Létrehozva: 2022.09.28.

Meloni megkezdte a kormányalakításról szóló egyeztetéseket

Egyértelmű a jobboldali győzelem.

A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével - közölte az FdI kedd délután.

Az Olasz Testvérek közleménye szerint a párt római székházában zajlott találkozón Giorgia Meloni és Antonio Tajani a közös jobbközép kormány „általános szerkezetéről” tanácskozott.

Egyikük sem nyilatkozott az újságíróknak. Távozáskor Antonio Tajani csupán annyit mondott: „Olaszországért dolgozunk”.

Korábban a Hajrá Olaszország alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke a RAI olasz állami rádiócsatornának úgy nyilatkozott, reményei szerint a párt akár három-négy miniszteri helyet is kaphat a közös jobbközép kormányban. Antonio Tajani hozzátette, hogy a Hajrá Olaszországnak semmilyen előítélete nincsen azzal kapcsolatban, hogy a belügyi tárcát a Matteo Salvini, a Liga vezetője  kapja meg.

Ami saját szerepét illeti, Antonio Tajani nem tagadta, hogy szívesen elfogadná a külügyminiszteri széket.

Az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség nyerte a vasárnapi parlamenti választásokat, többséget szerezve a felső- és alsóházban is. A három párt közötti megállapodás szerint a miniszterelnök-jelöltet a választáson legtöbb szavazatot, huszonhat százalékot szerzett Olasz Testvérek állíthatja. A Liga és a FI is tíz százalék alatt teljesített.  

A jobbközép szövetségnek mindenekelőtt a szenátus és a képviselőház elnökének személyéről kell döntenie. A parlament első ülése október 13-án lesz, ekkor megkezdődik a két elnök megválasztása. Az államfő az előzetes számítások szerint október 17. körül hívathatja magához Giorgia Melonit, hogy kormányalakítási megbízatást adjon neki.  

Az FdI és a FI egyeztetésével egy időben a Liga négyórás vezetőségi ülést tartott, melyet Matteo Salvini hívott össze. A párt támogatottsága az öt évvel ezelőtti parlamenti választásokon elért több mint 17 százalékról 8,8 százalékra csökkent. Az Északi Ligát nevű elődpártot vezető Roberto Maroni úgy nyilatkozott, elérkezett a vezetőcsere ideje. A Liga másik politikusa, Attilio Fontana lombardiai kormányzó szerint azonban Matteo Salvininek a helyén kell maradnia.

Az  Európai Bizottság bejelentése szerint Róma újabb 21 milliárd euróban részesül a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt forráscsomagból. Az Olasz Testvérek ezt úgy kommentálta, hogy a párt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből Olaszországnak juttatott összegek felhasználási feltételeinek újra tárgyalását szorgalmazza.

A belügyminisztérium kedden közölt, végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország! alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fős felsőházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az előre hozott parlamenti választáson.

A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban harminckilenc, az alsóházban nyolcvan helyet foglalhat el.

A szövetségekből kimaradt Öt Csillag Mozgalom (M5S) huszonnyolc szenátort és ötvenegy képviselőt küldhet az új törvényhozásba. A szintén saját utat járt centrum, amelyet az Akció nevű párt és az Élő Olaszország (IV) alkot, kilenc szenátorral és huszonegy képviselővel bír.

A belügyminisztérium adatai szerint a vasárnapi parlamenti választáson a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) bizonyult a legnagyobb politikai erőnek 26 százalékkal. Az Enrico Letta főtitkár vezette PD 19 százalékot ért el, a Giuseppe Conte vezette M5S 15,4 százalékot.

Matteo Salvini Ligája 8,8 százalékkal bír, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország! (FI) 8,1 százalékot mutatott fel, és ennél is gyengébben teljesített az Akció–Élő Olaszország párosa, amely nyolc százalék alatt maradt.

A szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as parlamenti választások óta közel hatmillió szavazót tudott maga mellé állítani, miközben a Liga és a FI majdnem ugyanennyit veszített.

Több mint hatmillió választóval lett gyengébb az M5S, a PD pedig az utóbbi öt év alatt nyolcszázezer szavazóját veszítette el.

A szűkített parlamentből, amely 600 fővel kezdi majd meg munkáját a korábbi 945 helyett, több ismert név kimaradt, közöttük az Északi Liga alapítója, Umberto Bossi, aki harmincöt év óta először nem jutott be a parlamentbe. Az utódpártot vezető Matteo Salvini kezdeményezte Bossi megválasztását az örökös szenátorok közé.

Ismét a római parlament tagja lesz Silvio Berlusconi, akit 2013-ban megfosztottak szenátusi mandátumától a vele szemben jogerősen született adócsalási ítélet miatt. Azt követően Berlusconi az európai bíróságon semmisítette meg parlamentből való kizárását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút