Létrehozva: 2022.05.15.
Módosítva: 2022.05.15.

Novák Katalin: Minősített felelősség elnökként megmutatni, mit jelent a szülőföld

Elmondta, mit gondol "közös életünkről és világban betöltött helyünkről".

Szerző Ripost

Minősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol "közös életünkről és világban betöltött helyünkről".

Novák Katalin beiktatási ünnepségén Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren kiemelte: ebből a személyes magyar világnézetből következnek majd cselekedetei köztársasági elnökként.

Az államfő úgy fogalmazott: együtt vagyunk, itt Európa szívében, az ország fővárosában, a Kárpát-medence közepén, a nemzet főterén, de együtt vagyunk abban a szándékban és akaratban is, hogy a magyaroknak a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után a huszonegyedik században jobb, szebb, békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk.

Elítéljük a putyini agressziót, Magyarország az ártatlan áldozatok oldalán áll

Kiemelte, hogy egy sötét felleg, a háború vet árnyékot az ország életére. Kifejtette: Ukrajna megtámadása az első döbbenetet követően egyszerre követelt azonnali és ugyanakkor jól átgondolt, hosszú távú válaszokat, Magyarországtól is. Ahogy az első menekültek február 25-én megérkeztek az országba, a magyarok mérlegelés nélkül siettek a segítségükre.

Azóta 700 ezer menekült lépett át a biztonságot jelentő magyar földre, a magyarok több száz millió forint adományt gyűjtöttek össze, ellátást biztosítanak a sebesülteknek, élelmiszert küldenek az otthon maradóknak, tanulási lehetőséget, fedelet, ételt, munkát biztosítanak a családoknak. Magyarország emberségből jelesre vizsgázott - mondta Novák Katalin, aki szerint tudni kell azt is, mi a válasz a háborúra, s mi a magyar nemzet múltjából és remélt jövőjéből fakadó érdek.

Fotó: MH/Katona László

Katonák tisztelegnek Novák Katalinnak a köztársasági elnök beiktatási ceremóniáján a budapesti Kossuth téren (A képre kattintva vagy pöccintéssel lapozhatók a galéria fotói)

Fotó: MH/Katona László

Novák Katalin köztársasági elnök üdvözli a beiktatási ceremóniájára összegyűlt embereket

Fotó: MH/Katona László

Novák Katalin köztársasági elnök szelfizik az őt köszöntő polgárokkal

Magyar lobogó az Országház előtt Novák Katalin beiktatási ünnepségén

 

Balról Áder János volt köztársasági elnök, Schmitt Pál korábbi államfő, mellette felesége, Schmittné Makray Katalin, Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter volt kormányfő, a kép jobb szélén pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Kövér László, az Országgyűlés elnöke is beszédet mondott az ünnepségen

Fotó: MH/Katona László

Novák Katalin az Országgyűlés lépcsőjén, mellette jobbra férje, Veres István

Fotó: Katona László

Rúzsa Magdi énekelt a beiktatási ceremónián

 

Novák Katalin tíz pontba szedve ismertette az ukrajnai háborúval kapcsolatos gondolatait. A putyini agresszió elítélése mellett kijelentette: Magyarország örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. A magyarok békét akarnak - mondta, követelve a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését.

Jelezte: Magyarország nem semleges, „az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek Magyarország eleget tesz.

Az államfő közölte azt is: Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. Úgy fogalmazott: Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségesei áldozathozatalát, de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak.

 Novák Katalin a béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel, és kiállt az ukrajnai magyarság érdekeiért is.

„Azért fogok dolgozni, hogy mi, magyarok, a meg nem értettség romantikája mellett minél többször tapasztaljuk meg a megértettség és megbecsülés komfortos érzését” - hangsúlyozta, kiemelve: az elmúlt évtized munkájának eredménye, hogy a magyarok ismét emelt fővel élnek, sajátos magyar nézőpontból, magyar szemmel, a magyar érdekeket szem előtt tartva nézik a világot.

Ismét van magyar magabiztosság, magyar öntudat, nemzeti büszkeség, ami régóta hiányzott. Őrizzük meg nemzeti büszkeségünket, vigyázzunk rá, s legyünk figyelemmel arra, hogy a nemzeti büszkeségből ne legyen nemzeti gőg, de globalista gyávaság sem - hangsúlyozta.

Az újonnan megalakult Országgyűlés képviselőinek figyelmét arra hívta fel, hogy becsüljék meg a bizalmat, tiszteljék a demokratikus törvényhozás alkotmányos kereteit, törekedjenek a nemzet javát szolgáló döntések meghozatalára.

Emlékeztetett arra, hétfőn miniszterelnököt választ az Országgyűlés, és hamarosan kinevezheti az új kormány tagjait. Magyarország polgáraként azt várja a végrehajtó hatalom irányítóitól, hogy őrizzék meg a magyar emberek biztonságát.

Mint mondta, „a feladatom megtalálni azt a mélységet és magasságot, ahol a magyarok magától értetődő összetartozása van”. Hozzátette: a szuverenitás bölcsője a család, s a nemzet egysége is a családban kezdődik.

A magyarok békét akarnak - mondta, követelve a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését. Jelezte: Magyarország nem semleges, „az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”, az EU és a NATO tagjaként vállalt kötelezettségeinek Magyarország eleget tesz.

Az államfő közölte azt is: Magyarország nem mond le szuverenitásáról, támogatja Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez.

Úgy fogalmazott: Magyarország kész áldozatot hozni a békéért, és nem akadályozza szövetségeseink áldozathozatalát, de nem egyezik bele olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat okoznak az orosz agresszornak.

Novák Katalin a béketárgyalások folytatása érdekében közvetítő szerepet ajánlott fel, és kiállt az ukrajnai magyarság érdekeiért is.

„Védjük a teremtési rendet és a teremtett világot”

Kiemelte: köztársasági elnökként abban fogja erősíteni a magyarokat, ami a személyes meggyőződéséből fakad, a kereszténységen nyugvó értékrendben, az élet továbbadásának, a gyermek szeretetben való nevelésének bátorításában, a megfogant emberi élet és a család védelmében, egymás tiszteletében, a gyengék gyámolításában. Itthon és a nagyvilágban is szót emel majd, hogy segítsék a fiatalokat a családalapításban, a hivatásból és a gyermekvállalásból, idősgondozásból fakadó feladatok együttes ellátásában.

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási beszédet mond a díszceremónián az Országház előtt, a Kossuth téren 2022. május 14-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője, az államfő főhadsegédje (j)

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási beszédet mond a díszceremónián az Országház előtt, a Kossuth téren 2022. május 14-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője, az államfő főhadsegédje 

Fotó: Katona László

„Védjük a teremtési rendet és a teremtett világot” - mondta, felhívva a figyelmet a nagycsaládok, a főállású szülők, az örökbefogadók és a gyermekeikről egyedül gondoskodók támogatásának fontosságára.

Dolgozzunk azért, hogy a felelős gyermekvállalásnak ne legyen anyagi akadálya - kérte az államfő, aki azt ígérte, szólni fog az élet védelmében, ráirányítja a figyelmet a tehetséges fiatalokra, s számíthatnak rá azok is, akik a többség számára láthatatlan helyeken, rossz körülmények között élnek. „

Fül, szív és száj akarok lenni azok számára, akiket most kevésbé látunk, hallunk és értünk, hogy érezzük, összetartozunk” - fogalmazott.

A rendezvényen mások mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Az ünnepségen elhangzott a Rákóczi-induló Liszt Ferenc által zongorára átírt változata, fellépett Rúzsa Magdi énekesnő, az Angelica leánykar és a Honvéd Táncegyüttes. A fellépők Novák Katalinnal és családjával a színpadon énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.

Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés, ő a hatodik államfő a rendszerváltás óta.

Orbán Viktor korábban Facebook-oldalán kívánt sok sikert a köztársasági elnöknek, később pedig egy rövid videót is megosztott a miniszterelnök a nap eseményeiről:

 

Megnyílt a Sándor-palota a nagyközönség előtt

A program nyílt délutánnal folytatódott a köztársasági elnök hivatalában, a budavári Sándor-palotában. Kígyózó sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy megtekinthessék a Szent György téri épület termeit, egyebek mellett a Kerek-szalont, az Empire-kisszalont, a Gobelin-termet, a Mária Terézia-szalont, a Tea-szalont és az elnöki tárgyalót, valamint kisétálhassanak a teraszra. Volt, aki magával a köztársasági elnökkel is találkozhatott.     

A látogatók, akiket 10-15 fős csoportokban engedtek be, megismerkedhettek a termek történetével, megtudhatták, hol fogadják a hazánkba érkező államfőket, hol adják át a nagykövetek megbízólevét, megtekinthették a festményeket és egyéb tárgyakat, fotózhattak.

Novák Katalin köztársasági elnök (k) egy látogatóval fotózkodik a Sándor-palota teraszán

Novák Katalin köztársasági elnök (k) egy látogatóval fotózkodik a Sándor-palota teraszán

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A nyílt nap nagyszámú érdeklődőt vonzott, a Sándor-palota kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint eddig mintegy 5500-an tekintették meg az épületet.     

A budai Várba ellátogatók számos program közül választhattak még szombat délután, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása, a felújított Szent István terem, a Hauszmann-sztori kiállítás és a Várkert Bazár Új világ született című tárlata ingyenesen várta a közönséget. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek