RETRO RÁDIÓ

Már több, mint hárommillió a kormánypártok listájára leadott szavazatok száma

Már több, mint hárommillió a kormánypártok listájára leadott szavazatok száma
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 09. 16:06

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) legfrissebb adatai szerint átlépte a hárommilliót a kormánypártokat támogatók száma, mivel a levélszavazzással és az átjelentkezéssel szavazók voksait folyamatosan összesítik.

A szombat délutáni adatok szerint így már 3 004 728 szavazat érkezett a Fidesz-KDNP országos listájára. Ez 54,61 százaléknak felel meg, ami arányaiban még a 2010-es, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet is felülmúlja.

Mint ismert, negyedik országgyűlési győzelmét aratta a Fidesz–KDNP vasárnap. A pártszövetség 2010-ben még a kétfordulós választási rendszerben került kormányra, azt követően, 2014-ben az ellene önállóan induló baloldali pártokkal szemben győzött, 2018-ban a részlegesen, míg idén a teljesen egyesült baloldalt győzte le.

A kormánypártok győzelmével szemben a választáson közösen induló baloldal történelmi bukást könyvelhetett el, mivel a hatpárti (DK, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd és Momentum) választási koalíciónak, az Egységben Magyarországért országos listájának a támogatottsága 

még a kétmilliót sem érte el, jelenleg 1 867 994 szavazatot kaptak, ami 33,95 százalékos eredményt jelent.

A szavazatszámok változása azért történhet meg, mert a múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy az a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen adhassa le voksát. Mivel az átjelentkezéssel szavazók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, ezeket a voksokat el kell juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. Ugyancsak lehetőség volt arra, hogy a nem Magyarország területén tartózkodó választók a 145 külképviselet egyikén adják le szavazatukat, szintén a lakóhelyük szerinti választókerület jelöltjeire. Ezeket a szavazatokat pénteken kezdték el összegyűjteni, és átadni az egyéni választókerületi választási irodáknak.

Megbüntették az érvénytelen szavazásra buzdító Soros-szervezeteket

A Nemzeti Választási Bizottság több civil szervezetet is megbírságolt, mert azok érvénytelen szavazásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson

– írja az MTI. A népszavazási kampányban ugyanis ez törvénytelenségnek, pontosabban visszaélésszerű joggyakorlásnak számít.

A fent említett civil szervezeteket fejenként 176 400 forint pénzbüntetést kaptak. Nevezetesen 

az Amnesty International Magyarország, az Artemisszió Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület, a PATENT Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület, a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft., a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transvanilla Transznemű Egyesület 

szegték meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. 

Az NVB az Amnesty International Magyarországot ugyanezért egy másik kifogás elbírálása során 

további hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Egy másik fellebbezést alapján arról döntöttek, hogy a Budapest VIII. kerület 53. számú szavazóhelyiségében működő szavazatszámláló bizottság (szszb) megsértette a választás tisztaságának megóvása alapelvét, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.

A szavazatszámláló bizottság egyik tagja a személyi azonosság ellenőrzése közben azt kérdezte, kérnek-e a választópolgárok  népszavazási szavazólapot, mert „aki nem kér, annak feleslegesen nem adok lapot”.

Az szszb-tagok csupán tájékoztató funkciót látnak el, így a szavazólapot mindenképpen, kommentár nélkül biztosítania kellett volna.

Gyurcsány elismerte, hogy Márki-Zay akalmatlan volt

Értékelte az országgyűlési választások végeredményét Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szombat délelőtt tartott beszédében elismerte, hogy a baloldal az elmúlt harminc év legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Emellett a pártelnök Márki-Zay Pétert, a szivárványkoalíció közös miniszterelnök-jelöltjét is kritizálta, ugyanakkor megvédte a csúfosan leszerepelt Jobbik elnökét, Jakab Pétert.

– Az elmúlt harminc év legsúlyosabb vereségét szenvedte el ez az oldal. A vereség megrendítő – közölte Gyurcsány Ferenc szombat délelőtt tartott, az országgyűlési választást értékelő beszédében. 

Mint ismert, a kormánypártok elsöprő győzelmével szemben a választáson közösen induló baloldal történelmi bukást könyvelhetett el, mivel a hatpárti (DK, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd és Momentum) választási koalíció jelen állás szerint mindössze 55 képviselői hellyel rendelkezik, és a korábbiakhoz képest közel egymillió szavazót vesztettek el.

Ennek ellenére a Demokratikus Koalíció elnöke szerint nem kell feladni az összefogás gondolatát. Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy 

aki azt állítja, hogy  jobb lett volna szétmenni, az semmit nem ért a magyar választási rendszerből.

– Demoralizálja a sereget, ha valaki utólag azt mondja, hogy az ellenzék nem is igazán akart győzni – jelentette ki Gyurcsány, utalva Márki-Zay Péternek egy korábbi kijelentésére, amikor a szivárványkoalíció kormányfőjelölte azt mondta, a hat párt egyes vezetői nem álltak be mögé teljes meggyőződéssel. 

Továbbá a pártelnök védelmébe vette a Jakab Péter vezette Jobbikot is, mivel szerinte megalapozatlan az a vád, hogy az egykori radikális párt többet vitt, mint hozott a baloldali összefogás számára. 

Megjegyzendő, hogy a Jobbik a 2018-as választással ellentétben egyetlen egyéni körzetet sem tudott megnyerni, és elvesztették a mandátumaik kétharmadát.

A tavaly ősszel lezajlott baloldali előválasztásról és a miniszterelnök-jelölti versenyről szólva Gyurcsány felhívta a figyelmet arra, hogy annak nagyon sok tanulsága van, amit érdemes levonni, mielőtt esetleg azt újra használnák.

– Az előválasztási kormányfőjelölt-választás kiveszi a jelölés jogát abból a világból, amelynek a feladata lesz a megválasztás, azaz a pártokéból – emlékeztetett Gyurcsány. 

Mindez rámutat arra, hogy ha a baloldal megnyerte volna a választást, akkor Márki-Zay Péternek, a közös miniszterelnöknek saját párt nélkül rendkívül szűk mozgástere lett volna a saját elképzeléseinek véghezvitelére.

Emellett szóba került, hogy Márki-Zay Péter – akinek a nevét a beszéde során egyszer sem ejtette ki a DK elnöke – korábban többször is a baloldal leváltásáról beszélt, amit Gyurcsány öngyilkosságnak nevezett, mivel képtelenségnek tartja, hogy egy leendő miniszterelnök-jelölt ezt az ambíciót tűzze ki, miközben a baloldalt kellene győzelemre vezetnie.

Valójában egyvalaki mondta, hogy ezzel a háttérrel ez a jelölt alkalmatlan. Dobrev Klára mondta ezt

 – emlékeztetett Gyurcsány.

A múlt vasárnap lezajlott országgyűlési választás óta folyamatosak az üzengetések a baloldalon, Gyurcsány Ferenc már a választás éjszakáján Márki-Zay Pétert jelölte meg a kudarc okozójának, ahogy Jakab Péter is a hódmezővásárhelyi polgármestert okolta a bukásért, miközben Márki-Zay azt állította, Gyurcsány a Fidesz legnagyobb fegyvere.

A DK-t vagy a Párbeszédet juttathatja plusz egy országgyűlési mandátumhoz Márki-Zay Péter, attól függően, hogy átveszi-e, és ha igen, átadja-e a saját megbízatását. Az biztos, hogy Karácsony Gergely helyére Szabó Rebeka ül be a parlamentbe, míg a mandátumáról lemondó Dobrev Klára a jobbikos Végh Noéminak engedi át képviselői helyét. Mindeközben Márki-Zay Péter megerősítette, hogy a csúfos választási kudarc ellenére pártot alapítana. 

A baloldal közös listájának második helyén álló Dobrev Klára, illetve a harmadikon szereplő Karácsony Gergely már korábban közölte, hogy a választások után nem veszik át országgyűlési mandátumukat. Dobrev szerint bár itthon is sok a teendő, inkább megtartja EP-képviselőségét,

 Karácsony pedig csak abban az esetben ült volna be egy hónapra a parlamentbe, ha a baloldal győz a választáson.

A főpolgármesternek erre úgy lett volna lehetősége, hogy a mandátumot nyert országgyűlési képviselőknek a jogszabályok alapján harminc napon belül kell az összeférhetetlenségüket megszüntetni. Karácsony szavai szerint „tiszavirág-életű mandátumát” arra használta volna, hogy benyújtson egy budapesti és agglomerációs ügyeket rendező, Magyarország szíve nevű törvényjavaslatot.

Nyilatkozatai alapján a baloldali listát vezető, bukott miniszterelnök-jelölt szintén nem lesz az Országgyűlés tagja, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere marad.
A Magyar Nemzet baloldali forrásai egyelőre nem tudták megmondani, hogy pontosan kikre szállnak a nevezett mandátumok. Elmondásuk szerint az biztos, hogy 

Karácsony Gergely átveszi az országgyűlési mandátumát, amit Szabó Rebekának ad át, így a zuglói alpolgármester lesz helyette országgyűlési képviselő.

Dobrev Klára nem veszi át a mandátumát, mivel akkor le kellene mondania az EP-képviselőségről, így viszont a közös lista ugrik egyet előre – magyarázták forrásaink.

Mivel a baloldali összefogás listája 38 képviselői helyet szerzett, így 

a 39. helyen szereplő jobbikos Végh Noémi juthat be a parlamentbe.

A nagy kérdés az, hogy Márki-Zay átveszi-e, és ha igen, akkor átadja-e a felhatalmazását. Amennyiben nem veszi át, akkor a baloldali képviselőjelöltek megint csak egyet ugranának előre a közös listán, így a negyvenedik helyen álló DK-s politikus, Manhalter Dániel juthatna országgyűlési képviselői helyhez.

Ha azonban Márki-Zay átveszi és átadja mandátumát, azt a korábbi ellenzéki megállapodás szerint egy párbeszédes politikus részére kellene megtennie. Forrásaink szerint ez Kocsis-Cake Olivio vagy Dorosz Dávid lehet.
Mindeközben Márki-Zay Péter megerősítette, hogy a csúfos választási kudarc ellenére pártot alapítana. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a Partizánnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy nem távozhat a politikából, mert sok százezer ember van, aki összefogott, és erre nagy szükség van, mert nehéz idők jönnek. Később az ATV-ben is közölte, hogy új pártot alapít, szerinte ezzel még tartozik azoknak a fiataloknak és jobbolda­liaknak, akik segítették őt az elmúlt hónapokban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.