POLITIK

Szerző Ripost

1 hónapja

Lezsák Sándor: A rokontudat a legnemesebb valuta

Sosem volt még ekkora nemzetközi érdeklődés a Kurultaj iránt.

Évezredes hagyományaiknak köszönhetően sajátos történelmi erőtér jellemzi a hun-türk tudatú népeket, ez a bizalmi tőke pedig új fajta gazdasági kapcsolatokat és oktatási együttműködéseket is eredményez. Kirgizisztánban például hamarosan magyar egyetemi campus nyílik – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Lezsák Sándor a Kurultaj megnyitója után.

A Kurultaj a hun-türk nemzetek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe, de a rendezvénynek számos, a hagyományőrzésen túlmutató hozadéka is van Magyarország számára: nemcsak a ruhaviselet, ének, tánc vagy éppen a kézműves mesterségek terén köszönnek vissza a történelem évezredes hagyományai, de a népeink közti rokonságtudat egyfajta bizalmi tőke is – mondta lapunknak Lezsák Sándor a Kurultaj hagyományőrző rendezvény parlamenti megnyitója után.

Az Országgyűlés alelnöke, aki a pénteken kezdődő, háromnapos ünnepség fővédnöke is, hozzátette, a hun-türk tudatú nemzeteket sajátos történelmi erőtér veszi körül, ami új alapokra helyezi az együttműködéseiket, legyen szó diplomáciai kapcsolatokról, gazdasági vagy iskoláztatási partnerségről.

„A rokontudat olyan nemes valuta, ami jóval többet ér, mint a dollár vagy az euró, mert több ezer éves kötődés, kapcsolat van mögötte. Ezért fontos a kormány számára a Kurultaj támogatása” – fogalmazott Lezsák Sándor. Példaként említette, hogy a jó kapcsolat révén, állami ösztöndíjprogram keretében jelenleg több mint háromszáz kirgiz diák tanul Magyarországon, Kirgizisztánban pedig hamarosan egy olyan egyetem jön létre, ahol lesz magyar campus. „Ezeknek a fiataloknak lesz egy saját magyarságélményük, és később – kerüljenek bárhová is a világban – máshogy fognak viszonyulni a magyarokhoz, mintha nem lenne meg ez a kötelék” – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy a kétévente megrendezett Kurultaj iránt sosem volt még ekkora nemzetközi érdeklődés, mint idén, és egyre magasabb rangú külföldi vendégek érkeznek a rendezvényre. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben minél több hazai helyszínen jelenhet meg a Kurultaj.

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kurultaj megnyitó

A Kurultaj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye péntektől vasárnapig hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kiállítással és koncertekkel is várja az érdeklődőket Bugacon. Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokon nép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek, köztük Attila és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak. A Bugacon tartott rendezvényen a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mellett 27 nemzet delegációja is megjelenik.

A háromnapos programsorozaton látható lesz a világ legjobb lovasíjászainak bemutatója, nomád és lándzsás lovasharc, solymászat és agarászat, felelevenednek az ősi erőpróbák, emellett bothúzó és övbirkózó nemzeti bajnokság is lesz.

A Kurultaj egyik fő látványossága a nomád vonulás csaknem ezer harcos, nők és gyerekek részvételével a lovasnomád hagyományok szerinti korhű öltözékben és felszerelésben.  A hadi programok, kulturális és sportesemények mellett a magyar őstörténetről és a lovasnomád civilizációról szóló tudományos-ismeretterjesztő előadások is szerepelnek a programok között.

Attila sátra előtt a korábbi Kurultaj résztvevői

Attila sátra előtt a korábbi Kurultaj résztvevői

Fotó: kurultaj.hu

A kiállításokon láthatók lesznek a szarmata, avar, hun és legfőképpen a honfoglaló magyar nép régészeti és antropológiai kincsei, a világ legnagyobb, szétszedhető, Atilláról elnevezett jurtájában pedig a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével létrehozott hun tárlatot nézhetik meg az érdeklődők.

Több mint húsz nemzet képviselőjének jelenlétében a parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte: reményei szerint a jövőben kettő, négy vagy nyolc esztendő múlva valamennyi, a Kurultajra érkező nép, nemzet műsorát be tudják majd mutatni valamelyik magyarországi városban.

A Kurultaj a magyar nemzet legnagyobb hagyományőrző ünnepe, de egyben a hun-türk nemzetek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe is – hangsúlyozta Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve: a rendezvényen méltón megemlékeznek a történelemformáló nagy közös ősökről, akik erőt adnak, akiknek a génjeit és tehetségét örököltük, s ezt feladatunk továbbadni a következő generációknak.

A Kurultaj péntektől vasárnapig hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kiállítással és koncertekkel is várja az érdeklődőket Bugacon.


A Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójának, Bíró András Zsoltnak a kezdeményezésére szervezték meg az első modern kori Kurultajt, amely az elmúlt tizenöt évben a lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának legnagyobb közös ünnepévé nőtte ki magát. Az idei rendezvénynek augusztus 12. és 14. között Bugac ad otthont.

Hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal és kiállítással, valamint koncertekkel várja idén a Kurultaj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye az érdeklődőket augusztus 12. és 14. között Bugacon. A háromnapos fesztiválon a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mellett 27 nemzet miniszteri szintű delegációja is részt vesz.

Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokon nép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovas nomád kultúrának és a nagy ősöknek, Attila és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak.

Lovasíjász-világkupa


A háromnapos programsorozat része a világ legjobb lovasíjászainak versenye, a nomád és lándzsás lovasharc, de lesz solymászat és agarászat, felelevenednek az ősi erőpróbák, és megrendezik a bothúzó és az övbirkózó nemzeti bajnokságot is. A lovasíjászok számára a Magyar Turán Szövetség először rendez világkupát a Kurultajon. Ezen a legjobb magyarokon kívül török, kirgiz és kazak sportolók is indulnak.

Nomád vonulás 


A Kurultaj egyik fő látványossága a grandiózus nomád vonulás: csaknem ezer harcos mellett nők és gyerekek, valamint haszonállatok vonulnak fel a lovas nomád hagyományok szerint, korhű öltözékben és felszerelésben. A rendezvényre felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád szállás, amely hűen érzékelteti a honfoglalás korát.

Csángó Menyekező Bugacon 2018-ban

Csángó Menyekező Bugacon 2018-ban

Fotó: kurultaj.hu

A hadi programok, kulturális- és sportesemények mellett a nagy előadósátorban tudományos-ismeretterjesztő előadásokat tartanak elismert történészek, antropológusok, genetikusok, régészek és etnográfusok. A téma természetesen a magyar őstörténet és a lovas nomád civilizáció. A világ legnagyobb szétszedhető jurtájában (Atilla sátra) pedig a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével létrehozott hun tárlatot nézhetik meg az érdeklődők, amelynek legfőbb éke egy életnagyságú makettlovon ülő, régészeti leletek alapján rekonstruált, felfegyverzett hun harcos.

A programsorozat szervezője a Magyar-Turán Alapítvány. A fővédnök idén is Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A díszmegnyitón Kövér László házelnök mond köszöntőt. Részletek – hat nyelven – a kurultaj.hu oldalon.

 


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!