Létrehozva: 2022.10.01.

Karácsony próbálja lerázni magáról a kellemetlenné vált terhet

Már sok millióba fájt Budapestnek ez az ember.

A  főpolgármester rövid úton megválik „külügyminiszterétől”. Karácsony Gergely szerdán újságírói kérdésre közölte, a főváros hamarosan megszünteti Korányi tanácsadói szerződését, amely egyébként lapinformációk szerint havi kilencszázezer forintos javadalmazással járt.

A főpolgármester azt állította, ez Korányi kérésére történik,

„merthogy a családjával New Yorkban él, és távmunkában végezte el a feladatait. Közösen arra jutottunk, hogy az év végéig megszüntetjük a szerződését, és valamilyen más formában dolgozunk együtt”

– magyarázkodott Karácsony. Amint arról korábban beszámoltunk, a baloldali 24.hu arról írt, csaknem kétmilliárd forint érkezett 2022 első felében Márki-Zay Péter mozgalmához az Egyesült Államokból az Action for Democracy közreműködésével.

Korányi nehezen összeszámolható tisztsége közül az egyik egy olyan uniós think tank (European Council on Foreign Relation) magyar részlegében van, amelynek Soros György és a fia is tagja. A 24.hu úgy tudja, Korányi egy online konferenciabeszélgetésen hozta össze Márki-Zay-t a szervezet vezetőivel. Már zajlott az országgyűlési választási kampány, amikor az Action for Democracy és a Mindenki Magyarországa Mozgalom megkötötte az adománygyűjtésre vonatkozó szerződést.

Márki-Zay azt mondta, „elég sok jogász dolgozott azon, hogy minden törvényes legyen, azt pedig semmi nem tiltja, hogy a szervezetünk külföldről fogadjon el pénzt”. A papírozásnál arra különösen figyeltek, hogy olyan kampányeszköz finanszírozása ne menjen az MMM oldaláról, amin pártlogó van, de a kampány során bevetett SMS-kampányok, Facebook-hirdetések, pártlogó nélküli óriásplakát-kampányok mehettek Márki-Zayék kasszájából, ahogy az ellenzéki kampányközpont bérlése is, valamint a DatAdathoz kapcsolódó költések.

A szervezet magyar vezetője, Korányi Dávid korábban elismerte, hogy a magyarországi választás inspirálta a szervezet megalakítását, a működésük kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy a „demokratikus erőket próbáljuk erősíteni csatatérállamok, köztük Magyarország választásain”. Azaz márciusban még kifejezetten a választásokra fókuszáló szervezetként határozta meg az AFD-t.

Miután Márki-Zay az előválasztáson legyőzte Dobrev Klárát, és ezzel ő lett a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, a hódmezővásárhelyi polgármesternél megjelent Korányi és amerikai támogatást ígért az MMM számára. A kampánystáb egyik meghatározó szereplője azt mondta: „tudtuk, hogy a pártok pénze nem lesz elég, mert a pártos kasszából csak egy fapados kampány jönne ki”.

A Fidesz azután kérte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje elárulta, az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom kétmilliárd forint körüli összegből gazdálkodott a választási kampányban, és még nyáron is több száz millió érkezett Amerikából a mozgalom számlájára.

„A baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának áttekintése” is szerepel a parlament nemzetbiztonsági bizottsága október 6-i, zárt ülésének napirendjén.

A Fidesz azután kérte a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje elárulta, az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom kétmilliárd forint körüli összegből gazdálkodott a választási kampányban, és még nyáron is több száz millió érkezett Amerikából a mozgalom számlájára. A kormánypárt szerint ez amellett, hogy törvénytelen, még durva beavatkozási kísérlet is a magyar választásokba.

Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli interjúban kijelentette: az ellenzék nem ura saját magának, más kottájából játszik.

Sas Zoltán, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a Magyar Nemzet felvetésére, hogy Márki-Zay Péter egyesületének kampánytámogatása nem teszi-e indokolttá a vonatkozó törvény módosítását, azt mondta, mindenképpen visszás, hogy míg egy országgyűlési választáson egy párt finanszírozása szigorúan, jogszabályok mentén zajlik, és nem lehet külföldről támogatást elfogadni, egy egyesület, amelynek fő profilja a politikai tevékenység, elfogadhat külföldi pénzeket.

„Amikor a jogalkotó megfogalmazta ezt a törvényt, senki nem gondolt arra, hogy egyesület vagy civil szervezet egy országos választáson jelöltet, pláne miniszterelnök-jelöltet állít. Innentől kezdve szerintem érdemes megnézni ezt a finanszírozási kérdést, már csak azért is, mert előfordulhat, hogy a következő országgyűlési választáson indul öt egyesület, az egyiket mondjuk Oroszországból, a másikat Amerikából, a harmadikat pedig máshonnan támogatják” – vélekedett Sas Zoltán.

Hangsúlyozta: ilyen esetekben esély sincs arra, hogy átlátható módon kiderüljön, honnan származik a pénz. Mindez már sok nemzetbiztonsági kérdést vet fel, önmagában kockázat, ezért ehhez a törvényhez hozzá kell nyúlni – szögezte le a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón úgy fogalmazott, „sose gondoltuk volna, hogy Magyarországon a baloldal az dollárbaloldal lesz. Egy ilyen mértékű külföldi támogatás önmagában is felveti azt, hogy vajon mit ígértek ezért és kinek állnak szolgálatában. Példátlan politikai botrány ez a rendszerváltoztatás óta, soha meg sem kíséreltek hasonlót, nemhogy végrehajtották volna.”

Hétfőn kiderült, hogy sikkasztás és pénzmosás gyanújával nyomozást indított a rendőrség a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett külföldi támogatás ügyében. A közérdekű bejelentéseiről elhíresült Tényi István tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen, végül feljelentéskiegészítés után a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az ellenzék függetlensége nem biztosított, dollárbaloldal működik Magyarországon – reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy mintegy 2 milliárd forint külföldi támogatáshoz juthatott a baloldal a kampányban. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: ez példátlan politikai botrány, a rendszerváltozás óta nem történt hasonló. A legaggasztóbb kérdés pedig az, hogy kinek és mit ígértek a támogatásért cserébe.

A baloldal igyekszik elterelni a figyelmet arról a botrányról, ami a tiltott, jogellenes és külföldi pártfinanszírozással kapcsolatos. Sose gondoltuk volna, hogy Magyarországon a baloldal az dollárbaloldal lesz. Egy ilyen mértékű külföldi támogatás önmagában is felveti azt, hogy vajon mit ígértek ezért és kinek állnak szolgálatában. Példátlan politikai botrány ez a rendszerváltoztatás óta, soha meg sem kíséreltek hasonlót, nemhogy végre hajtották volna” – fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A miniszter hozzátette: „az ellenzék függetlensége az egyáltalán nem biztosított. Valamiért még is csak indokolt a »dollárbaloldal« elnevezés.

Hogy ha valaki 2 milliárd forintot elfogad egy kampányban, azt senki nem gondolhatja, hogy ezért akik adják ezt a pénzt, nem kérnek semmit cserébe.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút