Létrehozva: 2022.05.09.

Orbán Balázs? Az ellenzék be van kötve a globalistákhoz

Interjút adott Orbán Viktor politikai tanácsadója.

Szerző Ripost

Az ellenzék a nyugati világ globalista, progresszív gondolatvilágát valló és továbbközvetítő rendszerekbe van bekötve, melyek inkább háborúpártiak, és a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus eszkalációjában érdekeltek s ezekbe a politikai körökbe a fegyver- és katonaküldés a belépő – jelentette ki Orbán Balázs.

Orbán Viktor politikai tanácsadója és a Miniszterelnökség miniszterhelyettese hosszabb interjút adott a 24.hu portálnak, amelyben Orbán Balázs elmondta: a magyar kormány nem tudott arról, hogy Oroszország támadást tervez Ukrajna ellen, függetlenül arról, hogy ukrán tisztségviselő ezt állította. „Az ukránok védik a saját országukat, és úgy gondolják, hogy ha további országokat tudnak bevonni a konfliktusba, akkor jobb esélyeik vannak. Ott és úgy helyeznek kommunikációs eszközökkel nyomást az egyes nyugati országokra, ahol és ahogy tudnak. Értjük, de el nem fogadjuk: hamis dolgokat állítani nem volna szabad” - mondta Orbán Balázs ennek kapcsán, hozzátéve: elítéljük az agresszort, segítünk a megtámadottnak ott, ahol tudunk, „de fegyvert és katonát nem adunk, mert nekünk a béke a célunk”.

Orbán Balázs szerint a választási eredmény a háború kitörése nélkül is nagy valószínűséggel ugyanígy alakult volna. „Sok elemző a háborút döntő faktornak tekinti, én nem. Legfeljebb rátett még egy lapáttal, de a folyamatok addig is egyértelműek voltak. A helyzet már az őszi, október 23-i Békemenettől – mint az utolsó féléves hajrát megnyitó politikai eseménytől – kezdve világos volt, és legkésőbb az év elejére beálltak az erőviszonyok. A háború és az arra adott nagyon megfelelő kormányzati és nagyon nem megfelelő baloldali válasz csak még jobban szétnyitotta az amúgy is nyíló ollót a két tábor között” - emelte ki.

Arra a felvetésre, hogy a háború vagy béke kérdése mégis a Fidesz-kampány fő üzenete lett, s hogy elemzők szerint azért „tűnhetett el” nagyjából 800 ezer ellenzéki szavazó, mert a baloldal jelöltje háborúpárti retorikával élt, Orbán Balázs a következőket válaszolta: „A mieinket korábban soha nem láttam ennyire eltökéltnek. A kétség szikrája sem merült fel bennük azzal kapcsolatban, hogy a történelem jó oldalára állnak-e akkor, ha a Fideszt támogatják. A 2018-as kampányban vettem részt szorosabban, de ilyet akkor nem láttam.Kettő: az inaktívak, bizonytalanok közül sokakat felháborított a baloldali politizálás, a rezsicsökkentéshez, az árstophoz, az egészségügyhöz, a háborúhoz való hozzáállás. Három: a baloldal törzsbázisa nem eltökélt, hanem már hetekkel a választás előtt elkeseredett volt”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a magyar kormányfőre tett kijelentései kapcsán Orbán Balázs kijelentette: „Van magyarázatunk arra, hogy az ukrán elnök mit és miért csinál, illetve miért beszél ilyen tónusban. Őt és a népét megtámadták, mindenkit megpróbál a saját oldalán mozgósítani. Egyelőre, legalábbis Nyugaton, tud is magának katonai támogatókat szerezni. Azt pedig majd az élet eldönti, hogy hosszú távon mennyire kifizetődő a világ vezetőit sértegetni, és mennyire jó ötlet mondjuk a német kancellárt májkolbásznak nevezni, vagy az izraeli parlamentben a holokauszt és a mostani helyzet között egyenlőségjelet tenni. Ahogy már mondtam: az eddigi szankciókat mi is támogattuk, a menekülteket befogadjuk, de van egy olyan pont, amikortól Magyarország érdeke az első”.

Annak kapcsán, hogy a V4-es együttműködésen belül feszültséget okoz, hogy ki miként viszonyul a háborúhoz, a kormányfő tanácsadója elmondta: a közép-európai együttműködés nem érték, hanem stratégiai szükségszerűség, ezért a kapcsolatok „kisimításán” dolgoznak.

„Most olyan világot élünk, hogy ha valaki nem azzal kel minden nap, hogy megismétli: Putyin elnök egy elfogadhatatlan háborút indított Ukrajnával szemben, az nem jó ember. Noha mind tudjuk, hogy így van, de ezt minden nap meg kell ismételni, sőt minden nap egyre erősebb szavakat kell használni, különben az embernek a média általi kiátkozás a jutalma. Ennek mi értelme van?” - vetette fel Orbán Balázs.

„Volt egy speciális Oroszország-politikánk, ami arra épült, hogy a NATO és az Unió tagjaként lehetséges pragmatikus együttműködést fenntartani Oroszországgal. De a háború cezúra volt, itt meg kellett állni, egységet kellett demonstrálni, el kellett ítélni az agressziót. Viszont nem szeretnénk, hogy az Ukrajna területén a háborút valójában egymással megvívó nagyhatalmak újra hosszú évekre csatatérré változtassák egész Közép-Európát. Eközben pedig Oroszország a háború után itt marad a szomszédunkban, az energiaügyi együttműködést nem tudjuk befejezni. A békéhez pedig tárgyalás kell” - emelte ki Orbán Viktor tanácsadója.

A nyugati világ globalista, progresszív gondolatvilágát valló és továbbközvetítő rendszerei inkább háborúpártiak, és a jelenlegi konfliktus eszkalációjában érdekeltek, mutatott rá Orbán Balázs, hozzátéve: ezekben a politikai körökben a fegyver- és katonaküldés a belépő, a mostani konfliktust is orosz és nyugati nagyhatalmi érdekek mozgatják. Ezek közé a körök közé sorolta Soros Györgyöt és köreit is. „Ott teljesen elfogadott nézet, hogy a háborút fegyverek és katonák küldésével erősíteni kell, és kerül, amibe kerül, a Putyin-féle Oroszországot meg kell buktatni. Soros György ezt le is írta” - emlékeztetett Orbán Balázs.

A politikus arról is beszélt, hogy rezsicsökkentés nélkül 13 százalék lenne az infláció., míg a jelenlegi 8 százalékkal Európa középmezőnyében vagyunk. „Az árak emelkedésének oka a háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika. Ettől meg kell védeni a magyar embereket” - emelte ki.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap