tóth gabi
A házelnök a CPAC Hungary konferencián mondott beszédet.
A progresszív baloldal „hazug, de vonzó” ajánlatával szemben a konzervatívoknak olyan ajánlatot kell megfogalmazniuk, amely valódi biztonságot kínál – fejtette ki Kövér László házelnök a CPAC Hungary konferencián. Úgy látja, a normalitás hívei mindenhol többségben vannak.
Politikai ellenfeleink a világot átszelő hálózatokban egyesítették erőiket, kérdés, konzervatívoknak miben kell egyesíteniük erőiket, hogy eredményesebbek legyenek – vetette fel a CPAC Hungary konferencián tartott előadásában Kövér László házelnök. Az amerikai konzervatívok legfontosabb seregszemléjének Európában első alkalommal hazánkban megrendezett eseményén az Országgyűlés elnöke azt üzente: mindig azoké a jövő, akiknek erősebb a hite.
Kifejtette, a konzervatívoknak, ha sikeresen akarnak szembenézni a kihívásokkal, a természetes emberi értéktudatot, identitást, biztonságérzetet és normalitást erősítő, a transzcendenciára nyitott hitből kell kiindulniuk. Rámutatott, az ember csak akkor lehet ura önmagának, ha rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját életét egy magasabb rendű összefüggés részének tekintse, ha van számára egy szilárd viszonyítási pont, amelyhez a cselekedeteit mérheti.
Kövér László házelnök a CPAC konferenciáján
Fotó: MH/Hegedüs Róbert
Kövér László hangsúlyozta, a konzervatívok politikai ellenfeleinek ajánlata „hazug, de vonzó”, hiszen ki ne szeretne minden kötöttségtől mentesen élni. Ezzel szemben kell a konzervatívoknak megfogalmazniuk egy korszerű és egységes ajánlatot megfogalmazniuk, amely nem becsapni, hanem megvédeni akarja az embereket, nem illuzórikus könnyűséget, hanem valóságos biztonságot ígér.
A házelnök kifejtette, nem véletlen, hogy a konzervatívok politikai ellenfelei világszerte mentális és politikai támadás alatt tartják a történelmi vallásokat és egyházakat, a bőségesen finanszírozott NGO-k által a zsidó vallást ugyanúgy bomlasztani akarják, mint a keresztényt vagy a muszlimot. Célkeresztben vannak világszerte a nemzetállamok, szét akarják őket zilálni, szuverenitásukban egyre agresszívabban korlátozni. A világon mindenhol heves politikai, jogi és lélektani támadás alatt alatt állnak a hagyományos családok, a genderelmélettel akarják aláaknázni a természetes nemi identitásokat és ezzel szétrobbantani a természetes család fogalmát és valóságát, amely majdnem minden eddig ismert civilizáció fundamentuma – magyarázta a házelnök.
Kövér László emlékeztetett, a magyar konzervatívok 1998-2002 közti kormányzásuk alatt megtanulták, hogy nem fenntartható a kormányzati erő, ha a bennünket támogató értékrendi és társadalmi többségnek nincs hangja és mozgástere a kultúrában, oktatásban, médiában és tudományban. „Ezért 2010-től kezdődően legális és legitim eszközökkel, tudatosan, fokozatosan, következetesen, de méltányos módon teret nyitottunk, szólás- és cselekvési szabadságot biztosítottunk a magyar társadalom nem progresszív, posztkommunista többségének is” – idézte fel.
„Ellenfeleik azért diabolizálják a magyar konzervatív politikát világszerte, mert bebizonyítottuk, hogy a normalitás társadalmi többségét politikai többséggé lehet alakítani és ez a többség demokratikus módon hosszú távon fenn is tartható” – magyarázta a házelnök. Hozzátette: a magyar út más országoknak is járható, hiszen más országokban is többségben vannak a természetes emberi normalitás hívei.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Tom Van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét, aki a Budapesten megrendezett CPAC Hungary konferencia egyik előadója - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A tárgyaláson - melyen Gál Kinga, a Fidesz alelnöke és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is részt vett - elhangzott: a kontinens konzervatív pártjainak össze kell fogniuk, hogy megvédjék a hagyományos európai életformát, amely a nemzetekre, a családokra, a hitre, a munkára épül.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke (j) fogadja Tom Van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét (b) a Karmelita kolostorban 2022. május 20-án. Mellettük Gál Kinga, a Fidesz alelnöke és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Tom Van Grieken a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary konzervatív politikai fórum vendégeként érkezett Budapestre
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Orbán Viktor megismételte a CPAC konferencián is hangoztatott álláspontját: a következő két évben fel kell készülni, és a 2024-es európai választásokon együtt és szervezetten fellépve vissza kell venni az európai intézményeket a baloldaltól.
Egy hónapja nyertük meg zsinórban a negyedik választásunkat és négy napja alakíthattam meg az ötödik kormányomat - jelentette ki Orbán Viktor az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungary rendezvény főszónokaként.
Első európai helyszínként Magyarország adhat otthont a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciának. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azt mondta: büszkék arra, hogy Budapesten rendezik meg a kétnapos konferenciát, amelynek mottójául az Isten, haza, család hármas egységét választották.
Ezen a rendezvényen mondott nyitóbeszédet a magyar miniszterelnök csütörtökön délelőtt. Felszólalásában elmondta: a magyarok szavai mögött van fedezet.
„A nyolcvanas években a magyarok irigyelték Amerikát, az ottani szabadságot, Ronald Reagan elnököt, miközben nekünk csak a szürke öltönyös politikai funkcionáriusok, a kilátástalanság jutott, negyven hosszú éven át. Ma pedig otthont adunk ennek a nagyszerű rendezvénynek. Minden magyar nevében köszönöm Önöknek, hogy megtiszteltek bennünket és eljöttek erre a találkozóra” - mondta a kormányfő, aki szerint ő maga a legjobban úgy tud hozzájárulni a CPAC rendezvényéhez, ha elmondja, hogyan tudott eddig mindig győzedelmeskedni.
Résztvevők hallgatják Orbán Viktor nyitóbeszédét
Fotó: MH/Hegedüs Róbert
A kormányfő megosztotta a siker receptjét
Elmondom Önöknek, miként vált Magyarország a konzervatív és keresztény értékek őrzőjévé és bástyájává Európában - mondta Orbán Viktor, aki szerint a politikai csatákban csak a legjobbak maradnak talpon, a győzelemnek az a végső feltétele, hogy nekünk kell a legjobbakká válnunk.
A progresszív liberálisok közéleti dominanciája a legnagyobb gondja Amerikának és Európának is, mutatott rá a kormányfő, hozzátéve: ők mondják meg, mi az igaz és mi nem, mi a helyes és mi a helytelen, a konzervatívok pedig úgy érzik magukat ilyen környezetben, mint Sting New Yorkban: mint egy legális idegen.
„Ha értik a szovjet viccet, kezdhetnek aggódni”
„Egy woke-világban nőttünk fel, csak nálunk a kritikai fajelméletet úgy hívták, hogy tudományos szocializus. Mi ebben nőttünk fel” - mondta Orbán Viktor, aki elmesélt egy viccet is, miszerint a Szovjetunióban egy politikai viccpályázatot írtak ki, amelynek harmadik helyezettje két hét all inclusive utazást nyert Szibériába, a második helyezett egyévnyit, az első pedig egész életre szólót. „Ha kedves amerikai barátaink úgy érzik, hogy értik ezt a viccet, ideje cselekedni” - figyelmeztetett Orbán Viktor.
A magyar kormányfő emlékeztetett, hogy Donald Trumpot ugyanúgy nem választották meg másodjára, mint ahogyan az első magyar konzervatív kormányt sem, mert a mocsár lehúzta a társadalmat. Ezt követően a szocialisták elköltötték az állam pénzét, az erőszak elszabadult az utcákon, félkatonai alakulatok randalíroztak, a rendőrség nem az áldozatokat, hanem az elkövetőket védte.
Orbán Viktor: Magyarország az a laboratórium, ahol kikísérleteztük a progresszív kormányzás ellenszerét
Fotó: MH/Hegedüs Róbert
A progresszív kormányzás nyomában csőd és erőszak jár
„A progresszív kormányzás gyümölcse magáért beszél: csőd és erőszak jár a nyomában” - figyelmeztetett Orbán Viktor, majd elmesélte, hogyan építkezett a konzervatív oldal nyolc éven át, hogy visszaszerezze a hatalmat, a Fidesz népmozgalmat indított, és győzelemre játszott, „a terv sikerült, 2010-ben visszatértünk” - mondta.
„Magyarország az a laboratórium, ahol kikísérleteztük a progresszív kormányzás ellenszerét. A laborköpenyt levettük” - mutatott rá Orbán Viktor, aki ismertette a „magyar recept” 12 pontját:
Sorsdöntő év lesz 2024
A miniszterelnök beszédének végén sorsdöntőnek nevezte a 2024-es évet Orbán, mondván: 2024-ben az Egyesült Államokban elnök- és kongresszusi választások lesznek, Európában pedig európai parlamenti választások.
Ez a két helyszín ki is jelöli a nyugati civilizációért folytatott harc két frontját - fogalmazott.
Azt mondta, „ma egyik sincs a kezünkben, pedig mind a kettőre szükségünk van. Két év van felkészülni” - jelezte Orbán Viktor, hozzátéve: a magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, ”csak meló van„.