Létrehozva: 2022.06.27.
Módosítva: 2022.06.27.

Extraprofit-adót terveznek a spanyolok

Hát már ők is?

A spanyol kormány 9,5 milliárd (3800 milliárd forint) eurós gazdasági segélycsomagot jelentett be, hogy ezzel is mérsékelje az ukrajnai háború negatív hatásait – írta a Reuters. Ennek fedezetét képezné az energiaszektorra kivetendő különadó. Spanyolország lehet a negyedik európai állam, ahol megadóztathatják a szárnyaló nyersanyagárakból profitáló energiacégeket.  

 „Ez a háború és annak gazdasági és társadalmi következményei rendkívüli bizonytalanságot eredményeztek az európai és a nemzetközi gazdaságban, és így Spanyolországban is” – monda Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök újságíróknak.

Az intézkedések egy része kiadásnövelő lépés. Egyszeri, 200 euró (80 ezer forint) pénzügyi juttatás kapnak a munkanélküliek és az évi 14 ezer eurónál alacsonyabb keresetű egyéni vállalkozók. A nyugdíjakat 15 százalékkal emelik a legkiszolgáltatottabbak, köztük az özvegyek és a fogyatékkal élők számára. Az intézkedések másik része pedig a kormányzati bevételeket csökkenti: Tíz százalékról 5 százalékra csökkentik az elektromos áram áfáját és a olcsóbb lesz a tömegközlekedés is.

A baloldali kormányfő elmondta, hogy a kormány az energiaipari vállalatok rendkívüli nyereségének megadóztatását tervezi, mivel a háború óta az egekbe szöktek az árak.  Úgy vélte, hogy ebben a kérdésben társadalmi konszenzus van.

Több részletet nem árult el az intézkedésről, amely várhatóan január elsején lépne életbe.

Alig kevesebb, mint egy hete az ellenzéki Néppárt jelentős fölénnyel nyert az andalúziai regionális választásokon, míg a kormányzó szociálisták támogatottsága visszaesett.

A magyar kormány mellett Olaszországban és Nagy-Britaniában vezettek be eddig különadókat az energiaszektorra és Németországban is napirenden van a kérdés.

Az olajmultik óriási extraprofitra tettek szert az ukrajnai háború miatt. Csak az első negyedévben az öt legnagyobb olajtársaság profitja megduplázódott, és egyre erősebbek azok a hangok a német politikában, hogy a terhekhez nekik is hozzá kell járulniuk – írják a német hírportálok.

A szárnyaló energiaárak már az Egyesült Államokban is odavezettek, hogy Joe Biden arra kérte az amerikai kongresszust, hogy 3 hónapra függessze fel az üzemanyagokra kivetett szövetségi adót. Ez példa nélküli lépés lenne egy olyan országban, ahol a legvehemensebb reakciókat szül mindenféle kormányzati beavatkozás a szabadpiac működésébe.

Huszonöt százalékos különadót vet ki az energiacégek extra profitjára a brit kormány – jelentette be Rishi Sunak pénzügyminiszter a brit alsóházban kedd délután. A bevételből a rászoruló családokat és nyugdíjasokat támogatják, valamint vissza nem térítendő rezsitámogatást nyújtanak.

A londoni kormány korábbi álláspontját megváltoztatva mégis megadóztatja az olaj és gáztermelő cégeket. Az adóráta 25 százalékos lesz, de a cégek az extra adó 90 százalékát adókedvezmény formájában visszaigényelhetik.

Minél több beruházást hajtanak végre, annál kisebb lesz az adóterhük – mondta a pénzügyminiszter.

Az intézkedés kivezetésének időpontját később határozzák meg, de a rendeletben lesz egy megszüntetési záradék.

Miközben Rishi Sunak ismertette a kabinet terveit, a Sky News képernyőjén a közvetítés alatt a két nagy brit energiacég első negyedéves eredményét láthatták a nézők.

A január-március közötti időszakban a British Petroleum 4,9 milliárd (2257 milliárd forint), a Shell 7,2 (3316 milliárd forint) milliárd fontos nyereséget ért el.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy felelős pénzügy-,  szigorú monetáris politikával és a kínálati problémák enyhítésével lehet az inflációt leszorítani. A pénzromlás éves üteme májusban 40 éves csúcsra, 9 százalékra emelkedett és a brit jegybank előrejelzése szerint éves átlagban is ezen szint körül alakulhat az infláció.

A kormány a megélhetési válságra adott válasza, hogy 15,3 milliárd fontos pénzügyi támogatást nyújt a legrászorultabbak számára, ez mintegy 5 milliárd fonttal több, mint amiről ez előzetes hírek szóltak.

A pénzügyminiszter ismertette a brit szabályozó hatóság, az Ofgem számításait. Ennek értelmében egy átlagos brit háztartás éves energiaköltségei októberig 2800 fontra emelkedhetnek, ez 600 fontos növekmény néhány hónap alatt és több mint duplája az egy évvel ezelőtti összegnek.

A kivetett egyszeri különadóból befolyt pénzből nyolc millió rászoruló háztartásnak egyszeri, 650 fontos pénzügyi támogatást nyújtanak, ezen felül még 400 font rezsitámogatást is kapnak októberben.  Ez az összeg egyébként minden háztartásnak jár majd, a megemelkedett energiaárakra válaszul. Eredetileg a kormány egy visszatérítendő 200 fontos támogatásban gondolkodott, de végül ezt megdupláztak és nem kell visszafizetni.

A pénzügyminiszter 150 fontos egyszeri támogatást jelentett be a rokkantsággal élők számára. A nyugdíjasok ezen felül még  300 fontos egyszeri pénzügyi transzfert kapnak ősszel.

Az ellenzéki Munkáspárt számon kérte a kormánypárton, hogy miért nem korábban vezették be az energiacégeket sújtó különadót. Szintén bíráltak a kormányt, amiért nem nyúlt az üzemanyagok és az energiát terhelő áfához.

Sok elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy az adókedvezményekkel az adóbefizetési kötelezettségekkel visszaélhetnek a cégek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül