tóth gabi
Nincs új a nap alatt.
Sokan emlékeznek rá, hogy Gyöngyösi 2012-es parlamenti felszólalásában a zsidó származású képviselők listázását szorgalmazta, kijelentése akkor komoly felháborodást váltott ki.
A Jobbik kongresszusát követő sajtótájékoztatón elhangzott: az új elnök a voksok 68, vetélytársa, Földi István a szavazatok 29 százalékát kapta meg.
Gyöngyösi Márton megerősítette az MTI azon értesülését, miszerint a választás előtt visszalépett az ő javára a harmadik induló, Ander Balázs elnökségi tag.
Gyöngyösi Márton azt hangsúlyozta: a tagság arra vágyik, hogy a nyugtalanság időszakát követően újra építkezzen a Jobbik. Hozzátette, mivel ma „Magyarországon nincsen valódi nemzeti és valódi konzervatív párt a politikai palettán”, egy ilyet kíván vezetni és építeni.
Európa-párti, értékelvű, önazonos, a saját elveit felvállaló Jobbikot ígért, hangsúlyozva, hogy a magyar emberek problémáira és a nemzeti sorskérdésekre reagálva kívánnak kiutat kínálni napjaink problémáiból.
„Azt szeretném, ha a Jobbik valamennyi, a hazájára büszke, demokratikus gondolkodású magyar ember szellemi otthona és közössége lenne” - fogalmazott az új pártelnök, sikeres, európai, minden polgárának biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtó jóléti Magyarország megteremtését említve céljukként.
Hangsúlyozta, lehet, hogy a jövőben lesz ellenzéki együttműködés, de a Jobbiknak most saját nemzeti konzervatív politikájának megerősítésével kell foglalkoznia.
„Nekem az a feladatom, hogy felrázzam az ellenzéki szavazókat, felrázzam az ellenzéket, a Jobbik vezetésével megmutassuk azt, hogy igenis lehet ezzel a kormánnyal szemben alternatívát kínálni” - fogalmazott Gyöngyösi Márton.
Kérdésre válaszolva a Jobbik új elnöke azt közölte: megtartja európai parlamenti (EP-) képviselői mandátumát, a mögötte álló csapattal kialakítható olyan munkarend, amellyel így is meg tudják erősíteni a pártot.
Egy másik újságírói felvetésre azt válaszolta, mindenkinek a munkájára számít a pártban és annak parlamenti frakciójában. Amikor arról kérdezték, megőrizheti-e az utóbbi élén posztját a korábbi Jobbik-elnök, Jakab Péter, azt közölte, erről a képviselőcsoport hivatott dönteni.
A Jobbik kongresszusát azért kellett összehívni, mert noha május elején újraválasztották a poszton Jakab Pétert, ő egy hónappal később - az elnökséggel fennálló vitájára hivatkozva - lemondott a tisztségről.
Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették kezemből a Jobbik irányítását - indokolta Jakab Péter a június 8-án, Facebook-oldalán bejelentett döntését.
Ráégett az antiszemita bélyeg Gyöngyösire
Emlékezetes, hogy Gyöngyösi 2012-es parlamenti felszólalásában a zsidó származású képviselők listázását szorgalmazta, kijelentése akkor komoly felháborodást váltott ki.
Gyöngyösi a gázai konfliktus kapcsán úgy fogalmazott: „itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak”.
Az említett „listázós” felszólalás előtt pár hónappal egyébként a szocialista Mesterházy Attila és Steiner Pál a nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt feljelentette Gyöngyösi Mártont, aki akkor a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnöke volt.
Gyöngyösi ugyanis a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.
„A javasolt szankciók jók, és hatékonyak” – így reagált Ursula von der Leyen bejelentésére Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő, akit korábban kitiltottak Ukrajnából.
„Teljes az egyetértés abban, hogy a gazdasági szankciók a leghatékonyabb eszköz az orosz agresszió leállítására” – írta Facebook-oldalán Gyöngyösi Márton annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság a napokban bejelentette újabb szankciós csomagját, amely az orosz kőolajimport betiltását javasolja.
A jobbikos EP-képviselő előbb tételesen sorra vette a brüsszeli szankciós csomag egyes intézkedéseit, majd leszögezte, hogy „a javasolt szankciók jók, és hatékonyak”.
Azt is megjegyezte: „Kár ugyanakkor, hogy az ukrajnai háború kellett ahhoz, hogy az EU felismerje, hogy mennyire veszélyes az orosz energiafüggés, és hogy elkezdjünk beszélgetni az alternatív energiahordozókra és a szolidaritásra épülő egységes energiapiacról”.
Gyöngyösi szerint Oroszország az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy megbízhatatlan partner, az energiára pedig kizárólag politikai eszközként tekint.
Ugyanakkor a Jobbik politikusa szerint mindez nem elég, „a nukleáris energiát is szankcionálni kell. Finnország már megtette ezt, ideje a paksi szerződést is felmondani, a Roszatomot pedig kitiltani az EU egész területéről.”
Érdekességképpen érdemes emlékeztetni: éppen Gyöngyösi Márton vett részt még 2014-ben választási megfigyelőként az EU által el nem ismert donyecki „népköztársaságban” tartott választásokon elkötelezett oroszbarát politikusként. Pozitívan nyilatkozott a krími referendumról is, amelynek következtében a félsziget Oroszországhoz csatlakozott. Ennek következtében tiltotta ki területéről Ukrajna.
Gyöngyösi ugyan most már igyekszik elfeledtetni, hogy korábban milyen jó orosz kapcsolatokat ápolt, de éppen ő volt az, aki a Jobbik külügyi szakpolitikusként a KG Béla néven elhíresült Kovács Béla mellett komoly szerepet játszott abban, hogy a Jobbik Oroszország érdekeit képviselte.
A donyecki utazást a következőképpen próbálja ma magyarázni Gyöngyösi: „Ebben a küzdelemben akkor a Jobbik az orosz diplomáciában szövetségest látott, amely ugyancsak síkra szállt az ukrajnai orosz kisebbség védelmében. A donyecki választási megfigyelés elvállalásánál is ez volt az egyik fő motivációm. (...) Viszont időközben rájöttünk, hogy Oroszország motivációi egyáltalán nem azok, amelyeket mi akkor naivan gondoltunk. Amikor ez nyilvánvalóvá vált számunkra, önkritikát gyakoroltunk, és változtattunk a politikánkon” - fogalmazott a politikus, aki időközben rájött arra, hogy mást kell képviselnie, mint addig.