RETRO RÁDIÓ

Baloldali képviselők sora mondhat búcsút a politizálásnak

Baloldali képviselők sora mondhat búcsút a politizálásnak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 09. 16:20

Több ismert baloldali jelölt is elbúcsúzhat az országos politikától a választási eredmények alapján.

Márki-Zay Péter április 3-án tíz órakor politikai hulla lesz – jósolta Lázár János (Fidesz–KDNP) szombaton. Végül – Csongrád-Csanád megye négyes számú választókerületében – Lázár János, magas részvétel mellett, majdnem hétezer szavazattal kapott többet, mint a baloldal képviselő-, illetve miniszterelnök-jelöltje. Ám nem Márki-Zay az egyetlen a baloldalon, akit utolért a politikai vég, számos ellenzéki politikus kiesett a parlamentből, vagy „csak” lesújtó vereséget szenvedett.

Gyurcsány Ferenc büntetett előéletű, illetve jelenleg is büntetőeljárás alatt álló ügyvéd barátja, Czeglédy Csaba Szombathelyen indult a képviselőségért, azonban ő is alulmaradt Hende Csabával, a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben, aki a szavazatok kicsivel több mint ötven százalékát vitte el Vas megye első számú választókerületében. A milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédynek így nem lesz mentelmi joga.

A szocialista Korózs Lajos kiesett a parlamentből. Az álmentőssel forgatott videóról elhíresült Korózs a szavazatok huszon-nyolc százalékát tudta csak megszerezni Heves 3. számú választókerületében, szemben ellenfelével, a Fidesz-KDNP színeiben induló Szabó Zsolttal, aki az összes szavazat 59 százalékát szerezte meg, ezzel megnyerve a körzetet.

A prominens baloldali politikusok közül Szél Bernadett, aki Pest megye 2. számú választókerületében indult, ezen a választáson sem tudott győzni, ezzel ki is esett a parlamentből. Az előző választás alkalmával Csenger-Zalán Zsolt volt az ellenfele a kormányzópártok színeiben, akkor hajszállal kapott ki, most azonban Menczer Tamás külügyi államtitkár kétezer szavazattal utasította maga mögé.

Menczer a szavaztok negyvenhét százalékát szerezte meg. Az egyik, arányaiban legnagyobb vereséget Kis-Szeniczey Kálmán szenvedte el, aki mindössze a szavazatok huszonnégy százalékát tudta elhozni Lezsák Sándortól, a Fidesz–KDNP jelöltjétől Bács-Kiskun négyes számú választókörzetében.

Az országgyűlési választás legnagyobb vesztese Jakab Péter és a Jobbik. A négy évvel ezelőtti voksoláshoz képest megközelítőleg kilencszázezer szavazójuk morzsolódott le, az egyéni eredmények alapján pedig a párt mind a négy frakcióvezető-helyettesét elveszíthette.

A karlendítős botrányba keveredő Szilágyi Györgynek a külföldi szavazatok okán még matematikai esélye van fordítani, de Csányi Tamás, Nunkovics Tibor és Magyar Zoltán egyaránt kikapott a választókerületé­ben. Rajtuk kívül a korábban egyéniben is nyerő Rig Lajos és Kálló Gergely, valamint Steinmetz Ádám, Stummer János, Potocskáné Kőrösi Anita, Gyüre Csaba és Ander Balázs is távozhat. A Jobbik ezzel a párt korábbi mandátumainak majdnem kétharmadát elveszítette.

Értékelte az országyűlési választások végeredményét Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szombat délelőtt tartott beszédében elismerte, hogy a baloldal az elmúlt harminc év legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Emellett a pártelnök Márki-Zay Pétert, a szivárványkoalíció közös miniszterelnök-jelöltjét is kritizálta, ugyanakkor megvédte a csúfosan leszerepelt Jobbik elnökét, Jakab Pétert.

– Az elmúlt harminc év legsúlyosabb vereségét szenvedte el ez az oldal. A vereség megrendítő – közölte Gyurcsány Ferenc szombat délelőtt tartott, az országgyűlési választást értékelő beszédében. 

Mint ismert, a kormánypártok elsöprő győzelmével szemben a választáson közösen induló baloldal történelmi bukást könyvelhetett el, mivel a hatpárti (DK, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd és Momentum) választási koalíció jelen állás szerint mindössze 55 képviselői hellyel rendelkezik, és a korábbiakhoz képest közel egymillió szavazót vesztettek el.

Ennek ellenére a Demokratikus Koalíció elnöke szerint nem kell feladni az összefogás gondolatát. Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy 

aki azt állítja, hogy  jobb lett volna szétmenni, az semmit nem ért a magyar választási rendszerből.

– Demoralizálja a sereget, ha valaki utólag azt mondja, hogy az ellenzék nem is igazán akart győzni – jelentette ki Gyurcsány, utalva Márki-Zay Péternek egy korábbi kijelentésére, amikor a szivárványkoalíció kormányfőjelölte azt mondta, a hat párt egyes vezetői nem álltak be mögé teljes meggyőződéssel. 

Továbbá a pártelnök védelmébe vette a Jakab Péter vezette Jobbikot is, mivel szerinte megalapozatlan az a vád, hogy az egykori radikális párt többet vitt, mint hozott a baloldali összefogás számára. 

Megjegyzendő, hogy a Jobbik a 2018-as választással ellentétben egyetlen egyéni körzetet sem tudott megnyerni, és elvesztették a mandátumaik kétharmadát.

A tavaly ősszel lezajlott baloldali előválasztásról és a miniszterelnök-jelölti versenyről szólva Gyurcsány felhívta a figyelmet arra, hogy annak nagyon sok tanulsága van, amit érdemes levonni, mielőtt esetleg azt újra használnák.

– Az előválasztási kormányfőjelölt-választás kiveszi a jelölés jogát abból a világból, amelynek a feladata lesz a megválasztás, azaz a pártokéból – emlékeztetett Gyurcsány. 

Mindez rámutat arra, hogy ha a baloldal megnyerte volna a választást, akkor Márki-Zay Péternek, a közös miniszterelnöknek saját párt nélkül rendkívül szűk mozgástere lett volna a saját elképzeléseinek véghezvitelére.

Emellett szóba került, hogy Márki-Zay Péter – akinek a nevét a beszéde során egyszer sem ejtette ki a DK elnöke – korábban többször is a baloldal leváltásáról beszélt, amit Gyurcsány öngyilkosságnak nevezett, mivel képtelenségnek tartja, hogy egy leendő miniszterelnök-jelölt ezt az ambíciót tűzze ki, miközben a baloldalt kellene győzelemre vezetnie.

Valójában egyvalaki mondta, hogy ezzel a háttérrel ez a jelölt alkalmatlan. Dobrev Klára mondta ezt

 – emlékeztetett Gyurcsány.

A múlt vasárnap lezajlott országgyűlési választás óta folyamatosak az üzengetések a baloldalon, Gyurcsány Ferenc már a választás éjszakáján Márki-Zay Pétert jelölte meg a kudarc okozójának, ahogy Jakab Péter is a hódmezővásárhelyi polgármestert okolta a bukásért, miközben Márki-Zay azt állította, Gyurcsány a Fidesz legnagyobb fegyvere.

 

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) legfrissebb adatai szerint átlépte a hárommilliót a kormánypártokat támogatók szám, mivel a levélszavazzással és az átjelentkezéssel szavazók voksait folyamatosan összesíti az NVI. 

A szombat délutáni adatok szerint így már 3 004 728 szavazat érkezett a Fidesz-KDNP országos listájára. Ez 54,61 százaléknak felel meg, ami arányaiban még a 2010-es, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet is felülmúlja.

Mint ismert, negyedik országgyűlési győzelmét aratta a Fidesz–KDNP vasárnap. A pártszövetség 2010-ben még a kétfordulós választási rendszerben került kormányra, azt követően, 2014-ben az ellene önállóan induló baloldali pártokkal szemben győzött, 2018-ban a részlegesen, míg idén a teljesen egyesült baloldalt győzte le.

A kormánypártok győzelmével szemben a választáson közösen induló baloldal történelmi bukást könyvelhetett el, mivel a hatpárti (DK, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd és Momentum) választási koalíciónak, az Egységben Magyarországért országos listájának a támogatottsága 

még a kétmilliót sem érte el, jelenleg 1 867 994 szavazatot kaptak, ami 33,95 százalékos eredményt jelent.

A szavazatszámok változása azért történhet meg, mert a múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy az a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen adhassa le voksát. Mivel az átjelentkezéssel szavazók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, ezeket a voksokat el kell juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. Ugyancsak lehetőség volt arra, hogy a nem Magyarország területén tartózkodó választók a 145 külképviselet egyikén adják le szavazatukat, szintén a lakóhelyük szerinti választókerület jelöltjeire. Ezeket a szavazatokat pénteken kezdték el összegyűjteni, és átadni az egyéni választókerületi választási irodáknak.

 

Húsz éve nem volt ilyen választás, amit ennyire benéztem volna, ezt intellektuálisan is fel kell dolgoznom 

– nyilatkozta Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A főpolgármester tanácstalan, mi az, amit ennyire nem értettek, és véleménye szerint gyorsan nem is lehet megtalálni a kiutat. Arra a kérdésre, lenne-e még miniszterelnök-jelölt, Karácsony azt válaszolta: fogalma sincs, nem hiszi, mert ez annyira távolinak tűnik. Szerinte az a kérdés inkább: le lehet-e váltani ezt a rendszert parlamenti választással. Azt is elmondta: nem bánta meg, hogy visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztáson. Karácsony hozzátette, országgyűlési mandátumát visszaadja, Szabó Rebeka lesz helyette képviselő.

Karácsony közölte azt is: jövő héten lesz az önkormányzati ciklus közepe, 

ezért számot vetett magával, és arra jutott, hogy büszke a mérlegére, csakúgy, mint arra, hogy Budapestet mégiscsak elhozta az ellenzék.

 A főpolgármesteri mozgásterével kapcsolatban nem tudja, mi lesz, mert parlamenti kétharmados többséggel bármit meg lehet változtatni, de ezzel nem is szeretne foglalkozni. Annak, hogy Orbán Viktor máris belengette a városligeti munkák folytatását, Karácsony szerint az volt az értelme, hogy a miniszterelnök megmutassa, ki az úr a háznál.

Még hogy húsz éve nem volt olyan választás, amit ennyire benézett volna? Nézzük a tényeket!

A fővárosi Fidesz frakció Facebook-oldalán reagált Karácsony Gergely kijelentésére. Mint írják: Karácsony már a 2018-as választásra készülve is eléggé elkalkulálta magát. Többek között 2017-ben úgy beszélt magáról az Azonnalinak, hogy jövőre ő lesz a miniszterelnök. A szavazás napján meg is szakértette, hogy a magas részvétel a baloldalnak fog kedvezni. Ehhez képest pártjának sikerült 12%-ot elérnie, a Fidesz-KDNP pedig kétharmados többséget kapott.

A fentiek mellett Karácsony 2020. júliusában azt is közölte: „Nem indulok az előválasztáson.” Ennek ellenére, majd rá egy évre mégis elindult, hónapokig hirdették plakátjai, hogy csak vele valósulhat meg a kormányváltás. Majd, mivel unta az egészet, végül visszalépett, saját szavaival „elütötte a villamos”. A poszt kitér arra is, hogy Karácsony visszalépett és beállt Márki-Zay mögé, mert a főpolgármester szerint ő lesz az, aki képes egyesíteni a pártokat és a szavazókat. Idén márciusban pedig az alábbi „prognózist” adta Karácsony, újra az Azonnalinak: „Teljes hülyeség, hogy nincs esélye az ellenzéknek!” Hozzáteszik: Karácsony Gergely politikai elemzőként dolgozó szociológus volt, mielőtt politikus és főpolgármester lett. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.