Létrehozva: 2022.03.27.

Világhírű építésziroda tervezi a megújuló Nyugati pályaudvart

Világhírű, korábban már tizenegy pályaudvart is megtervező építésziroda tervezi majd a teljesen megújuló, háromszintessé váló Nyugati pályaudvart, amelyet alagút köt majd össze a Déli pályaudvarral, és amelynek környékén szintén alagutakba kerül majd a vasúti közlekedés, így parkosodhat a Podmaniczky út mentén az ipari terület.

A több mint negyvenéves múltra visszatekintő, 600 munkatársat foglalkoztató, a világ minden részén épületeket tervező Grimshaw Architects építésziroda és magyar partnereinek pályázata nyerte meg a teljesen megújuló Nyugati pályaudvar tervpályázatát – jelentették be szombat délelőtt.

Az eseményen Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója elmondta, a pályaudvar teljes átalakításának fő indoka, hogy az a jelenlegi óránkénti 42 helyett 93 vonat fogadására legyen alkalmas, egyúttal a jelenlegi 18 millió utas dupláját tudná fogadni a pályaudvar.

A fejlesztés két legfontosabb eleme, hogy a Nyugati pályaudvar háromszintessé válik, és a vasúti közlekedés az utcaszintről a felszín alá kerül, másrészt pedig egy alagút megépítése a Déli és a Nyugati pályaudvarok között.

Vitézy elmondta, világszerte trend, hogy az évszázadokkal ezelőtt kialakult, fejpályaudvarokon alapuló vasúti közlekedésről átkerül a hangsúly az átmenő forgalmon alapulóra; ebbe a trendbe fog illeszkedni a tervek szerint 12 év múlva elkészülő új pályaudvar is, különösen a két nagy pályaudvart összekötő alagút révén, amelyről május végére készül majd el a megvalósíthatósági tanulmány.

 

Az alagutak révén a vasúti forgalom a Nyugati pályaudvar környékén is lekerül a felszín alá, és csak a Dózsa György útnál bukkannának fel a vonatok a föld alól. Így a jelenlegi, a Podmaniczky út mellett húzódó ipari terület felszabadulna, így a Városmajor területének kétszerese, 17 hektárnyi terület válhat parkká, amelyen a játszóterek és sportparkok mellett hangfogó falként is funkcionáló épületek is lesznek majd. A terület átjárhatóvá válik, az itt található, műemléki Nyugati Motorszín kulturális funkciót kap.

A jelenlegi utcaszint az Eiffel csarnokkal közösségi térré alakul majd át boltokkal és kávézókkal, de természetesen megmarad a műemléki csarnok is. A mögötte megépülő új, kortárs épület „nem akar attrakcióvá válni”, csak „izgalmas randevút ad egymásnak a múlt és a jövő” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a tervpályázat zsűrielnöke.

A felújítás során a tervek szerint elkészül az 5-ös metró is, a Nyugati térről pedig eltűnik a „lepusztult” buszpályaudvar és a parkoló, a helyét szintén parkosítják. Felújítják majd a Nyugatiba vezető szakaszokat is Rákospalotáig és Kőbányaig – ennek része a Rákosrendező megújítása is.

A Grimshaw nyertes pályázata fizikailag nem építi egybe az új csarnokot és az Eiffel csarnokot, amely teljes egészében körbejárható lesz – mondta el Fürjes. A Grimshaw Architects tervezte többek között az amszterdami Bijlmer ArenA és a londoni Waterloo nemzetközi vasúti pályaudvarokat, valamint a melbourne-i Southern Cross pályaudvart, amely elnyerte az Egyesült Királyság egyik legfontosabb építészeti díját is. Ez az iroda tervezte a 2020-as Világkiállítás fenntarthatósági pavilonját is. Összesen 11 pályaudvart terveztek eddig, de munkáik között hidak, kulturális intézmények, repterek és ipari létesítmények is szerepelnek, valamint olyan épületek, mint a leicesteri Űrközpont vagy egy sanghaji Disney-élménypark.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság