tóth gabi
Az unió túlzott magabiztossága számos országot félrevezetett.
Káoszhelyzet kezd kialakulni Európában – Hortay Olivér szerint az unió túlzott magabiztossága számos országot félrevezetett, ami napjainkra nem csupán sokszorosára emelkedett energiaárakat, de egyben energia hiányt is eredményezett. A Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője az M1 Ma reggel című műsorának vendégeként elmondta, azokban az országokban, ahol nem szabályozták hatóságilag az árakat, már most kontrollt vesztett mértékben szálltak el az árak, és ez a folyamat még korántsem ért véget.
Az Európai Unió szankciós politikája jelenleg pont Európának fáj a legjobban: Brüsszel energiát érintő, különösen az oroszországi olajembargóra vonatkozó szankciói számos tagállamban okoznak nehézségeket. Írország közeljövőbeli gázellátása miatt aggódik, Spanyolországban pedig rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezettek be.
Az energiaárak emelkedése folyamatos Európában,
Az európai energiaválsággal kapcsolatban Hortay Olivér kiemelte, hogy valójában minden tagállam ugyanazzal a problémával küzd, azaz: a következő fűtési időszakban nem áll majd rendelkezésre elegendő energia.
Hogy ez a helyzet a különböző országokat milyen mértékben fogja érinti, azért is nehéz megmondani, mert az uniós intézmények és egyes tagállamok túlzott magabiztossága a többi ország számára is félrevezető volt. Emlékeztetett: a szankciós politikai kezdetén Brüsszel, valamint több ország vezetése is állította, gyorsan és könnyedén lehetséges függetlenedni az orosz energiáról, pedig szakértők már akkor is figyelmeztettek, mindez rövid távon súlyos gazdasági károkozás nélkül nem lehetséges.
Ennek ellenére sorozatosan történtek olyan lépések, amelyek a probléma eszkalációjához vezettek. Az Európában lecsökkent orosz energia alternatíva nélkül egyre nagyobb problémákhoz vezet.
– fejtette ki Hortay Olivér.
Az árak mellett legalább ugyanekkora probléma a rendelkezésre álló energiakészlet, tekintve, hogy számos ország gáztározói nem rendelkeznek megfelelő kapacitással. Ezekben az országokban gázhiány alakulhat ki. Vannak olyan országok, amik rendelkeznek tároló kapacitással, de nem jutnak elegendő gázhoz hogy feltöltsék ezeket, itt ellátás korlátozás kezd kialakulni.
Az, hogy Magyarországon az európai átlaghoz képest kevésbé nőttek az energiaárak, nagyban köszönhető a rezsicsökkentésnek és a hatósági árszabályozásnak. A magyar kormány szigorúbb kontrollt gyakorol a lakossági tarifákon, ami védelmet jelentett a piaci árrobbanással szemben, így a magyar lakosságot nem fenyegeti tömeges egzisztenciális válság – húzta alá.
Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj – közölte a Mol szerdán. A Barátság vezetéket a múlt héten zárta el Ukrajna, arra hivatkozva, hogy nem kapta meg az oroszoktól az olaj továbbításáért járó díjat. Oroszország viszont azt állítja, hogy próbáltak utalni, de a szankciók miatt nem sikerült. Az Origo közben azt írta: az olajjal akarnak zsarolni az ukránok, mert Magyarország nem hajlandó belesodródni a háborúba és nem küldünk fegyvereket Ukrajnának.
A közlemény szerint Szlovákiába már újra érkezik a kőolaj a Barátság vezetéken keresztül, Magyarországon pedig „várhatóan a holnapi nap folyamán helyreáll a szállítás”.
A késlekedést kiváltó technikai problémát a Mol gyors intézkedése hárította el: a vállalat átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat, az ukránok pedig ígéretükhöz híven elindították a kőolajszállítást a vezeték déli szakaszán – közölték.
Emlékeztettek, hogy a Mol a kőolajszállítás leállítását követően azonnal egyeztetést kezdeményezett az ukránokkal és az oroszokkal is, és jelezte, hogy átvállalja a díjfizetési kötelezettséget. A kérdésben gyors megállapodás született, így a Magyarországot és Szlovákiát is ellátó Barátság-kőolajvezetéken ismét zavartalanul működik a szállítás.
A Mol által vásárolt olaj csaknem 70 százalékát teszi ki az Oroszországból érkező energiahordozó. Ukrajna felől naponta 250 ezer hordó orosz olaj érkezett a Barátság II. Kőolajvezetéken át, de a szállítás már múlt csütörtökön leállt – számolt be az M1 Híradó.
Az olajjal akarnak zsarolni az ukránok – szerdán ezzel a címmel közölt cikket az Origo. A portál emlékeztet: miután az oroszok az ukránok által kierőszakolt brüsszeli szankciók miatt nem tudták átutalni a tranzitdíjat, az ukránok egyszerűen úgy döntöttek, hogy más formában nem fogadják el a pénzt.
A Technológiai és Ipari Minisztérium kedden megerősítette, hogy a Barátság kőolajvezeték leállását tudomásuk szerint technikai jellegű probléma okozza. A tárca közleménye szerint bár a hazai ellátás több hétre biztosított, a helyzet megnyugtató rendezése és a szállítások mielőbbi újraindítása érdekében a magyar fél is igyekszik közbenjárni. A Mol pedig azt is felajánlotta, hogy kifizeti a tranzitdíjat.
A tájékoztatás szerint a gyors intézkedést az ellátási helyzet tette indokolttá: bár a Molnak Magyarországon több hétre elegendő saját tartaléka van, regionális nagyvállalatként a környező országok ellátásbiztonságáért is felelősséget vállal.
Az Origo szerint Kijev ezzel, vagyis a Barátság kőolajvezeték elzárásával próbálja zsarolni az európai országokat. Ahogy a portál fogalmaz: Volodimir Zelenszkij elnök céljai egyértelműek. Amellett, hogy minél nagyobb káoszt akar elérni Európában, vissza akar vágni Magyarországnak azért, amiért hazánk nem akar belesodródni a háborúba és nem küld fegyvereket Ukrajnának.
Olena Zerkal akkor azt mondta Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték.
„
Akár valami történhet is ezzel a vezetékkel, de végső soron az ukrán kormány, és az elnök dönt politikai kérdésekben, és abban, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amit Orbán Viktor is megért” – fogalmazott Olena Zerkal.
„Politikai okai vannak annak, hogy nem érkezik olaj a Barátság Kőolajvezetéken” – erről már Hortay Olivér, a Századvég klímapolitikai üzletág-vezetője beszélt az M1-en.
Az ilyen típusú nemzetközi konfliktusokat az energiacharta egyezmény szabályozza, ami egyértelműen kimondja, hogy függetlenül az elszámolási, fizetési konfliktusoktól az ellátást mindig biztosítani kell.
– mondta Hortay.
Nem először fordul elő, hogy Ukrajna miatt nem érkezik energiahordozó Magyarországra. 2009 január elsején negyedére csökkent, később teljesen le is állt Ukrajna felől a gázszállítás, mert Kijev és Moszkva elszámolási vitába keveredett. Az akkori mintegy kéthetes krízis következménye lett, hogy az európai országok elkezdték az Ukrajnát elkerülő gázszállítási útvonalak kiépítését. Magyarország ezért is kapcsolódott rá a Török Áramlat nevű vezetékre, amin azóta is megbízhatóan érkezik Magyarországra az orosz gáz.