Az EU titokban beismerte, elhibázta a szankciós politikáját

Az Európai Bizottság titkos tanulmányt készített, amely szerint túl gyorsan hozta meg a szankciós döntéseket, és mindezt politikai nyomásra tette. A Magyar Hírlap interjút készített Christopher Davisszel, az oxfordi egyetem professzorával, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Budapest Summit nemzetközi konferencián.

– Egy személyes kérdés. Ön a szovjet–orosz gazdaság kutatója. Miért választotta ezt a területet?

– A hetvenes évek közepe táján nagyon keveset tudtunk a Szovjetunióról. Vonzott az ismeretlenség, a szovjet tervgazdaság keltette fel a figyelmemet. Ezért változtattam eredeti elképzelésemen, előzőleg ugyanis a harmadik világ országait tanulmányoztam, Nicaraguában és Etiópiában éltem. Cambridge-be mentem, és megváltoztattam a PhD-témámat, a szovjet tervgazdaság tanulmányozása mellett döntöttem. Eredeti ötlettel kellett előállnom, ezt várta el tőlem a PhD-dolgozatomat elbíráló szuperrevizor – aki a szovjet ügyek szakértője volt –, így a szovjet egészségügy finanszírozásának feldolgozása mellett tettem le a voksom. Moszkvába utaztam, tíz hónapot töltöttem el ott, megtanultam oroszul, és beleástam magam a témába. Befejeztem a PhD-met, és akadémiai állást kaptam. Úgy látom, hogy nagyon jól döntöttem, mert a Szovjetunió és Oroszország mindig érdekes lesz.

– Mindennek ellenére ön korábban már publikált cikkeket az orosz–ukrán gazdasági egyensúlyról. Előre látta, hogy a két ország között háborús konfliktus lesz?

– Nem vagyok túl sikeres a jóslásokban. Valóban az orosz–ukrán gazdasági egyensúllyal foglalkoztam, az erre gyakorolt hatásokat vettem górcső alá. Ukrajnában az első törés 2014-ben történt, a Majdan téren hatalmas tüntetések voltak, elmozdították a törvényesen megválasztott elnököt és kormányt, egy új kormány alakult, Oroszország annektálta a Krímet. Moszkva ellen gazdasági embargókat vezetett be az Európai Unió, az Egyesült Államok, ismét hidegháborús hangulat kerekedett. Abban az időben publikáltam egy tanulmányt, amelyben kifejtettem, hogy Oroszország ellen már 1917 óta folyamatos háborús szankciók vannak életben, és ennek ellenére mégsem sikerült megtörni a hatalmas országot. A szovjetek már a kezdet kezdetén rugalmasan reagáltak a szankciókra. Kiépítették a gazdaság finanszírozásának nagyon világos és áttekinthető rendszerét. Két kategóriát állapítottak meg. Megkülönböztették a magas és az alacsony prioritási ágazatokat. A védelmi ipar az előbbibe, az egészségügy az utóbbiba került.

– Ön szerint hosszú távon bevált ez a módszer, a Szovjetunió kezelni tudta a hidegháború alatt a gazdasági kihívásokat?

– Szerintem igen. A Szovjetunió szuperhatalommá vált a hidegháború alatt, csak egy példát mondok: ötvenezer tankkal rendelkezett. Ennyi fegyver előállításához komoly háttér szükséges, és ekkora már a Szovjetunió ipari nagyhatalomként létezett. A védelmi ipar a legjelentősebb szektorként működött. A Szovjetunió gyakorlatilag mindent gyártott, és ebbe a polgári felhasználású termékek is beletartoztak, például a gépkocsi. Moszkva nem tört meg, változatlan maradt a politikai, állambiztonsági és a tervgazdasági struktúra.

– A nyugati világ nem látta előre, hogy az Oroszország elleni szankciók hatástalanok lesznek a szovjethatalom bukása után is? Miért nem változtatott az elképzelésein, amikor 2014-ben megint a büntetések alkalmazása mellett döntött?

– Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a fentiek alapján egyszerűen rutinszerűen alkalmazta a szankciókat Oroszország ellen, de ezek hatása meglehetősen korlátozott volt, legfeljebb csak szimbolikus jelentőségűek és nem elrettentő erejűek voltak. A Nyugat részéről nem volt túl észszerű, hogy Oroszország ellen belebonyolódott egy gazdasági hadviselésbe, és többlépcsős szankciókat hozott a Kreml ellen. Például kormányzati szinten, de alacsonyabb szinten – társadalmi szervezetek, privát cégek, bankok – is büntetni akarták az oroszokat. Viszont mindez spontán döntések alapján és nem tervezetten történt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gazdasági szankciók nem váltották be a kitervelőik elképzeléseit.

– A mostani oroszellenes szankciók is hasonló sorsra juthatnak, a történelem megismétli önmagát?

– Először meg kell vizsgálnunk a jelenlegi szankciók különböző hatásait. Négy szempontból kell megközelítenünk a problémát. Először is, a szankciók milyen hatással vannak Oroszországra? Másodszor, hogy a büntetőintézkedések milyen befolyással bírnak a „kibocsátó” nyugati országokra? Harmadszor: a szankcióknak milyen hatásuk lesz más államokra, például a harmadik világ országaira. Negyedszer, hogy milyen következményei lesznek az intézkedéseknek az orosz döntéshozókra? De akárhogy csűrjük-csavarjuk, Oroszország már 105 éve együtt él a szankciókkal. Specialistákká váltak az ügy kezelésében, rengeteg tapasztalatuk van.

– Ezeket a tapasztalatokat veti be Moszkva a szankciók ellen? És ezek elégségesek lehetnek azok kivédésére?

– Nem csak erről van szó. A körülmények most az oroszok kezére játszanak. Az első kérdésre már a fentiekből adódóan nyugodtan kijelenthetem, hogy az Oroszország elleni szankciók nem fogják beváltani a kitervelőik reményeit. Második témakör. Kritikus vagyok az Európai Bizottsággal szemben, mert nem számolt körültekintően a gazdasági szankciók hatásával az uniós állampolgárokra nézve. Az a véleményem, hogy az EB-nek a megfelelő gonddal készítenie kellett volna egy hatástanulmányt a szankciók bevezetése előtt. Nem számoltak az élelmiszer és az energia árának emelkedésével. És ezzel együtt azzal sem, hogy a szankciók milyen hatással lesznek az EU lakosságára.

Készítettek utólag egy titkos tanulmányt, amelyet nem osztottak meg az uniós polgárokkal. E szerint túl gyorsan hozták meg a döntéseket, és mindezt politikai nyomásra tették, nem volt előzetes gazdasági hatástanulmány. Az EU nem csinált semmilyen tervet a szankciók hatásáról, véletlenszerűen döntött.

Azt hiszem, ez sokat elmond. A harmadik szempont az EU döntése az orosz gáz és olaj behozatalának csökkentéséről. Ez politikai döntés volt, Magyarország kivételnek számít. Más országok, például Németország a cseppfolyós gáz felé fordult. De a világon cseppfolyós gázt csak kevés ország képes előállítani. Így ennek az energiahordozónak a piaca igen szűkös. Tehát hirtelen a meghatározó európai hatalmak vevőként beléptek a cseppfolyós gáz piacára. A gazdagok leverték a szegényeket. Európa sikereket ért el a cseppfolyós gáz vásárlásában, ami azt jelenti, hogy a harmadik világ nem lett sikeres. Szóval a cseppfolyós gáz Európába hozatala komoly költségekbe verte a harmadik világ országait. Ráadásul a nagy felhasználók, mint Kína, szintén a piacon maradtak. Mindez azt jelentette, hogy a fejlődő országok a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerültek. A negyedik témát érintve, az orosz döntéshozókra semmilyen befolyást nem gyakoroltak a szankciók.

– Washingtonnak sok ellensége támadt az utóbbi időben, nemegyszer azért, mert gazdasági érdekei egyre jobban sértik a harmadik világbeli nagy országok elképzeléseit. Fordult a nemzetközi kocka?

– Az új oroszellenes szankciókat nem támogatja a világ többsége. Készítettem egy számítást. Azok az államok, amelyek támogatják az oroszok megbüntetését, a világ GDP-jének 40 százalékát termelik meg. Azok az országok, amelyek nem támogatják, a világ GDP-jének 44 százalékát adják, a kisebb országokat nem számolva. A támogató országok a világ lakosságának 15, az ellenzők a 75 százalékát teszik ki, ezek jelentős államok, mint például Kína, India, Brazília, Pakisztán, Indonézia. Szóval a gazdasági hadviselés nem élvez többséget, ellentétben a hidegháború idején történtekkel, amikor az ipari hatalmak nagyobbik része támogatta a gazdasági háborút a Szovjetunió ellen. Mindez sokkal nagyobb lehetőséget ad Oroszországnak, a technológiai mozgástere kibővült, és külső támogatásra is számíthat.

– Meddig lesz képes az orosz lakosság a háborús megpróbáltatásokat tolerálni?

– Bár én nem vagyok szociológus, de nem szeretnék a kérdés elől kitérni. Úgy látom, hogy a háború nem törte meg az orosz gazdaságot olyan mértékben, mint azt az oroszellenes koalíció szerette volna. Moszkva jelentős összegeket keresett elsősorban az olaj- és földgázexporttal. A bevétel nagyrészt dollárban és euróban jelentkezik, amelyet rubelre kellett átváltani. A rubel az állami költségvetést hizlalja. Így növelni lehetett a nyugdíjakat, az állami alkalmazottak fizetését, és a családtámogatások összege is emelkedett. Az orosz demográfia még nem fordult negatív irányba, mivel a moszkvai kormány megtalálta a módját a családok támogatásának. Szóval az orosz lakosság mostanáig nem azt érezte, hogy porrá zúzták volna. A vezető nemzetközi szervezetek szerint az orosz költségvetés az év első hat hónapját tekintve jó állapotban van. Ami az ukrán termelést illeti, az 25 százalékos mínuszt produkált. A helyzet rosszabb, mint 1992-ben volt, és Ukrajna 2023-ban szintén jelentős negatív költségvetésre számíthat. Mindez azt jelenti, hogy Kijev nem lesz képes a háborút finanszírozni nagyobb pénzügyi segítség nélkül. Szüksége lesz az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az Európai Unió, a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap segítségére.