Létrehozva: 2022.06.13.
Módosítva: 2022.06.14.

Nem enyhül a Spanyolországra nehezedő migrációs nyomás

Január 1-je és május 31-e között több mint 12 500 illegális bevándorló érkezett.

Hiába áldozta fel jó kapcsolatát Algériával Marokkó javára, így sem tudta csökkenteni a migrációs nyomást a spanyol kormány. Január 1-je és május 31-e között több mint 12 500 illegális bevándorló érkezett Spanyolországba, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A belügyminisztérium ennek ellenére próbál optimista lenni, és kiemeli, hogy a növekedés üteme lassabb az egy évvel ezelőttihez képest.

A legtöbb migráns továbbra is a tengeren érkezik a dél-európai országba. 

Több mint 11 ezren kötöttek ki valamelyik spanyolországi városban, főleg a Kanári-szigeteken, ahová 2021-hez képest ötven százalékkal több bevándorló érkezett az elmúlt hónapokban. Csak az elmúlt hétvégén több mint 220 főt húztak partra Fuerteventurán, Gran Canarián és Lanzarotén, de szerdán is érkezett egy hajó, akkor Tenerifére, melyen 38-an utaztak.

A Spanyolországot sújtó migrációs nyomás miatt Pedro Sánchez miniszterelnök márciusban jelentette be, hogy több évtizednyi semlegesség után elfogadja Marokkó Nyugat-Szaharára vonatkozó autonómiaterveit, és nem támogatja tovább a terület függetlenségi törekvéseit. Tette mindezt annak érdekében, hogy javítsa szélsőségesen megromlott viszonyát Rabattal. 

A spanyol kormány még azt is vállalta, hogy ezzel a lépéssel magára haragítja Algériát, legfőbb földgázbeszállítóját, amely Nyugat-Szahara függetlensége mellett foglal állást.

Madrid bejelentése után Marokkó hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni a spanyolokkal, és meg is állapodtak abban, hogy két év után újraindítják a Marokkóból Spanyolországba érkezett illegális bevándorlók hazatelepítését, sőt az úgynevezett szorosátkelési műveletet is folytatják, melynek segítségével több millió afrikai állampolgár mozgását segítik a két kontinens között. Rabat tavaly gyakorlatilag kérdés nélkül kidobta a projektből a spanyolokat azután, hogy orvosi ellátást biztosítottak a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front nevű mozgalom vezetőjének. Ezzel egy időben több mint tízezer illegális bevándorlót engedtek át a marokkói hatóságok Ceuta autonóm városba, melynek súlyos következményei lettek. Az exklávé kénytelen volt a félsziget segítségét kérni, mert egyébként is leterhelt befogadórendszerük az összeomlás szélére került. Ceuta az egyetlen spanyol régió, ahol az év első öt hónapjában csökkent a tengeren érkezett bevándorlók aránya, csaknem 72 százalékkal. 

Cserébe viszont majdnem 62 százalékkal többen sértettek határt a szárazföldön, igaz, ebbe a Melillába belépett migránsokat is beleszámolták.

Madrid és Rabat májusban megegyezett arról is, hogy két év lezárás után újranyitják a két autonóm város szárazföldi határait, fokozzák az ellenőrzéseket és megpróbálják előremozdítani a legális migrációt. Ezen a héten zajlott le a szabályozott határnyitás második szakasza, amelynek következtében 150 speciális engedélyű maghrebi állampolgár újra beléphet Ceutába, hogy dolgozzon. 

Pedro Sánchez miniszterelnök június 8-án a parlament előtt számol be a Marokkóval kialakított új, gyümölcsöző kapcsolat első eredményeiről, valamint beszél majd arról is, hogy a békülés milyen hatást gyakorolt az elmúlt hetekben az Algéria és Spanyolország közötti viszonyra. José Manuel Albares külügyminiszter előzetesen már hangsúlyozta: igyekszik olyan feltételeket teremteni, amelyek segítségével összeegyeztethetővé válik majd a kétoldalú kapcsolat mindkét afrikai országgal.

A tájékoztatás szerint csak hétfőre virradóra kilenc bárka, fedélzetükön 281 illegális bevándorló érkezett a sziget partjaira. Annak dacára, hogy a helyi menekültügyi központ mindössze 350 férőhelyes, már 880 menedékkérőt szállásoltak el benne.

A legtöbb migráns Tunéziából, Pakisztánból, Szíriából és Szudánból érkezett.

Idén eddig több mint húszezer illegális bevándorló érte el Olaszország partjait - ismertette az olasz belügyminisztérium. Összehasonlításul: a tavalyi év azonos időszakában számuk 14 962 volt.

Időközben a Sea-Watch ngo Sea-Watch 3 nevű hajója további ötven migránst vett fel a Földközi-tengeren, így a fedélzetén lévő menedékkérők száma 360-ra emelkedett. A hajót üzemeltető német ngo szerint az embereket Lampedusától délre vették fel, nagyjából harmaduk felnőtt kísérő nélküli fiatalkorú. A hajó még nem kapott kikötési engedélyt.

Az újabb menekülthullám mindeközben feszültségeket kelt Rómában. Matteo Salvini, a kormánypártok közé tartozó Északi Liga vezetője ismételten azzal vádolta Luciana Lamorgese belügyminisztert, hogy nem tesz semmit a migránsáradat feltartóztatására.

„A belügyi tárcánál, úgy tűnik, senki sem érdekelt a határok ellenőrzésében és migránsérkezések megakadályozásában” - hangoztatta Salvini egyik hétfői televíziós interjújában.

A vasárnap este lezárult önkormányzati választások szavazatai számlálása hétfő kora délután kezdődött el. Majdnem ezer önkormányzatban választottak új polgármestert és önkormányzati testületet. A szavazásra jogosult több, mint kilencmillió olasz 54,7 százaléka járult az urnákhoz.

Az exit poll - vagyis a szavazás után kilépők megkérdezésén alapuló - eredmények szerint a legtöbb mandátumot a Liga, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) szövetség jelöltjei szerezték. A választásban érintett négy megyeszékhelyből háromban, Palermóban, Genovában és L'Aquilában biztosra vehető az ötven százalék felett teljesített jobbközép jelölt győzelme.

Matteo Salvini a Liga milánói székházában összegezte a részleges szavazatszámlálási eredményeket. Kijelentette: az első adatok azt mutatják, hogy a „mérleg nyelve a jobboldal felé mutat”. Emlékeztetett, hogy a tartományok és önkormányzatok többségét már eddig is a jobbközép szövetség politikusai vezették. Kiemelte, hogy a szicíliai Palermót sikerült elhódítani a baloldaltól, és a szintén hagyományosan baloldali Genova városában egymás után második mandátumot szerzett a jobboldal jelöltje.  

„Az egységes jobbközép mindenhol győzött” - hangoztatta Matteo Salvini hozzátéve, hogy ott maradtak alul, ahol nem közös jelöltet állítottak. Úgy vélte, „a jobboldali pártoknak nem egymás között, hanem a baloldallal szemben kell harcolniuk”.  Megjegyezte, hogy a jobboldali FdI és a jobbközép FI között a „ragasztó” szerepét a Liga tölti be.

Azzal az adattal kapcsolatban, miszerint a helyhatósági forduló tovább erősítette a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvéreket, Matteo Salvini kijelentette, hogy a jobbközép nem most, hanem a jövőre esedékes parlamenti választásokon dönt miniszterelnök-jelöltjéről.

Várakozás előzi meg az Öt Csillag Mozgalom (M5S) eredményét, amely előrejelzések szerint jóval tíz százalék alatt teljesített. A választások második fordulóját június 26-án tartják.

A helyhatósági választásokkal egy időben az igazságügyi reformról tartott népszavazás eredménytelennek bizonyult, mivel a szavazásra jogosult több, mint ötvenmillió olasznak 20,9 százaléka voksolt, miközben az érvényességhez szükséges ötven százalék feletti eredmény volt szükséges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat