Létrehozva: 2022.07.25.

Szijjártó Péter: Hazánk legyen kivétel az európai válságban

Fő feladatunk a munkahelyek megvédése.

A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen az európai kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk az elmúlt időszak minden kríziséből megerősödve került ki - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban.

A tárcavezető a Diehl Aviation Hungary Kft. tízéves jubileumi ünnepségén és csarnokavatóján közölte, hogy az elmúlt tíz-tizenegy évben számos válsággal, például pénzügyi, migrációs és egészségügyi krízissel kellett szembenézni, és ezek az „elemi erejű ütések rendkívüli mértékben megviselik a világ, de azon belül is Európa gazdaságát”.

„Az európai gazdaság küszködik, szenved, és sajnos azt kell mondjam, hogy a feketeleves még valószínűleg hátra van, hiszen az az energiaellátási válság, amely itt a horizonton kirajzolódik, rendkívül nehéz jövőképet vetít az európai gazdaság elé” - jelentette ki.

„Persze korábban hallottunk nyugat-európai politikusokat arról beszélni, hogy ők ezt már megoldották, Európa levált az orosz gázról, mindenesetre az elmúlt időszak riadalma és kissé kaotikus intézkedései nem ezt támasztják alá” - tette hozzá.

Majd kiemelte, hogy az ukrajnai háborúra adott európai válaszok nyomán éppen a szankciókat kivető kontinens szenved energiavészhelyzettől, és nem az az ország, amellyel szemben ezen intézkedéseket elrendelték.

Szijjártó Péter leszögezte: a kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen a kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk minden nehézségből megerősödve tudott kikerülni az elmúlt időszakban

Mint mondta, ennek alapját az a tizenkét éve folytatott beruházásösztönző gazdaságpolitika adta, amely arra épül, hogy Magyarországon a legalacsonyabbak az adóterhek, megszorítások helyett a válságok alatt is a munkanélküliség megelőzését támogatták, illetve olyan környezetet alakítottak ki, amelyben megéri dolgozni és munkahelyeket létrehozni.

Szavai szerint ez a gazdaságpolitika válságállónak bizonyult, amit bizonyítanak a tavalyi beruházási, foglalkoztatottsági, növekedési és exportrekordok. A miniszter tájékoztatása szerint a Diehl a most átadott, 2,5 milliárd forint értékű beruházásával immár a harmadik gyártócsarnokát építette fel Magyarországon, ahol repülőgép-alkatrészeket fog előállítani. A hazánkban 870 embert foglalkoztató vállalat projektjét az állam 867 millió forinttal támogatta.

Kitért arra is, hogy a légi és űrjárművek gyártásával foglalkozó, 3300-nál is több embernek munkát adó hazai ágazat az idei év első öt hónapjában 34 százalékkal nőtt, termelési értéke így meghaladta a 70 milliárd forintot.

Végül rámutatott: Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét Kecskeméten – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen, múlt csütörtökön.

Tizennégymilliárd forinttal támogatja az állam a Mercedes kecskeméti, 400 milliárd forint összértékű beruházását, mivel az munkahelyeket teremt – mondta Kecskeméten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Hozzátette, a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba.

Beszédében Szijjártó Péter nagy büszkeségnek nevezte, hogy a Mercedes kulcsfontosságú helyszínként tekint Magyarországra, hozzátéve, hogy az együttműködés elmúlt tizennégy éve sikertörténet mindkét fél számára. Úgy vélekedett, a mostani gigaberuházás is jól mutatja a magyar autóipar szárnyalását, ami nem politikai állítás, hanem tényekkel is alátámasztható: a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem csökkent, ugyanis ez a szám az idei év első öt hónapjában elérte a rekordnak számító 4500 milliárd forintot.

Rámutatott: a 155 ezer magyar embernek munkát adó ágazat kilencvenszázalékos exporthányaddal dolgozik, Magyarország így, bár lakosságszám tekintetében csak 95. a világon, az autóipari kivitel terén a huszadik helyen áll.

Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.

A miniszter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.

 A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel közölte: a több mint 1 milliárd euró értékű beruházást a 2022-2026-os üzleti tervének megvalósítása keretében valósítják meg Kecskeméten. A beruházás fókuszában a gyártósorok további rugalmasabbá tétele, a digitalizáció és a fenntarthatóság van. A magyar állam és Kecskemét városa egyaránt támogatja a projektet - jelezték.

A közleményben ismertették: a kecskeméti gyár új modellek sorozatgyártásba történő integrálásával erősíti szerepét a globális termelési hálózatban, az új MMA platform (Mercedes Modular Architecture) modelljeinek 2024-től, míg az MB.EA platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) egyik tisztán elektromos modelljének sorozatgyártása 2025-től indul.

Új összeszerelő- és karosszériagyártó-sor épül, amelyek mellett a felületkezelés és fényezés folyamata is teljesen megújuló energiaforrásokra támaszkodik majd. A szerelőüzem kompakt elrendezésével, rövidebb távolságokkal könnyebb anyagmozgást tesz lehetővé a nagyobb hatékonyság érdekében. Az új gyártósorok ellátását kizárólag zöldáram biztosítja majd, az energiaigény fedezésére nagyméretű napelemes rendszert telepítenek az üzemek tetejére.  

Szijjártó Péter miután együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján

Szijjártó Péter (balról a második) miután együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján

Fotó: MTI/Bús Csaba

A közleményben Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Mercedes-Benz konszern új termékstratégiája és a modellek új elosztása biztosítja a kecskeméti gyár jövőjét. A kecskeméti üzem stratégiailag felkészülten áll a jövő kihívásai előtt, maximális rugalmassággal tud majd reagálni a változó vevői igényekre.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábban nyilvánosságra hozott beszámolója szerint 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben; az adózás utáni nyeresége viszont nőtt: a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek