Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.27.

Érdekesen alakul a jövő hét időjárása! Mutatjuk

Bár az igazi tél még a kanyarban sincs, de hajnalban már érkezik a fagy. Ez vár ránk a 48. héten.

Szerző Ripost

Hétfőn reggel javulnak a látási viszonyok, az ország nagyobb részén párás, rétegfelhős idő lesz, de elsősorban az északkeleti, keleti országrészben lehet szakadozott a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb gyenge eső, szitálás alakulhat ki. A Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.
 

Fotó: omsz.hu

Kedden nappal zsugorodnak a ködfoltok, de főleg a Dunántúlon maradhatnak rétegfelhős, párás területek. Másutt több-kevesebb napsütésre számítani lehet, ugyanakkor egyre több fátyolfelhő is érkezik. Számottevő csapadék nem valószínű. Időnként megélénkülhet a délkeleti, majd északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a maximum 3 és 8 fok között alakul.
 

Szerdán napközben javulnak a látási viszonyok, de az ország nagyobb részén felhős, párás idő várható, több-kevesebb napsütés inkább a keleti, északkeleti megyékben lehet. Néhol szitálás, éjjel ónos szitálás, főleg a nyugati, délnyugati országrészben gyenge eső, a hegycsúcsokon esetleg havaseső, hószállingózás előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4, a csúcsérték 3 és 9 fok között alakul.
 

Fotó: Pixabay

Csütörtökön eleinte rétegfelhős, párás, illetve fátyolfelhős, napos területek egyaránt lehetnek, a nap második felében dél felől vastagodhat a felhőtakaró. Helyenként előfordulhat szitálás, eső, főként a déli, délnyugati megyékben. Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali -4, +3 fokról 3 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
 

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat szitálás, kisebb eső. Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél. A minimum-hőmérséklet -4 és +4, a maximum 2 és 8 fok között valószínű.
 

Fotó: Pixabay

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkül a keleti, délkeleti, a Tiszántúlon az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban -3 és +4, kora délután 2 és 10 fok között alakul.
 

Vasárnap jobbára erősen felhős vagy borult, párás időre van kilátás. Helyenként előfordulhat szitálás, eső. Többfelé megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A hajnali -3, +4 fokról 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

OMSZ

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra