RETRO RÁDIÓ

Budapesten és Kecskeméten is nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz

Budapesten és Kecskeméten is nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 11. 13:52
Frissítve2022. 07. 11. 14:13

Sorra tarol a kormánypárt az időközin is.

Vasárnap összesen nyolc helyen tartottak időközi önkormányzati választást, hat település kapott új polgármestert, mindenhol egy független jelölt személyében.

A kormánypárt fölénye a vasárnap tartott időköziken újra megmutatkozott, hiszen Kecskeméten és Budapesten is nagyarányú győzelmet arattak.

Budapest 16. kerületének 2. egyéni választókerületében tartott időközi önkormányzati választást a kormánypártok jelöltje, Horváth Ádám 68,16 százalékkal nyerte el az önkormányzati képviselői helyet. A körzetben a parlamenti pártok közül még a DK indított jelöltet, de a Gyurcsány-párt politikusa mindössze a szavazatok 12,71 százalékát szerezte meg.

Kecskeméten is hasonló arányú fideszes győzelem született, ott Jánosi István nyerte az időközi önkormányzati választást a 9. egyéni választókerületben, a szavazatok mintegy 64,59 százalékával.

Gulyás Tamás István független jelöltet választotta Nagytarcsa polgármesterévé a település lakossága. Henke Smilja a Baranya megyei Sárokot vezeti ezentúl.

Bencze Imre a Somogy megyei Segesden nyerte meg az időközi polgármester-választást, míg Gáthyné Szerna Ágota a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Serényfalván tudott nyerni.

A Zala megyei Garaboncon Takács Zoltán lesz a polgármester, Epres Róbertet pedig a Veszprém megyei Balatonrendes polgármesterévé választották.

A múlt vasárnap tartott időközi önkormányzati választásokon is nagyarányú Fidesz-győzelem született. 

A legtöbb helyen független jelöltek nyerték el a tisztségeket, de a baloldal így sem remekelt.

Ezúttal Dunaújvárosban szenvedtek jelentős vereséget, főleg annak fényében, hogy 2018-ban még a térség országgyűlési képviselője is jobbikos politikus lett. Az országgyűlési választáson újra kormánypárti győzelem született, most pedig Lőrinczi Konrád, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött Dunaújvárosban, a 2. egyéni választókerületben vasárnap megtartott időközi választáson.

Az időközi választásra azért volt szükség, mert tavaly áprilisban az addigi képviselő, Utassy Éva (Rajta Újváros! Egyesület) meghalt.

Szintén Fidesz-győzelem született a baloldali fellegvárként számon tartott Budaörsön, ahol a 10. számú egyéni választókerületében Török István, a Fidesz jelöltje a szavazatok 55,52 százalékát megszerezve győzte le Hajdu Lászlót.

2019 őszén mind a tíz körzetben az összellenzéki jelöltek győztek, a Fidesz-KDNP-nek négy képviselői hely jutott a kompenzációs listáról.

Jászárokszálláson Antal Péterné Szerző Ildikó nyerte a polgármester-választást, ahol a képviselő-testület nyolc tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A képviselőket huszonhárom jelölt közül választották ki a jászárokszállásiak, akik közül tizennyolcan függetlenként indultak, hárman a Fidesz-KDNP, egy-egy ember a Demokratikus Koalíció (DK) illetve a Párbeszéd jelöltjeként.

Jászárokszálláson azért kellett időközi választást kiírni, mert feloszlott a képviselő-testület.

Kelei Zita (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást Őrtilosban, Bodó Imre (független) jelölt pedig a Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon győzött. Szintén független jelölt győzött Alsónánán, Vanyarcon, és Hugyagon is. Nagylócon is független, de a Fidesz-KDNP által támogatott polgármestert választottak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosújlakon és Szamostatárfalván is kormánypárti győzelem született, míg Császlón és Pátrohán függetlenek nyertek.

Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 5-5 településen tartottak választásokat, mindenhol független jelöltek mérkőztek meg egymással.

Három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert  múlt vasárnap a budapesti kerületi időközi önkormányzati választásokon.

Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani. Az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében lemondás miatt kellett időközi voksolást kiírni.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A második helyen a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje, Fábián Benjámin végzett több mint 27 százalékkal. A függetlenként induló Schmuck Andor kevesebb mint 2 százalékot ért el, míg Burián-Kozma Dávid, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mindössze két szavazattal 1 százalékot sem ért el.

A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Jenei Kevin Martin, aki a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatásával indult, valamivel több mint 28 százalékot kapott.

Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje több mint 13 százalékos eredményt ért el. Sima Ákos József, az Élhető Erzsébetváros Egyesület jelöltje több mint 8, míg Olajos János a Megoldás Mozgalom (MEMO) támogatásával csaknem 4 százalékot ért el. Gál Péter, a Munkáspárt-ISZOMM támogatottja 3 szavazatot szerzett, ezzel félszázalékos eredményt sem ért el.

A VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert. Pityó László, aki a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP támogatásával indult, több mint 35 százalékos eredményt ért el. Simon György, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje 9 szavazattal alig több mint 1 százalékot szerzett.

A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta.

Néhány százalékkal lemaradva, több mint 40 százalékos eredménnyel Drabant Fruzsina, a Fidesz és az Újpestért Egyesület jelöltje végzett a második helyen. Mester János a Mi Hazánk támogatásával több mint 6, míg az MKKP jelöltje, Magyar Péter mintegy 4 százalékot szerzett. A független Jánvári-Halmai Józsefre 13 szavazat érkezett, ezzel alig több mint 1 százalékos eredményt ért el.

Karácsony Gergely közösségi oldalán értekezett az eredményekről.

Budapest főpolgármestere az eredményt a következőképp értékelte: „Két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok a mai választáson, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselőtestületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt.”

Karácsony Gergely bár posztjában nem tér ki rá, de nemcsak Budapesten vagy Szegeden tartottak időköziket vasárnap.

A főpolgármester szerint csalódást keltő eredmények születtek, ezen nincs mit szépíteni. A részvételt keveselte, majd hozzátett: „az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak.”

Karácsony szerint üzenetet kaptak választóiktól: „Megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott »melyikünk a legnagyobb kicsi« játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy »ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást«.”

„A választók megüzenték: ébresztő!” – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke, Karácsony, szerinte „erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó »kis körei«, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek.”

A baloldali pártvezetők egyelőre hallgatnak.

A baloldal az alábbi helyeken ért el sikert

  • Budapesten egyedül Újpesten tudott nyerni a baloldal. Vasvári László a szavazatok majdnem 48 százalékát kapta.
  • Sári István baloldali támogatással nyert Gyöngyösön egy független jelölttel szemben.

Az ország legtöbb részén taroltak a kormánypárti jelöltek

  • A VII. kerületben a bitcoinbányászás miatt megbukó Gyurcsány-párti Borka-Szász Tamás helyett választottak új képviselőt. Az erzsébetvárosi 4-es számú választókörzetben az időközi önkormányzati választáson Ripka András, a Fidesz–KDNP jelöltje 46 százalékkal győzte le DK-s ellenfelét.
  • Budapest V. kerületében a Fidesz jelöltje, Nagy Gergő 71 százalékos eredménnyel győzött, míg Fábián Benjámin, a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje mindössze 27 százalékot kapott.
  • A főváros VIII. kerületében Gondos Judit megsemmisítő 63 százalékos vereséget mért baloldali ellenfelére, ami egyben azt is jelenti, hogy Pikó András polgármester kisebbségbe került a képviselő-testületben.
  • Szigetszentmiklóson a Fidesz-KDNP-s Tóth Pál 64 százalékkal messze maga mögé utasította a Momentumos Nagy Gergőt (15 százalék) és a szocialista Fazekas-Verba Szabolcsot (kevesebb mint 5 százalék).
  • A baloldali vezetésű Szegeden is a jobboldal nyert. A baloldali vezetésű Szegeden Ruzsa Roland 59 százalékkal hódította el az 1-es választókörzetet a Fidesz–KDNP-nek.
  • Egerben. a Jobbikból kilépett Mirkóczki Ádám városban a Fidesz-KDNP-s Orosz Lászlóné a szavazatok 42 százalékával tudott győzni.
  • Nyíregyházán is hasonló a helyzet. Az 1. számú egyéni választókerületben dr. Ulrich Attila a voksok 76 százalékát szerezte meg. A 3. számú választókerületben Halkóné dr. Rudolf Rékát, a Fidesz és a KDNP jelöltjét a szavazatok 74 százalékával választották képviselővé.
  • Balatonalmádiban a polgármestert ezentúl a Fidesz–KDNP adja. Fabó Péter 62 százalékot kapott, ez háromszor annyi, mint legeredményesebb, független kihívójáé.
  • Keszthely is új polgármestert választott a Fidesz-KDNP színeiben induló Manninger Jenő  személyében (Fidesz-KDNP). A Balaton-parti városban egy új önkormányzati képviselőt is választottak, a 8. választókerületben élő 2119 választópolgár közül 351 ment el szavazni, 11-en azonban érvénytelenül voksoltak. A szavazók közül 258-an Bánhegyi Renáta (Fidesz-KDNP) mellett tették le a voksukat, Kovács Viktória (Demokratikus Koalíció) 82 szavazatot kapott.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.