Egyre átláthatatlanabb Budapest működése

Nem a politikai szimpátia, hanem kifejezetten szakmai vélemények alapján kellene döntéseket hozni - mondta a Magyar Hírlapnak Budapest korábbi főpolgármestere.

Átláthatatlanabbnak látja Budapest jelenlegi állapotát a korábbi főpolgármester, Tarlós István, mert olykor még a város vezetői is ellentmondanak egymásnak. A városvezető lapunknak nyilatkozva felhívta arra is a figyelmet, hogy a mesterkélt politikai konfliktusok helyett a megegyezést kellene keresnie a fővárosi vezetésnek a kormánnyal, mert a valótlanságokra épülő propaganda nem fedheti el a teljesítmény hiányát.

– Sokszor és sokan mondanak véleményt a budapesti folyamatokról, de vajon milyennek látja a főváros jelenlegi helyzetét Tarlós István?

– A főváros jelenlegi pénzügyi helyzetét már kevésbé tudom megítélni, mert lassan három éve nem vagyok ott. Két egyforma számot még nem hallottam a városvezetéstől. Most kiderült, hogy az iparűzésiadó-bevételről hibás, pontatlan számokkal kalkuláltak ahhoz képest, ami az eredmény lett.

Azt tudom, hogy 250 milliárd forint hiánnyal vettem át 2010-ben a fővárost, viszont amikor én átadtam, akkor 200 milliárdot otthagytunk a kasszában. Ennek az abszolút értéke 450 milliárd forint, ami elég jelentős tétel.

Nem ugyanaz 250 milliárd hátránnyal vagy 200 milliárd előnnyel átvenni a várost. A másik, amit látok, hogy csupa olyan számottevő projekt megvalósítása zajlik, amit mi indítottunk el.

– Tervekről sem tud? Azért kérdezem, mert miközben a városvezetés még mindig, immár harmadik éve az önök elleni vizsgálóbizottság rágódásával van elfoglalva, lassan lejár a még ön által intézett, nyolc évvel ezelőtti áron megrendelhető, új CAF-villamosok lehívhatóságának opciója.

– Ami a vizsgálóbizottságot illeti, az köztudott, hogy a vizsgálandó tíz ügyből öt döntő mértékben, ezen belül a 4-es metró, a Combinók és a BKV 2010 előtti eladósítása pedig abszolút mértékben a Demszky-érához kapcsolódik, jóllehet, Demszky nevét meg sem említik. A maradék öt ügyben sem baj, ha kapirgálnak, de amit lehet hallani, az nagyjából az, ami várható volt. A BKV-tól például kikértek ugyan több tízezer oldalnyi anyagot, amiről most úgy beszélnek, mintha ennyit elolvastak volna, miközben ez teljes képtelenség. Alig tanácskoztak, akkor is rengetegen hiányoztak, már többször módosították az amúgy is nagyon hosszú határidőket.

Elnagyolt, esetleg némileg személyeskedő propaganda színezetű pamfletre lehet számítani, melynek keretében – erősödő gyanúim szerint – sok meghatározó jelentőségű okiratot, szerződést, határozatot, szakvéleményt figyelmen kívül hagynak.

Ezt tapasztaltam akkor is, mikor elmentem a meghívásukra. A 3-as metró, a Bálna, a Rác fürdő esetében ráadásul lényegében a teljes előzményt mellőzik. Igazgatóságokat meg sem kérdeztek, kulcsszereplőket vagy meg sem hívtak, vagy azok nem is reagáltak. Demszkyt például meg sem szólították még a 4-es metró ügyében sem. Nemrég jött a hír, hogy a vizsgálóbizottságban újabb határidő-módosulás történt, ez már talán a negyedik. Úgy két és fél éve nyűglődnek. Attól, hogy esetleg oldalanként leírják majd, hogy „Tarlós-éra”, nem hiszem, hogy „nagy leleplezések” lehetnének.

Jellemző az egész folyamatra, hogy például van olyan jelentéstervezet, amit hónapokkal korábban aláírtak, minthogy az ügyben a meghallgatásokat elkezdték volna.

Olyan kísérletek aztán egészen szürreálisak, amelyekkel például a 4-es metró szerződéseit a Tarlós-érához kötnék, miközben az összes szerződést Demszkyék kötötték. A legpikánsabbat, az Alstomot a 2006-os választást is megelőzően, mikor még Óbuda polgármestere voltam. A CAF villamosokkal kapcsolatos elképzelésről semmit nem hallottam.

– Egyéb, új elképzelésről sem tud, esetleg önhöz előbb eljutnak a hírek.

– Nem tudom, mit értenek tervezésen, mert mi is örököltünk a megelőző kurzustól elképzeléseket, amelyek leginkább tízsoros közgyűlési határozatok formájában jelentek meg, aztán sehol semmi.

Mi teljesen előkészített, naprakészen indítható projekteket hagytunk ott. Arról nincs információm, hogy amiket most ők előkészítenek, milyen állapotban vannak.

Azt tudom, hogy például a csillaghegyi öblözet árvízvédelménél három év után is közösségi védműtervezést emlegetnek. A demokrácia nagyon fontos, de az én szakmai ismereteim alapján katasztrófavédelmi műtárgyakat nem szoktak közösségi tervezés keretében építeni, mert az egy más műfaj. Lehet az ezt kísérő tájrendezést valamilyen közösségi elképzelés alapján kialakítani, de hogy a védmű nyomvonala merre legyen, vagy konkrétan a védművet tervezzék laikusok közreműködésével, arra komoly szakember biztosan csóválni fogja a fejét. Három év után jutottak el idáig.

– Ezt meglepőnek tartja?

– Várható volt, hogy az egész ciklusban kapavágás sem lesz az általuk preferált Királyok útja, Nánási út nyomvonalon. Ha ezt mégis megtennék, abból beláthatatlan bonyodalmak fognak keletkezni.

– Amennyire bizonyos kérdésekben látszólag konfliktuskerülő a fővárosi vezetés, a kormánnyal néha kifejezetten kezdeményezi a konfliktust. Származhat ebből bármilyen előnyük a budapestieknek?

– A kormánnyal a városvezetés kapcsolata megkérdőjelezhető. Egyik pillanatban barátkozni akarnak, leginkább amikor pénzt kérnek. Azt aláírom, hogy a főváros helyzete nem könnyű, olyan nagyon könnyű a mi időnkben sem volt, meg soha nem volt, de mivel volt együttműködés, ezért voltak eredmények.

Azt nem lehet csinálni, hogy egyik nap próbálunk barátkozni, együttműködésre, összefogásra ajánlkozunk; a másik nap pedig útszéli stílusban felmosatnánk a mellékhelyiséget a kormányzattal.

Akár az energiakérdést nézzük, amiről az ellenzéki újságokban, híroldalakon olvasok, próbálják támadni a miniszterelnököt. Hová mennek az árak, micsoda borzasztó probléma ez, alatta pedig azt olvasom, hogy „milyen szörnyű” ez az Orbán Viktor, nem elég szolidáris az unióval, mert beszerez az országnak többlet földgázt, ami egyébként egyértelműen előnyös a lakosságnak és a vállalkozásoknak. Azt hangsúlyozzák, hogy mindezt „az Európai Unió nem fogja elfelejteni, amikor Brüsszelben bemennek a tanácsterembe”. Mindegy nekik, hogy mit tesz a kormány, vagy ezért rossz, ha pedig az ellenkezője történik, akkor pedig az a borzasztó. Ilyen kérdések akár a migráció, a háború, akár az árak, az infláció, akár az energiahordozók beszerzése. Egyébként mintha a tömeglélek megdolgozásán is fáradozna az ellenzéki média, amikor az energiahordozók problémájáról értekezik. Marginalizálja, hogy épp a kormány döntéseinek köszönhető az, hogy nálunk kevésbé súlyos ennek a nehezen kezelhető bonyodalomnak a hatása, mint sok nagyobb európai államban. Holott nekik több közük van a merev szankciós politikához, mint Magyarországnak. Ez az ellenzék tán tudna többet tenni, mint a kormány?

A szivárványellenzék a jelek szerint alig képes többre, mint a saját hazája ellen lobbizni idegen földön.

Az Európai Unió beavatkozási mániái és ezekre adott ideológiai indokolásai engem lassan már az egykori Szovjetunió stílusára emlékeztetnek.

– Mi vezérli ezeket a véleményeket?

– Hataloméhes, szerintem képmutató indítékok. Az említetteknél könnyebb feladatokat sem képesek évek óta megoldani az ellenzéki térfélen. Viszont nyakra-főre uszítanak.

– Karácsony Gergely főpolgármester három évvel ezelőtti kampányának egyik fő motívuma éppen az átláthatóság volt. Az említett baloldali sajtótermékek sem segítették, hogy átlássa Budapest gazdálkodását, működését?

– Karácsony Gergely személyét nem akarom konkrétan minősíteni, de számomra átláthatatlan a helyzet. Az örökös, szinte kizárólagos facebookos megnyilvánulás együgyűen praktikus, de egyben silány, hiszen a közösségi oldal nem kérdez vissza, nem tesz fel kellemetlen kérdéseket. Az ott leírtakat elvileg bárki megfogalmazhatja, aztán valakinek a nevében közzé lehet tenni, vagy valaki aláírhatja. Láttunk több ellentmondásos megnyilvánulást a főpolgármester részéről.

– A támadásokból önnek is kijutott, ezt méltányosnak tartja?

– Érzek némi aránytalan rosszindulatot a mi ciklusainkkal szembeni kommunikációban, ami talán még növekedni is fog, amennyiben a városvezetés jelenlegi teljesítménye valójában nem javul. Érzek egy zsigeri és hataloméhségből fakadó kormányellenességet is, ami ab ovo ellenséges. Nem elsősorban tárgyi alapokon nyugvó, hanem nagyobbrészt ellenzéki kudarcok sorozata által generált irigység, hatalomvágyból fakadó eltúlzott véleménynyilvánítás.

Azzal pedig végképp nem tudok mit kezdeni, hogy vannak politikai erők, politikusok, akik naponta megnyilvánulnak az ellenzéki, de szerepelnek a kormánypárti sajtóban is, és most már alig tagadott módon, idegen földön, akár az unió központjában, szabályosan küzdenek a magyar érdekek ellen.

– A brüsszeli indítványaik nem arra vonatkoznak, hogy a pénzek közvetlenül hozzájuk, pártjaikhoz juthassanak el?

– Ennél azért többet, súlyosabbat is szoktak mondani. A tetszés szerint értelmezett jogállamisági komédiát, bármely megjelenési formájában látványosan támogatják, sőt egyenesen követelik, hogy Magyarország hol ilyen, hol olyan okokból ne kapja meg ezeket a pénzeket. Ne szépítsük a dolgot, hiába mondják ők, hogy nem az ország ellen, hanem a kormánnyal és a miniszterelnökkel szemben teszik ezt. Én igazán nem kedveltem a Gyurcsány és a Bajnai nevével fémjelzett kormányokat, de eszembe nem jutott volna külföldön az ország ellen beszélni. Hiába mondják, hogy a kormány és nem az ország ellen lépnek fel. Bizony, hogy azt teszik, mert ezeket a pénzeket az ország nem kapja meg, hiába próbálják magyarázni a bizonyítványukat. A probléma gyökerei feltehetően mélyek.

Nehezen cáfolhatóan folyik a klasszikus Európával szemben valami ideológiai gyarmatosításféle, és a magyar ellenzék ennek az uszályában ül. Mint sok minden más, mondjuk a kormányt visszatérően és tervszerűen támadó, említett „jogállamisági” gumicsont, úgy a háborús szankciók válogatás nélkül mindegyike iránti zajos ellenzéki rajongás is valószínűleg ide vezethető vissza.

Ezekben a kérdésekben a városvezetés – hatáskörét messze meghaladó buzgalommal – csatlakozik az ellenzékhez, a mószerolás határáig támadva a kormányt. Nehezen érthető, hogy a főpolgármester úr milyen együttműködési készséget bizonygat így a kormánnyal.

– Budapestre visszatérve egy természetes folyamatnak tekinthetjük a fokozódó autóforgalmat. Ez elegendő magyarázat arra, hogy a dugók folyamatosan megbénítják a fővárosi közlekedést?

– Részben meg kell védjem ebben Karácsonyt. A dugódíj körüli bonyodalmakat még bőven a Demszky-adminisztráció generálta, de a budapesti városszerkezet sem túl kedvező a jó forgalomszervezéshez. Sok a szűk utca, kevés a széles sugárút, a gyűrű irányú közúti infrastruktúra pedig anno nagyon hiányosan épült ki. Egyebek mellett ezért lenne fontos az M0-s körgyűrű befejezése, továbbá a körvasútsor és az ahhoz kapcsolódó gyűrű irányú úthálózat elkészítése. Emellett a hidak kérdése is meghatározó. Az egy másik kérdés, hogy miért kezdték el indokolatlanul másfél évvel később a Lánchíd felújítását, de tény, hogy a meglévők közül többet is fel kell még újítani, ilyen a Petőfi híd, lassan az Árpád híd, a budai Duna ágban a „K-híd”, valamint újakra is szüksége lenne a városnak. A budapesti forgalomszervezés egyik fő problémája a hidak gyenge átbocsátóképessége.

A főváros átmérője körülbelül harminc kilométer, a városi hidak pedig a belső nyolc kilométeren belül összpontosulnak. Ezért délen a Galvani hídra, északon az aquincumi hídra nagy szükség van.

Ezek miatt jó forgalomszervezést jelenleg nagyon nehéz megvalósítani Budapesten. A lámpák hangolása persze ettől még lehetne jobb, szerintem túl sok is a közlekedési lámpa Budapesten. A városvezetés abban hibázik, hogy megkérdőjelezhető módon igyekszik a problémát kezelni. Azért ekkora dugók és ilyen megmagyarázhatatlan lépések a mi időnkben nem voltak.

– Mely döntéseket tartja megmagyarázhatatlannak?

– A teljesség igénye nélkül említem, hogy a pesti rakpart végleges kizárása a forgalomból súlyos következményekkel járna. Ha az a forgalom bekerül a Kiskörútra, vagy a Dunától messzebb lévő szűk utcákba, akkor ott fognak a dugók még inkább növekedni, ráadásul míg az alsó rakparton a Duna környezetében természetes légáramlás van, addig a házak között már megszorul a levegő, ezért értelemszerűen tovább fog romlani a minősége. De például a Honvéd utca vége lezárásának oka sem világos.

A Nagykörútra és egyéb főutakra festett kerékpársávok szintén szakmaiatlan, helyenként veszélyes megoldások.

Egy csaknem kétmilliós várost nem lehet komplett természetvédelmi területté nyilvánítani. New Yorkból sincsenek kitiltva az autók. Többször jártam ott, volt szerencsém tolmács segítségével hosszan beszélgetni a város meghatározó vezetőivel, Bloomberggel, Giulianival, de ilyen megoldásokról ott sem hallottam, pedig valamivel nagyobb városról van szó. Én nem akarok már a városvezetésnek tanácsot ebben a kérdésben, de nekik a szakma komolyabb szegmensét meg kellene hallgatniuk. Meg kellene hallgatni az autóklub képviselőit és azokat a mélyépítő, közlekedésépítő, forgalomtechnikai mérnököket, akik ezeknek a szakmáknak az elitjét jelentik. Úgy vélem, nem zárkóznának el. Nem a politikai szimpátia, hanem kifejezetten szakmai szempontok alapján kellene döntéseket hozni.

– Sokat beszélnek a város jelenlegi vezetői a klímavédelemről, környezetvédelemről, a zöldprogramokról, látja ennek bármilyen megvalósítását már?

– Úgy látom, hogy a városvezetés következetesen összekeveri a környezetvédelmet a klímavédelemmel. Én sem tartom magam környezetvédelmi szakembernek. Azonban az biztos, hogy nem szerencsés, ha a környezetvédelmet és a klímavédelmet összetévesztjük.

A környezet védelmében nagyon sokat tud tenni az ember, ám a klímavédelemmel kicsit más a helyzet, ott úgy érzem, sokan túlértékelik jelenleg az ember szerepét.

Sok olyan vélemény van, ezeket tartom életszerűnek, amelyek szerint az emberi tevékenység kisebb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz, aminek az okai nem szűkíthetők le csupán az emberre. A grönlandi jégmezőkön vagy a Szibériában végzett fúrásmintákból következtetve szakemberek megállapították, hogy volt már olyan kor, amikor a levegő szén-dioxid-tartalma meghaladta napjaink mérési eredményeit, pedig egyáltalán nem voltak még autók, belső égésű motorok, nem hasznosítottak jelenleg bírált energiahordozókat. Ebbe ne menjünk bele, mert messzire vezet, de a klímaváltozás érzésem szerint összetettebb kérdés annál, mint hogy csupán az ember okozta környezeti ártalmakra vezessük vissza. Azok közé tartozom, akik a klímaváltozásban az ember szerepét szerényebbnek ítélik a napjainkban propagáltnál, és erősebben játszanak szerepet egyéb, elkerülhetetlen tényezők. Sajnos a politikai és a médiaérdekek ezekkel nem mindig találkoznak.

– A két fogalom körül kialakult zavar Budapest utcáin is felfedezhető?

– A valódi környezetvédelem területén nem látom a teljesítményt, mert annyit azért megkockáztatok, hogy a mi időnkben a város rendezettebb, tisztább és zavarmentesebb volt. Olyan utcai jelenségek nem voltak, mint amikkel ma lépten, nyomon találkozunk.

– Például méhlegelők sem voltak.

– Méhlegelő elvileg létezik, de az kicsit más, mint amit a fővárosi tájépítész produkál. Ott előbb talajcserét kell végezni, megfelelő magkeverékeket kell elültetni, és megfelelően gondozni, ám az én ismereteim szerint nem ilyesmi történik a városban, hanem elég fura helyeken egyszerűen nem kaszálják le a gazt. Sokkal több lett a közterületi szemét is, ezrével szereltek le szeméttartókat, csak ígéreteket hallottunk a nyilvános illemhelyek számának növeléséről, miközben mi többet is felújítottunk.

A környezetvédelem esetében, néhány nem egészen pontos médiapropagandán kívül, nehéz észrevenni a sikereket.

A környezetvédelemhez és talán a projektekhez is tartozik kicsit a Szilágyi Erzsébet fasor felújításának a példája. Mindig ők reklamálják a média függetlenségét, de az ő médiájuk ezt a felújítást olyan címen harsogta, amiből minden épeszű ember arra gondolt, hogy a forgalmas főutat újítják fel. Ehhez képest mindössze megnyírják a fasor fáit. Nem ritkán úgy hamisítják meg az igazságot, hogy betű szerint nem hazudnak. Itt is valóban fasor újul meg, de nem a „Szilágyi Erzsébet fasor”. Értelemszerűen egy ilyen címet olvasva mindenki másra gondol. A jelenlegi városvezetés védelmében az ilyen csúsztatások gyakoriak az ellenzéki médiában. Nem csak címükben, sokszor tartalmukban is.

– Mint a Kádár-rendszerben, a sorok között kell olvasni?

– Sok ügyes újságírójuk van, akik ezt tökélyre fejlesztették. Fantasztikus fogalmazástechnikákkal lehet találkozni, ha valaki követi ezeket. Olykor egészen szürreális torzítások jelennek meg. Ha a tényekkel találkoznának, be kellene mutatkozniuk egymásnak.