Létrehozva: 2022.04.11.
Módosítva: 2022.04.11.

Szanyi Tibor: Hol van itt a baloldal?

Az égvilágon semmi nem változott – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szanyi Tibor.

Szerző Ripost

A Gyurcsány által koordinált ellenzék negyedszerre sem tudott semmi újjal előállni. Bár megfogadták, hogy most aztán minden más lesz, ám az égvilágon semmi nem változott – mondta Szanyi Tibor, az Igen Szolidarítás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) alelnöke. Saját pártjáról azt mondta: „Becsöngettünk, s most négy évünk lesz arra, hogy felépítsünk egy valódi balol­dali pártot.”

– A hatpárti ellenzék soraiban mindenki a választási kudarc felelőseit keresi. A DK és a Jobbik szerint a bukás oka Márki-Zay Péter, Márki-Zay szerint alapvetően a Jobbik eltűnt szavazói. Sőt Gyurcsány Ferenc a hétvégén már meg is adta az irányt, azt szorgalmazza, maradjon meg a pártok koalíciója, s legyen mindenki Gyurcsány. Mit szól ehhez?

– Arra, hogy mindenki legyen Gyurcsány, az a válaszom, hogy Gyurcsányból is megárt a sok. Ami pedig a választási eredményeket, a választás kimenetelét illeti, tömören úgy fogalmaznék, hogy a méltatlanok diadalt arattak az alkalmatlanok felett. A mi pártunkról annyit jegyeznék meg, igazunk volt, csak pénzünk nem. Távirati stílusban ennyi.

– Miközben a baloldal történelmi vereséget szenvedett, egyetlen pártvezető sem mondott le. Ezt minek tulajdonítja?

– Ezzel a kérdéssel szoktak engem kihozni a sodromból. Hol volt itt a baloldal? Ha megkérdeznek, mindig elmondom, hogy az ellenzéki koalíció egy liberális-polgári-náci összefogás volt, a baloldal egyedül mi voltunk a Munkáspárttal. A süketelő, pénzéhes társaság negyedszerre is elbukott, ötödszörre is így fog járni. Egy tapodtatnyi elmozdulás sincs ugyanis a neoliberális megközelítésekhez képest. Hovatovább olyan ez az ellenzék, hogy nevezhetné magát SZDSZ 2.0 formációnak. Zombiválogatottnak. Negyedszer is a földbe döngölték őket, mellkasuk dárdával átszúrva, de változás, vízió nincs.

– Mi a véleménye volt pártja, a szocialisták szerepléséről?

– Az MSZP káprázatosan jó eredményt ért el, ahhoz képest, hogy már nem létezik. A brand, az ismertség hozott számukra néhány helyet. Nagyon szűk volt az olló Erzsébeten és Pestszentlőrincen is, Hiller István és Kunhalmi Ágnes esetében, köztük és a Fidesz között, de megnyerték. Tulajdonképpen a Párbeszéd ugyanúgy nem létezik, de jó eredményeket ért el. Soha semmilyen választáson nem indult, mégis lesz frakciója a Magyar Országgyűlésben. Ugyanakkor ezeknek az ellenzéki pártoknak továbbra is a hiteltelenség rémével kellett megküzdeniük, a kampányban nem mondtak semmi kereket, semmi biztosat, nem tudtak megszólítani tömegeket. Ha így lesz, akkor úgy lesz, ha úgy lesz, akkor amúgy lesz. Az emberek számára oly fontos biztonság leheletét egyedül a kormány tudta képviselni kettejük csatájában, s ez még inkább rátett a választás eredményére.

– Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomban a saját szereplésükről vontak mérleget?

– A Munkáspárttal kötött választási szövetségünknek az volt az egyik indítéka, hogy magunkat radikális baloldaliként tudjuk pozicionálni. Kis túlzással nulla pénzből értünk el majdnem ugyanolyan eredményt, mint Gattyánék mil­liárdokból. Miután hetvenegy körzetben nem tudtuk összeszedni a pártlistához szükséges mennyiségű aláírást, így csak negyvenkilenc körzetben indultunk el, s a 0,71 százalékos eredményt úgy értük el, hogy állami támogatásként nem kaptunk egy vasat sem.

Képvise­lőink az egyéni körzetben sem vették igénybe az állami támogatást, hiszen azt az egyszázalékos küszöb alatti eredmény esetén kamatostól kellett volna visszafizetnünk. Ezt a kockázatot nem vállalhattuk, ám ennek tükrében a párt nem ért el rossz eredményt. Becsöngettünk, s most négy évünk lesz arra, hogy felépítsünk egy valódi bal­-oldali pártot.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját