – beleértve a Biden család ukrajnai korrupt üzleti ügyleteit is.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút