Létrehozva: 2022.06.25.

Európa súlyos energiaválság előtt áll

Kemény lesz a tél.

Szerző Ripost

Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Alexander De Croo belga miniszterelnök (j) az EU kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Ben

„Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk” - fogalmazott Alexander De Croo.

Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban - hangsúlyozta - hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.
„Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak” - fogalmazott.

Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.

Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta: ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.

Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén  azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz-ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges. A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti - mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy „egyedül Oroszország okozza a szenvedést”. Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és „európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére”. Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis - mint mondta - „az infláció hosszabb ideig velünk marad”. Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.

Orbán: A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke

„A háborús infláció egyetlen ellenszere a béke. Mi a béke pártján állunk!” - írta pénteki Facebook-bejegyzésében a magyar miniszterelnök az EU-csúcs kapcsán, ahol több felvételt is közzétett a találkozóról.

Az Európai Unió üdvözli a bolgár parlament döntését

Az Európai Unió üdvözli a bolgár parlament döntését, hogy Szófia visszavonja az Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozását akadályozó vétót, s ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy az Európai Unió rövid időn belül európai utat nyisson a két ország előtt - jelentette ki Emmanuel Macron, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Franciaország elnöke Brüsszelben pénteken.

Macron, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: az EU Tanácsának francia elnöksége "már a következő órákban" azon fog dolgozni, hogy mihamarabb uniós szintű megállapodás születhessen a két ország európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdéséről.

Von der Leyen: Fel kell készülni az Európába irányuló orosz gázszállítások további zavaraira

Fel kell készülni az Európába irányuló orosz gázszállítások további zavaraira, ezért az Európai Bizottság közös európai kereslet-csökkentési terven dolgozik, amelyet a testület júliusban mutat be a tagállami vezetőknek - jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón.  

 Von der Leyen hangsúlyozta: az EU nem térhet vissza az olcsó fosszilis tüzelőanyagokhoz, ezért kiszolgáltatott helyzetben lévő családok és vállalkozások számára nyújtott átmeneti és célzott segítség mellett elengedhetetlen, hogy a tagállamok felkészüljenek az alkalmazkodásra az új körülményekhez.

Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, az európai vezetékrendszer működési problémái miatt az Oroszországból várt földgáz 88 százaléka érkezik hazánkba jelenleg, de a kieső mennyiséget kompenzálni fogják - közölte kedden a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető Alekszandr Novak energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel beszélt telefonon, és ezt követően arról számolt be, hogy az elmúlt napokban jelentősen csökkent a nyugat-európai gázszállítások mennyisége, ugyanis a szankciók miatt nem érkeztek vissza a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

Tájékoztatása szerint Magyarországra ezekben a napokban a várt orosz gázmennyiség 88 százaléka érkezik be, napi 12 millió köbméter helyett nagyjából 10,6 millió köbméter, ami az ellátásbiztonság szempontjából még nem jelent problémát.

Kiemelte, hogy a déli irányú szállítás teljesen zavartalan, naponta 9,4 millió köbméternyi gáz érkezik Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, az Ausztria felőli útvonalon azonban kisebb mértékű visszaesés volt az említett technikai problémák miatt.

Szijjártó Péter elmondta, Alekszandr Novak biztosította afelől, hogy a mostani hiányos szállításokat a Gazprom orosz energetikai vállalat a szerződéseknek megfelelően teljesíteni fogja. Ezzel kapcsolatban pedig a magyar kormány azt kérte, hogy a kieső mennyiséget a déli szállítási útvonalon keresztül pótolják majd, amiről technikai szintű egyeztetések kezdődnek.

„Nagy biztonságot ad nekünk a déli szállítási útvonal, ahonnan teljes egészében megérkezik a földgáz” - szögezte le, hozzátéve, hogy a hosszútávú gázvásárlási megállapodás tavalyi aláírása ismételten bebizonyította az értelmét.

A tárca közleményében emlékeztet: a külügyminiszter a  tegnapi nap folyamán arra is felhívta a figyelmet, hogy a Török Áramlat vezetéken előre egyeztetett módon, a napokban karbantartás miatt nincs forgalmazás.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat