RETRO RÁDIÓ

Kovács Zoltán: Magyarország minden fórumon a magyar nemzeti érdekeket képviseli

Kovács Zoltán: Magyarország minden fórumon a magyar nemzeti érdekeket képviseli
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 27. 15:00

Bécsben nyilatkozott a magyar államtitkár.

Magyarország minden fórumon, minden lépésében a magyar nemzeti érdekeket képviseli, az ezzel vitatkozóknak nem a magyar kormánnyal, hanem a magyar emberekkel van vitája - egyebek mellett ezt hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Bécsben, újságírók előtt.

Kovács Zoltán a találkozó után az MTI-nek telefonon elmondta: a háttérbeszélgetésen rámutatott arra, hogy a rekordmagas részvétellel és szavazati aránnyal megszületett negyedik kétharmados győzelem után megkérdőjelezhetetlen a magyar emberek támogatása, ami a magyar kormány mögött áll.

„Azt kérjük, nemcsak az újságíróktól, hanem a politikusoktól is, hogy a magyar választási eredmény mértékét és az ezáltal adott mandátumot tartsák tiszteletben” - fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnöknek nem is lehet más dolga, mint hogy a magyar érdeket képviselje. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért így lép fel Magyarország például energiabiztonsági, szankciópolitikai kérdésekben vagy az Ukrajnában dúló háború más aspektusai kapcsán - fejtette ki az államtitkár.

Kovács Zoltán elmondta: a háttérbeszélgetésen a magyar választások utáni belpolitikai helyzetet, valamint az európai és a nemzetközi helyzetet érintő témák voltak a legfontosabbak, az energiabiztonság mellett a múlt heti nyugat-balkáni csúccsal kapcsolatos kérdések is szóba kerültek.

Az államtitkár felidézte: a legutóbbi uniós szankciós csomagról született döntés előtt az osztrák kancellár is megjegyezte, hogy Magyarország észrevételei és szempontjai az energia kapcsán teljesen érthetőek. Ez rámutat arra, hogy Ausztriában sok kérdésben értik a magyar álláspontot - tette hozzá.

A háttérbeszélgetésen elhangzottakról Kovács Zoltán elmondta: az energia kapcsán kérdés volt, hogy miért olcsóbb a magyarok számára az üzemanyag Magyarországon.

Az államtitkár jelezte: minden európai ország próbálja az állampolgárait kompenzálni az infláció, a magas üzemanyagárak miatt. A magyar költségvetésből, a magyar emberek pénzéből a magyar embereket kompenzálják - hangsúlyozta.

Nem igaz, hogy egy osztrák polgárnak többet kell fizetni az üzemanyagért Magyarországon, hiszen piaci áron veheti meg. Fordítva van, a magyar állampolgárok kapják olcsóbban az energiát a rezsicsökkentés és az üzemanyagokra bevezetett árkorlátozás miatt - fogalmazott.

Jelezte azt is, hogy Ausztriában másféle kompenzációs politika van, ami családok, háztartások alapján próbál készpénzben, illetve juttatásokban kompenzációt adni, ezzel kell összevetni a magyar lépéseket.

Kovács Zoltán a háttérbeszélgetésen emlékeztetett arra is, hogy a magyar rezsicsökkentés évek óta olyan rendszerként működik, amelyben a lakosság számára az energiaellátás nem piaci alapon történik, ebben a szegmensben nem a profit a legfontosabb szempont, hanem az ellátásbiztonság és az árak kiegyensúlyozása.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: hétfőn találkozik az osztrák kancellár szóvivőjével is.

A globális minimumadó Európa egészét versenyhátrányba hozná a világ többi részéhez képest, hiszen a világ más részén sehol nem hoztak egy adott dátummal, kötelező jellegűen hasonló döntést - hangsúlyozta az elmúlt héten Párizsban francia újságíróknak Kovács Zoltán.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a találkozó után az MTI-nek elmondta: a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv magyarországi kormányzati és országgyűlési elutasításáról, valamint a két nap múlva kezdődő EU-csúcs kapcsán Ukrajna tagjelölti státusáról és az energetikai kérdésekről adott tájékoztatást a francia sajtó képviselőinek.

Kiemelte, hogy a korábbi tárgyalásokhoz képest megváltozott körülmények között, amikor is egy háború zajlik Európa határain, „rossz ötletnek” tartja a magyar kormány, hogy olyan döntések szülessenek az európai adózási rendszerről, ami Európa egészét versenyhátrányba hozná a világ többi részéhez képest, hiszen a világ más részén sehol nem hoztak egy adott dátummal, kötelező jellegűen, hasonló döntést.

Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy „Európa versenyképessége eleve hanyatlik az elmúlt években” és Európa „sokkal gyorsabban veszíti el a világgazdaságban, a befektetésekben, a versenyképességben elfoglalt helyét, mint azt korábban gondolták volna”. Emlékeztetett arra is, hogy az intézkedés Magyarországon duplájára növelte volna azt az effektív adóterhelést, ami alapján az országban a termelővállalatok működnek.

„Ez pedig azért problematikus, mert mi a termelővállalatok Magyarországra vonzásával tudtuk elérni, hogy több mint egymillió munkahely jöjjön létre olyan adózási környezetben, amelyben az alacsony adók mellett folyamatos bővülni tudott az államháztartás mozgástere”. Azaz a munkahelyek veszélyeztetése mellett a globális minimumadó „olyan versenyhátrányt okozna Magyarországnak Európán belül, ami ellentmond a magyar nemzeti érdeknek” - tette hozzá.

Kovács Zoltán vélekedése szerint ezek a megfontolások láthatóan megértésre találtak a francia újságírók körében, miután Európában mindenhol energiaválság van, s a háború okozta különböző természetű, köztük a kibontakozó gazdasági válságra válaszul a magyar kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot is létrehozott.

Elmondta azt is, hogy az előző ciklusokhoz hasonlóan Magyarország kormánya próbál előre gondolkodni, s a folyamatokból látható következményeket megelőlegezve hoz döntéseket az ország érdekében. Példaként említette az extraprofit-különadókat, amelyeket a terhek megosztása céljából átmeneti jelleggel, célzottan vezetett be a kormányzat annak érdekében, hogy ne a magyar emberek fizessék meg az emelkedő árakat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.