Létrehozva: 2022.06.06.

Erdő Péter: Ezért fontosak az erős keresztény közösségek

Képesek hatni az egész társadalomra.

Szerző Ripost

A keresztény közösségek, ha elég erősek, képesek hatni az egész társadalomra - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családi napján a bíboros kiemelte: a kereszténység megélése elsősorban a hívő keresztény emberek és közösségek feladata, és ha elég erősek, a meggyőződésük hat az egész társadalom működésére.

Úgy fogalmazott: „Ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény”, vagy „úgy lesz körülöttünk keresztény a világ, hogy mi nem teszünk ezért semmit”.

A társadalmi hatás tehát fontos, de mindig belülről kell fakadnia - hangsúlyozta, hozzátéve, ha a keresztények képesek olyan közösséget alkotni egymással, amelyre felfigyel a világ, az tanúságtétel a hitükről.

Erdő Péter a családi napon a főegyházmegye papságával közösen bemutatott szentmisén szólt arról is: a máriaremetei kegyhelyen 1994-ben tarották meg először a karizmák ünnepét. A rendszerváltozás, az egyházmegye határainak 1993-as módosítása után „számot kellett vetni a helyzetünkkel”. Akkor „rádöbbentünk, hogy milyen gazdag valóság főegyházmegyénk hívő közösségének élete”.

Azóta évről évre minden pünkösdhétfőn megjelennek és bemutatkoznak Máriaremetén az egyházmegyében működő közösségek, mozgalmak, katolikus intézmények és hivatások, a papság és a szerzetesség - tette hozzá. „Mindannyian a boldogságot keressük és ezt akarjuk sugározni magunk körül a világban” - mondta Erdő Péter.

A bíboros a mise előtti beszélgetésen a 2023 októberében záruló, egyházmegyei szinten és földrészenként is megtartott, az egyházról szóló szinódusról szólva rámutatott: a szinodális folyamat azt is jelenti, hogy „az egyház olyan közösség, nép, amely együtt járja a történelem útját”.

Erdő Pétert kérdezték a 2021 szeptemberben Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hosszú távú hatásairól is. A bíboros értékelése szerint a kongresszus megerősítette a „katolikus hitünkbe és közösségünkbe vetett bizalmat”. Fontos nemcsak tudni, hanem meg is élni azt, hogy „sokan vagyunk” - mondta, hozzátéve, ez a tapasztalat megerősíti a katolikus intézmények, iskolák identitását is.

Megjegyezte: a kongresszus és az ott elhangzó sokféle stílusú zene elindította a magyar egyház zenei megújulását.

Erdő Péter kitért arra is: ősszel hálaadó nemzeti zarándoklatot tartanak Fatimába, hiszen a NEK-et előzetesen felajánlották a fatimai Szűzanyának, és most „illik visszamenni megköszönni”.

Elmondta, jövő tavaszra ismét meghívták Ferenc pápát Magyarországra a püspöki karral. „Meglátjuk, mi lesz a válasza, de mi készülünk és várjuk” - tette hozzá Erdő Péter.

Pünkösdkor a Szentlélek megtanítja az embereket, hogy értsék Isten üzenetét és egymást - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában pünkösdvasárnap.

A bíboros rámutatott: a pünkösdi történetben a visszájára fordul, megjavul, ami a bábeli torony építésekor elromlott. Akkor az emberek versenyre akartak kelni Istennel, az égig érő toronnyal megmutatva, hogy „mi is vagyunk akkorák”, mint ő. Az eredmény szörnyű kudarc lett, nemhogy Istent nem érték el, de végül már egymás nyelvét sem értették.

Pünkösdkor az emberek, akiknek más és más volt az anyanyelve, a Szentlélek erejével megértették egymást és az apostolok örömhírét.

 

Ez egy örök küzdelem a történelemben, amely azonban nem egymás, hanem láthatatlan erők ellen folyik, és ebben a szellemi küzdelemben a jó legfőbb képviselője maga a Szentlélek.

A beszélgetésben szóba került Siklósi Beatrix „Ahol az Ég összeér a Földdel” című, a 2021 szeptemberében Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról szóló dokumentumfilmje, amelyet pünkösdhétfőn mutat be a Duna televízió. A bíboros elmondta, azt várja a filmtől, hogy feleleveníti a kongresszuson átélt lelki élményt: az összetartozás érzését, és azt az érzést, hogy Istennek, aki velünk járja a történelem útját, terve, méghozzá „jóindulatú”, boldogságra hívó terve van velünk.

Erdő Péter elmondta: a mai napig gondol az eseményre és álmodik is róla, sőt, néha bele is borzong, hogy az 1938-as Eucharisztikus világkongresszus után egy évvel kitört a világháború, és most, az új kongresszust ismét háború követi. Mintha Isten az egyházat, a világot egy ilyen lelki találkozással akarná megerősíteni a következő megpróbáltatásokra, és éppen Magyarországon keresztül. „Kik vagyunk mi, hogy minket választ erre a különleges üzenetre?” - tette fel a kérdést.

Meglátása szerint ebbe belegondolni, beleérezni nem mindennapi élmény, ugyanakkor a felelősségünket is tudatosítja. „Úgy tűnik, hogy minket Isten nagyon szeret, de meg is próbál a történelem során” - fogalmazott Erdő Péter.

Pünkösd elnevezése kezdetben a „hetek ünnepére” utalt, hiszen a pászkától hétszer hét, azaz negyvenkilenc nap telt el addig. Később kapta görög nevét, amely már az ötvenedik napra utal. Az ünnep kezdettől a mezőgazdasági munkához kapcsolódott: előbb aratási ünnep volt, majd az első kéve felajánlása, végül örömünnep, amelyen hálát adnak Jahvénak a termésért. A görög elnevezésből – pentékoszté – származik magyar neve, a pünkösd is. Jézus korára az ünnep új tartalommal bővült: a Sínai-hegyen kapott törvény kihirdetésének emléknapja lett, ami az Egyiptomból való kivonulás után az ötvenedik napon történt.

Pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti, és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte; az egyház alapítása; valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete, hiszen az apostolok és tanítványok ekkortól kezdik hirdetni Jézus feltámadásának örömhírét. A Szentlélek kiáradásának eseményét Az apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak