RETRO RÁDIÓ

Trump szerint beállított fotókat tett közzé a kormány a házkutatásról

TRUMP, Donald
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 09. 01. 08:06

Valóságos "polgárháború" zajlik az USA-ban.

Donald Trump szerint a dokumentumokat, amelyek kapcsán őt a vizsgálat akadályozásával hozzák összefüggésbe hatóságok, még ő oldotta fel a minősítés alól, a volt elnök az igazságügyi minisztérium bírósági beadványára reagált a Trump-rezidencián lefoglalt iratokról zajló eljárás keretében.

TRUMP, Donald
Fotó: David Maxwell

A volt elnök közösségi oldalán megjelent reagálásában azt írta, az FBI akarta azt a látszatot kelteni, hogy az érintett iratok szerte dobálva hevertek a földön, majd ezt fényképen megörökítették, hogy a nyilvánosság elé tárhassák. Donald Trump hozzáteszi, úgy akartak tenni, mintha ő kezelte volna hanyagul az iratokat.

A minisztériumi beadvány fotókat is tartalmaz, amelyeken titkos és szigorúan titkos feliratú iratok láthatók egy szoba padlóján szétszórva. A volt elnök a hatóságok eljárására és a Szövetségi Nyomozói Iroda állítólagos politikai elfogultságával kapcsolatban megjelent információkra utalva úgy fogalmaz, "annyi törvénytelenség és méltánytalanság után eljött az idő megtisztítani a dolgokat".

Az igazságügyi minisztérium kedden 36 oldalas, később nyilvánosságra hozott dokumentumban érvelt amellett, hogy miért nem támogatja a házkutatás során lefoglalt iratok felülvizsgálatára független szakértő kinevezését, amelyre Donald Trump ügyvédei adtak be kérelmet.
 
A minisztérium azt állítja, hogy a házkutatás során rögzített videófelvételek arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy "a kormányzati hivatalos iratokat valószínűleg megpróbálták elrejteni, és nem az arra kijelölt helyiségben (Storage Room) őrizték, ami azt valószínűsíti, hogy megpróbálták akadályozni a kormányzati nyomozást".

A minisztérium szerint nincs szükség a lefoglalt iratok átvizsgálásához harmadik, független szereplő kinevezésére, már csak azért sem, mert az iratok átvizsgálását elvégezték, ami okafogyottá teszi a független felügyelő részvételét a folyamatban. Ebben a közleményben azt is elismerték, hogy a lefoglalt iratok között voltak az ügyvédi titoktartás körébe tartozó bizalmas iratok is, ám csak korlátozott számban. Ezek visszaszolgáltatását Donald Trump és képviselői a házkutatást követő napokban követelték.

Donald Trump jogi képviselőinek helyi idő szerint csütörtök este 8 óráig van lehetőségük hivatalosan jelezni a bíróság felé a minisztériumi elutasításra adott válaszukat a Donald Trumpnál tartott augusztus 8-i házkutatás körül zajló folyamat újabb jogi aktusában.

A tartalom felét kitakarva hozta nyilvánosságra az amerikai igazságügyi minisztérium a Trump-házkutatásról készült eskü alatti dokumentumot pénteken, a nyilvánosságot a bíróság rendelte el, engedélyezve a tartalom egy részének titokban tartását.

A minisztérium lépését nagy várakozás előzte meg, sokan arra számítottak, hogy a dokumentumból részletek derülnek ki azzal kapcsolatban: pontosan milyen nyomozati eljárás keretében kért és kapott az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda végzést a volt elnök floridai otthonának átkutatására.

A 38 oldalas, úgynevezett eskü alatt tett nyilatkozatot a házkutatást vezető FBI ügynök tette augusztus 8-án. Annak tartalmának nagyjából fele nem olvasható, így az aláíró ügynök neve sem. A dokumentum inkább megerősítésül szolgál arra, hogy a Donald Trump hivatali idejéből származó, a hatóság szerint minősített iratokat kerestek, amelyek egy része már korábban visszakerült az amerikai nemzeti levéltárhoz.

A házkutatási nyilatkozat szerint "a kormányzat bűnügyi nyomozást folytat minősített információ nem megfelelő eltávolítása és tárolása miatt arra nem felhatalmazással rendelkező helyen, valamint kormányzati adatok eltitkolása, vagy eltávolítása ügyében".

Donald Trump a nyilvánosságra hozatalra reagálva azt írta közösségi oldalán, hogy az olvasható részben semmi nem szerepel az ő és a hivatalok szoros együttműködését illetően a nála őrzött dokumentumok visszaszolgáltatásának ügyében.

A republikánus párt politikusai a dokumentum korlátozott olvashatóságát tették szóvá. Dan Bishop, a kongresszus észak-karolinai képviselője a közösségi médiaoldalán azzal reagált, hogy "ennyit az átláthatóságról".

A dokumentumok nyilvánosságát múlt héten több nagy amerikai médium is bírósági kérvényben próbálta elérni. Akkor Bruce Reinhart floridai szövetségi bíró úgy döntött, hogy a nyilatkozat tartalmának megismeréséhez joga van a közvéleménynek, ám lehetőséget adott az igazságügyi minisztériumnak arra, hogy javaslatot tegyen, mely részleteket tartaná titkosan. A minisztérium javaslatát a bíró elfogadta, és péntek délig adott határidőt a dokumentum nyilvánossá tételére, amelyet a minisztérium péntek délelőtt megtett, a tartalom mintegy felét olvashatóvá téve.

Az FBI augusztus 5-én kapott végzést a házkutatásra az eljáró bírótól, Bruce Reinharttól. A nyomozók augusztus 8-án bejelentés nélkül jelentek meg a volt elnök floridai Mar-a-Lago nevű ingatlanjában, ahol minden Donald Trump és hozzátartozói által használt helyiséget átkutattak, majd, a hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint mintegy 20 doboznyi irattal távoztak.

 

Távozott posztjáról az Egyesült Államok titkosszolgálatának (US Secret Service) egyik igazgatóhelyettese, korábbi fehér házi kabinetfőnök-helyettes, aki fontos tanú volt a 2021. január 6-i washingtoni zavargások eseményeinek kivizsgálásáról szóló eljárásban.
 

Tony Ornato hétfőn a CNN-nek megerősítette a távozásáról szóló korábbi értesüléseket, közleménye szerint a magánszektorban folytatja pályafutását. Ahogy írta, „országát 25 éven át hűségesen szolgálta”, mostani döntését régóta - több, mint egy éve - fontolgatta.

Ornato 2019 decemberében átmeneti időre elvállalta a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettesi pozícióját Donald Trump alatt, majd a Trump-elnökség megszűnésével visszatért a titkosszolgálathoz, ahol igazgatóhelyettesként a képzési programokért felelt.

Ornato kétszer is tanúskodott a Capitolium környékén 2021. január 6-án történt zavargások és a törvényhozás épületét ért támadás körülményeit vizsgáló kongresszusi biztosság előtt. Tony Ornatót a testület kulcsszereplőnek tartja, aki fontos információkkal rendelkezhet azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi történt aznap.

Neve két hónappal ezelőtt is felmerült, amikor egy korábbi fehér házi tanácsadó a vizsgálóbizottság előtt tett nyilatkozatában beszélt Ornato érintettségéről. Cassidy Hutchinson, aki 2021 januárjában a Fehér Ház kabinetfőnökének közvetlen munkatársa volt, azt állította, hogy január 6-án, nem sokkal Donald Trump Fehér Háznál tartott nyilvános beszéde után találkozott Tony Ornatoval, aki azt mondta neki, hogy az elnök feldühödött, amikor megtudta, hogy nem mehet a Capitoliumhoz.

Az akkor hivatalban lévő elnök beszéde után vonult át több ezer feldühödött tüntető a törvényhozás épületéhez, a Capitoliumhoz, ahol egy csoportjuk behatolt az épületbe, és komoly károkat okozott. A zavargások következében többen meghaltak és sokan megsebesültek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.