Létrehozva: 2022.07.22.

Szijjártó: Nem normális időket élünk

Tárgyalások az osztrákokkal.

Az illegális migráció elleni közös fellépésről, az energiabiztonságról, valamint a Fertő-tó állapotáról is egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnökkel pénteken.

Hivatalában fogadta Hans Peter Doskozilt, Burgenland tartományfőnökét pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Tárgyalásaik után a felek szándéknyilatkozatot írtak alá a hazánk és Burgenland közti határon átnyúló együttműködés további fejlesztéséről.

A közös sajtótájékoztatón Szijjártó úgy fogalmazott, „rendkívüli, nem normális időket élünk”, ami felértékeli a szomszédokkal való jó viszonyt. A határvédelem kérdésében fontosnak nevezte, hogy gördülékenyen közlekedhessenek azok, akik jogszerűen lépik át a határt, ám megállítsák azokat, akik illegálisan tennék. A magyar tárcavezető közös kihívásnak nevezte az illegális migrációt, és figyelmeztetett, a küszöbön álló globális élelmiszerválság soha nem látott nyomás alá helyezheti hazánk déli határát.

Hangsúlyozta, Magyarország mindent megtesz, hogy megvédje saját magát, s ezáltal Ausztriát és Európát is. Megjegyezte, teszi ezt annak fényében is, hogy a határvédelemre kapott uniós támogatás mindössze két százaléknyi.

Doskozil kifejtette, a háború olyan kihívásokat teremt Európa számára, amelyekkel egy-egy állam vagy régió nem tud megbirkózni egyedül. Ezek közt említette a növekvő energiárak ügyét is. A burgenlandi tartományfőnök hangsúlyozta, a lényeges kérdésekben egyetértés van hazánk és Ausztria közt, egyenrangú felekként beszélnek és megértést tanúsítanak aziránt is, hogy a másiknak milyen alapelvű döntéseket kell meghoznia.

Mindkét politikus kiemelte a Fertő-tó vízszintjének ügyét.

Előbb-utóbb eljön az igazság pillanata, üzente nyugati kollégáinak Szijjártó Péter

Eljön az igazság pillanata, üzente nyugati kollégáinak Szijjártó Péter

Fotó: Hegedüs Róbert

A csütörtöki moszkvai útjára vonatkozó kérdésre válaszolva Szijjártó Péter emlékeztetett, Magyarországon 27,3 százalékos a földgáztározók töltöttsége, ez normális helyzetben biztonságosnak számítana, „de ezek nem normális idők”, ezért is döntött úgy a kormány, hogy 700 millió köbméter földgázt vásárol a piacról. Rámutatott, ekkora mennyiséget orosz források nélkül lehetetlen beszerezni.

A kötelező fogyasztáscsökkentésre, valamint a gázkapacitások megosztására vonatkozó brüsszeli javaslatokról azt mondta, a kormány megvárja a részletes írásos tájékoztatást, és azután mond véleményt. Megjegyezte, a nyugat-európai vezetők az elmúlt időszakban szerényebben is nyilatkozhattak volna az orosz energiától való függetlenedés témájában, hiszen „fizikai kérdés”, hogy van-e földgáz vagy sem, nem lehet örökké kommunikációs lufikat eregeti, előbb, utóbb „eljön az igazság pillanata”. „Az elmúlt hónapokban azt hallottam nyugat-európai vezető politikusoktól, hogy ők már megoldottak mindent (...), az orosz függésüktől megszabadultak (...), akkor mire a riadalom?”– fogalmazott.

Hans Peter Doskozil fontosnak tartja a határvédelmet

Hans Peter Doskozil fontosnak tartja a határvédelmet

Fotó: Hegedüs Róbert

A szociáldemokrata Hans Peter Doskozil korábban Ausztria védelmi minisztere, valamint a hazánkkal határos tartomány rendőrfőkapitánya is volt. Az elmúlt években egyértelműen a határvédelem, a Földközi-tengeri útvonal lezárása, az illegális bevándorlás visszaszorítása mellett állt ki. 2019-ben Orbán Viktor kormányfő is fogadta, hasonló véleményt fogalmaztak meg a migrációval kapcsolatban.

Az osztrák sajtó az elmúlt hetekben egyre többet ír az illegális migráció erősödéséről, valamint a hazánk déli határára nehezedő nyomásról. Nagy visszhangot kapott az is, hogy nemrég a szabadkai erdőben két migránscsoport lövöldözött egymásra, a szerb rendőrség pedig több városban is razziázott, és egyebek mellett három gépfegyvert, egy puskát, négy pisztolyt, 12 különböző kést, valamint machetéket, bárdokat, bokszereket, illetve 182 darab, különböző kaliberű töltényt foglalt le.

Diplomáciai nagyüzem

Szijjártó Péter múlt csütörtökön Bécsben egyeztetett osztrák partnerével, Alexander Schallenberggel, a jövő héten pedig Orbán Viktor utazik Bécsbe, ahol Karl Nehammer kancellárral tárgyal. A találkozó fő témái az európai energiaválság, az orosz–ukrán háború, valamint az illegális migráció elleni közös küzdelem.

Nehammer hivatalának közleményében úgy fogalmaztak, a kancellár szerint Magyarország fontos szomszédja és partnere Ausztriának, a kétoldalú kapcsolatok jók, és örömmel fogadja Orbán Viktort. Mint írták, Nehammer különösen az illegális bevándorlás elleni küzdelem, valamint a nyugat-balkáni uniós perspektívák iránti elköteleződés szempontjából tartja fontosnak a szoros együttműködést Magyarországgal.

Karl Nehammer osztrák kancellár szerint Magyarország fontos szomszédja és partnere Ausztriának, a kétoldalú kapcsolatok jók, és örömmel fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt egy hét múlva Bécsben – derül ki a kancellári hivatal csütörtökön kiadott közleményéből.

A nyilatkozat szerint az osztrák kormányfő különösen az illegális bevándorlás elleni küzdelem, valamint a nyugat-balkáni uniós perspektívák iránti elköteleződés szempontjából tartja fontosnak a szoros együttműködést Magyarországgal.

Nehammer úgy fogalmazott: „azért szükségesek az ilyen kétoldalú összefogások, mert az európai menekültügyi rendszer nem működik”. A kancellár szerint az EU határainak „erős védelemre van végre szükségük”, hogy így csökkentsék a menekültek Európába áramlását, és növelni tudják a biztonságot.

Twitter-oldalán a kancellár azt írta, hogy mindkét országot fokozottan érinti az illegális bevándorlás, amely ellen közösen szeretnének fellépni. Fogalmazása szerint „alig várja”, hogy jövő héten Bécsben fogadhassa a magyar miniszterelnököt.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön jelentette be a kormányfő jövő heti bécsi utazását, melyen a fenti témák mellett a tervek szerint szó esik még az európai energiaválságról, az Ukrajnában zajló háborúról és az EU újjáépítési alapjáról is.

Drámaian nő a beadott menedékkérelmek száma Ausztriában. Az osztrák kormány keresi az együttműködést Magyarországgal, Bécsben is aggódnak ugyanis az egyre agresszívabb, felfegyverzett migránscsoportok miatt.

Ausztriában az idén hetvenezer menedékkérelemre számítanak – az Ukrajnából menekülőket nem számítva –, ami figyelemreméltó szám, hiszen 2015-ben, a nagy migránsáradat évében kilencvenezer kérelmet adtak be az országban, mutatott rá a napokban a Kronen Zeitung.

A lap szerint a balkáni útvonalon óriási üzletet csinálnak a nemzetközi csempészbandák, negyvenötezer ember készül, hogy még a tél beállta előtt nyugatra jusson. Iránban, Törökországban és Egyiptomban tizenkétmillió ember vár arra, hogy Európába mehessen.

A Kronen Zeitung rámutatott, hogy egyre nagyobb a nyomás a szerb–magyar határon. A helyzet súlyosságára két példát is említett. Július elején több tucatnyi afgán és pakisztáni migráns támadt egymásra a szabadkai erdőben, a lövöldözésnek két halálos áldozata is volt. Szollár Ádám, a Vajdasági Ifjúsági Fórum volt elnöke akkor azt nyilatkozta, tömegével jelentek meg Szabadkán és a környező határ menti településeken a migránsok, ennek eredményeként pedig egyre botrányosabb incidensek történtek.

Különösen aggasztónak tartja az osztrák belügyminisztérium, a határhoz közeli szerb razziát. A múlt csütörtökön nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és szúróeszközöket foglalt le a szerb rendőrség a migránsoktól Szabadkán, Zomborban, Nagykikindán és Belgrádban.

Az MTI jelentése szerint a rendőrség három gépfegyvert, egy puskát, négy pisztolyt, 12 különböző kést, valamint macsétákat, bárdokat, bokszereket, illetve 182 darab, különböző kaliberű töltényt foglalt le. Ezen felül a rendőrök kisebb mennyiségű marihuánát, pszichoaktív szereket tartalmazó tablettákat, 12 mobiltelefont, három hamis személyi igazolványt és három hamis útlevelet is lefoglaltak.

A migránshelyzet ráirányította az osztrák hatóságok figyelmét a Magyarországgal való együttműködés fontosságára.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt csütörtökön Bécsben egyeztetett osztrák partnerével, Alexander Schallenberggel. A magyar tárcavezető úgy fogalmazott, „az illegális migráció miatt Magyarország déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”. Emlékeztetett, idén már több mint százhúszezer illegális migránst tartóztattak fel a magyar határon, két és félszer annyit, mint tavaly ilyenkor.

A migránsok ráadásul agresszív és erőszakos magatartást tanúsítanak, felfegyverkeztek, és nem szégyellik használni a fegyvereket egymásra is, de fenyegették a magyar rendőrséget is – sorolta. Szijjártó hangsúlyozta, a kormány nagyra értékeli, hogy az illegális bevándorlás elleni fellépésben Ausztria közös álláspontot képvisel Magyarországgal.

Folyamatos a nyomás: kedden Kelebiánál 15 fős migránscsoportot tartóztatott fel a rendőrség

Folyamatos a nyomás: kedden Kelebiánál 15 fős migránscsoportot tartóztatott fel a rendőrség

Fotó: Police.hu

Franz Ruf közbiztonsági főigazgató és Gerald Tatzgern, az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal csempészet- és embercsempészet elleni hivatalának vezetője a héten a szerb–magyar határra utazott a magyar rendőrséggel egyeztetni az ORF szerint. A határon mintegy ötven osztrák rendőr teljesít szolgálatot, Gerhard Karner osztrák néppárti (ÖVP-s) belügyminiszter a múlt hétvégén kulcsfontosságúnak nevezte a magyar–osztrák együttműködést az embercsempészet elleni küzdelemben.

Karner kedd este a Vorarlberg LIVE-nak a brit modell európai szintre emelését sürgette. Nagy-Britannia Ruandával kötött megállapodást arról, hogy az afrikai országba küldjék az illegális migránsokat, akik aztán ott folyamodhatnak menedékjogért. Karner rámutatott, jelenleg rengeteg illegális migráns érkezik olyan országokból, mint Tunézia, Pakisztán, India vagy Banglades, nekik gyakorlatilag nincs esélyük menedékjogra. „Meg kell akadályoznunk, hogy ezek az emberek veszélybe sodorják az életüket” – tette hozzá.

A liberális Zöldekkel koalícióban kormányzó ÖVP terveit a jobboldali ellenzék nem tartja elég meggyőzőnek.

Nemrég Georg Mayer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője azt mondta, „az ÖVP mindig is kötelességtudóan beleegyezett az új uniós migrációs paktumba, tudván, hogy ez elsősorban Brüsszel pozícióját erősíti, és gyengíti a nemzetállami kompetenciát migrációs kérdésekben”. „Ausztria az ÖVP és a Zöldek alatt migrációs mágnessé vált. 2021-ben például egymillió lakosra körülbelül 4500 menedékkérelem jutott. Ez több mint háromszorosa az uniós átlagnak” – mutatott rá Mayer.

„Míg 2020-ban 14 760 menedékkérelem érkezett Ausztriába, addig 2021-ben 38 615, azaz több mint két és félszer annyi. Egyértelmű tehát, hogy az osztrák kormány alapvetően semmit sem tett, vagy alig tett valamit a menedékjoggal visszaélő, főként illegális migránsok beáramlásának megfékezése érdekében” – fejtette ki.

A szabadságpárti politikus szerint szoros együttműködésre van szükség hazánk és Ausztria között, az osztrák kormánynak pedig uniós szinten is ki kell állnia a magyar migrációs politika mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat