Macron vakarhatja a fejét

„Robbanásveszélyes helyzet”, „Egy év múlva feloszlathatják a nemzetgyűlést”, „Macron harapófogóban” – így kommentálták a francia lapok parlamenti választások második fordulója után előállt, rendhagyó eredményt. A hihetetlenül megerősödött konzervatív RN és a szélsőbaloldai Nupes harapófogójába szorult elnöknek igen csekély mozgástere maradt. Még a jobboldali-konzervatív LR-UDI is a jelenlegi kormányfő fejét követelheti, cserébe az esetleges együttműködésért. Nem kellett volna „szélsőjobbozni” az egyik mérvadó konzervatív lap szerint -írja a hirado.hu.

A helyzet példátlan. Az ötödik köztársaság idején a nemzetgyűlésben még soha nem alakult ki ilyen felállás – fogalmazott Élisabeth Borne miniszterelnök azután, hogy ismertté váltak a parlamenti voksolás második fordulójának eredményei. A Le Figaro és a Le Monde is úgy fogalmaz:

„ugrás a sötétbe”, ami ezután következik.

Az 577 fős nemzetgyűlésben Emmanuel Macron köztársasági elnök köré csoportosult, Együtt! elnevezésű választási koalíció 245 mandátumot szerzett, miközben az abszolút többséghez, a koalíciós kényszer nélküli, „kényelmes kormányzáshoz” 289 parlamenti helyet kellett volna megszerezni.

(A számos, 10 fő körüli parlamenti csoportot és az egyes, alakuló frakciókat a különféle elemzések egyelőre még más-más arányokban tüntetik fel, így egyelőre eltérések mutatkozhatnak a mandátumok száma, megoszlása között – a szerk. )

Így ugyanis nem tud törvényeket elfogadtatni az ellenzék jóváhagyása nélkül.

Van mire derűsnek lennie Le Pennek

A trockista, szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon vezette (a kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás) NUPES 131 helyet szerzett meg a nemzetgyűlésben. A végtelenül elbizakodott, 71 éves vezetőjük még parlamenti mandátumát is átadta, így egyelőre, ahogy Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke fogalmazott tréfásan, „kisnyugdíjasként” szólhat legfeljebb bele a politikába. Ez a helyzet természetesen csak a politikus közjogi státuszát érinti.

Ám az Elégedetlen Franciaország (LFI) párt első emberének jócskán le kellett faragnia ambícióiból, hiszen – tévesen – már az első választási forduló estéjén kikiáltotta, hogy ő Franciaország új miniszterelnöke. A NUPES eredményei így is politikai földrengést idéztek elő, hiszen ez lett a legnagyobb ellenzéki tömörülés az új nemzetgyűlésben.

Van mire derűsnek lennie Le Pennek: 89 mandátumával történelmi csúcsot döntött meg, pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) 1986 óta először alakíthat frakciót a parlamentben (akkor elődpártja, a Nemzeti Front tehette ezt meg). A francia közbeszédben rögeszmésen „szélsőjobboldaliként” emlegetett, holott az utóbbi évtizedben inkább bal felé tolódó, nemzeti-konzervatív erőnek több mandátuma van, mint az Elégedetlen Franciaországnak,

s ez a váratlan körülmény szintén sok mindenben korlátozza Mélenchon mozgásterét.

A királycsináló szerepében tündökölhet a Köztársaságiak és a Demokraták és Függetlenek Szövetsége (LR-UDI) csoportosulás, mely 64 mandátumával kisegítheti a megszorult elnököt.

Elképesztő kisebbségbe szorult mindössze 22 képviselőjével a hagyományos baloldali pártok egy részét tömörítő, Baloldal nevű csoport, mely Ők is, de a második legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező NUPES farvizein behajózó baloldali tömegpártok, így a Zöldek (EELV) és a kommunisták is úgy látják, szintén csapdába kerültek.

David Cormand európai parlamenti képviselő, az EELV korábbi országos titkára figyelmeztetett a Le Figaro hétfői, nyomtatott számának nyilatkozva:

„A NUPES egy választási megállapodás volt, amely a baloldal megmentését szolgálta a nemzetgyűlésben, de semmiképpen nem valamiféle egyesült párt alapköve. Ez az együttműködés már nem folytatódhat az európai parlamenti választásokon, hiszen a franciák ezt nem értenék meg: mindannyian külön frakciókban ülünk az Európai Parlamentben

és különböző politikai identitásokkal rendelkezünk. A kommunisták is ellenzik ezt.”

Ám a Jean-Luc Mélenchonhoz közel álló Bernard Pignerol, az Elégedetlenek kampányfőnöke nem törődik ezekkel a fenntartásokkal: „ha az európai választásokon nem, hát majd együtt leszünk a regionális és önkormányzati választásokon, akkor nagyon erőssé válunk 2027-re!” Az új erő tehát bekebelezné a törpepárttá zsugorodó régi balos formációkat.

„Kockázatot jelent országunkra nézve”

A következő választásokról szóló merengésnél jóval égetőbb feladatai vannak a parlamenti támogatását elveszítő elnöknek és a kétségbeesett kormányfőnek. Macronnak most szövetségeseket kell találnia a nemzetgyűlésben – ehhez viszont kompromisszumokat kell kötnie, hogy érvényesíthesse az új erőviszonyok miatt elavulttá vált programját. Példátlan helyzet, amely kockázatot jelent országunkra nézve – nyilatkozta vasárnap este Élisabeth Borne miniszterelnök.

A félprezidenciális rendszert alkotmányba foglaló ötödik köztársaság megalakulása, 1958 óta ugyanis a választások egyértelmű helyzetet teremtettek, kirajzolva, hogy melyik politikai erő programja érvényesülhet. Csakhogy ez a választási arány, mint a kormányfő fogalmazott, nem teszi lehetővé az egyértelmű többséget.

A gaulle-ista jobboldal segítséget nyújthat a meggyengült Macronnak, viszont egy ilyen szívesség soha nem önzetlen, már vasárnap este felmerült az LR egyes politikusai részéről a miniszterelnök-váltás gondolata.

A jobboldal tehát elzavarhatja a Szocialista Párt kebléből érkezett Borne-t, s nyilvánvaló, hogy nem egy újabb balos hátterű politikust javasolnának a helyére. Ez viszont azt eredményezné, hogy a szélsőbal által dominált koalíció parlamenti betörése ellenére is jobbra tolódna a francia kormány.

Nem jöttek hát be Borne miniszterelnök furcsa tirádái a szélsőjobboldal ellen, miközben a szélsőbaloldal már a kapuk előtt állt! – összegez a Le Figaro hétfői vezércikkét jegyző szerkesztőségvezető. Alexis Brézet szerint „a macronista stratégák arra fogadtak, hogy Jean-Luc Mélenchon téveszmés politikájának elutasítása mindennél erősebb lesz. Nagy tévedés! A parlamenti választások második fordulója az elnökválasztás tükörképének, egy Macron-ellenes népszavazásnak tűnik”.

A voksolás világosan mutatja, hogy (Macron) táborát mennyire elutasították. Harminc év óta ő volt az első elnök, akinek nem jött be a híres „erősítő hatás”, tehát, hogy a megnyert elnökválasztás lendületével a törvényhozást is bevegye. Pedig erről meg volt győződve, hogy garantálja számára a győzelmet, így megalázó vereséget szenvedett.