Létrehozva: 2022.03.15.
Módosítva: 2022.03.15.

Anonymus új leleplezéseket ígér

Anonymus ismét munkában, videó érkezett a Magyar Nemzet szerkesztőségébe.

A Magyar Nemzet egy ismeretlen e-mail címről újabb videót kapott, amelyen az álarcos alak további leleplezéseket ígér, ezúttal a fővárosi kerületekben serénykedő politikusokat veszi célba.

Elhihetitek, itt is lehet érdekes dolgokat találni. Izgalmas napok elé nézünk – fogalmazott sejtelmesen.

Anonymus eddig két üggyel jelentkezett, először tavaly nyáron a momentumos Cseh Katalin családi cége köré szervezett hálózatot leplezte le, másodszor pedig múlt év végén a fővárosban működtetett „jutalékos rendszer” működését mutatta be.

Előbbi lényege, hogy Cseh Katalinék meglehetősen gyanús körülmények között jutottak 4,8 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz. Számos cég szisztematikusan együttműködve, telephelyeiket, valamint fióktelepeiket összehangoltan változtatva, vélhetően valós teljesítés nélkül nyert meg több pályázatot és zsebelt be vissza nem térítendő támogatásokat.

Az ügyben jelenleg költségvetési csalás miatt zajlik a nyomozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számos helyszínen, összehangoltan tartott házkutatásokat, amelyek során fiktív számlákat is lefoglaltak. A bűnszervezet működését gyanító Gazdasági Versenyhivatal pedig helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást indított a céghálózat tevékenysége miatt. A történtek az OLAF érdeklődését is felkeltették, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal ugyancsak vizsgálódik az ügyben.

Anonymus másik nagy dobása a Karácsony Gergely vezette fővárosban működő jutalékos rendszer és a Városháza titokban tervezett eladásának a leleplezése volt.

Az álarcos alak számtalan hanganyagot juttatott el több médiumhoz, amelyek azt bizonyították, hogy a színfalak mögött előrehaladott tárgyalások zajlottak Budapest egyik legértékesebb ingatlanának eladásáról.

Az üzleti egyeztetéseken az orosz befektetői körök képviselőin kívül részt vett Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Gansperger Gyula baloldali vállalkozó, Bajnai Gordon volt kormányfő és Berki Zsolt, az úgynevezett táskás ember. A felvételekből kiderültek a fővárosi „jutalékos rendszer” részletei is. Ennek egyik fontos figurája a már említett Berki Zsolt, aki a kenőpénzeket szedte be, illetve osztotta szét. A vállalkozó vélhetően több fontosabb fővárosi ingatlan értékesítésében is szerepet vállalt, remek kapcsolatai voltak a vagyonkezelővel és a Városházával. Az ügy szálai a fővárosi önkormányzat legfelsőbb szintjéig érhetnek el.

Karácsony Gergely és stábja természetesen mindent tagad. A rendőrség ugyanakkor befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozás. Sajtóhírek szerint több helyszínen is, egyebek mellett a Városházán és a vagyonkezelő épületében tartottak házkutatást, a hatóságok bizonyítékokat foglaltak le.

Amikor Anonymus felbukkant, akkor bűncselekménygyanús ügyekről rántotta le a leplet. Azt egyelőre nem tudni, hogy személy szerint kik kerülnek majd az álarcos figura célkeresztjébe, de vélhetően kerületi korrupcióról lesz szó.

Mint ismert, a Városházát Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével orosz befektetőknek próbálták meg eladni. Később kiderült, hogy Berkin keresztül olasz üzleti köröknek is felajánlották az ingatlant. A már kihallgatott 1-es számú tanú egyértelművé tette, hogy rajta keresztül amerikaiaknak is kínálták a Városházát, de egy üzleti megbeszélésen izraeliek is részt vettek. Egyértelműen kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolton keresztül minden követ megmozgatott, hogy vevőt találjon Budapest egyik legértékesebb ingatlanára, ráadásul úgy, hogy az üzlet után mintegy négymilliárd forintnyi kenőpénz visszaosztásáról is szó esett. A botrány kirobbanását követően összesen tizennégy feljelentés született, a Nemzeti Nyomozó Iroda befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt nyomoz.

Felmerült a gyanúja annak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői bűnszervezetet alkottak, és folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ez szerepel abban a feljelentésben, amelyet tavaly decemberben tett az összefonódó vállalkozások gyanút keltő uniós pályázatai miatt a Gazdasági Versenyhivatal. Az adóhatóság jelenleg költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

Több hatóság is hozzáfogott már ahhoz, hogy áttekintse, miként pályázott éveken át uniós pénzekre a Cseh Katalin momentumos képviselőhöz és családjához is kapcsolható cégháló. A gyanús pályázatok miatt tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított, ennek végén pedig feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).

A Mediaworks Hírcentrumának információi szerint a GVH a Mondat Kft., az Uniotech Kft., a Holotech Kft. és Cseh Katalinék családi cége, a Pannónia Nyomda Kft. között talált kétséges kapcsolódási pontokat. A versenyhatóság egy cseh társaság, a Bergman and Mülstein s.r.o. szerepét is megvizsgálta, s végül arra jutott:

a vállalkozások egy érdekkörbe tartozhatnak. Erre utal, hogy székhelyüket, fióktelepeiket közös címre jegyezték be, s hogy a tulajdonosok kapcsolatban álltak egymással, akár lakcímük is azonos volt.

Úgy tudjuk, a több uniós pályázatot is áttekintő GVH szerint a cégháló működése kapcsán felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja. Emellett pedig az, hogy

az ügy szereplői bűnszervezetként működhettek: a résztvevők speciális munkamegosztás mentén, folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követhették el bűncselekményeiket.

A Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló kétes pályázatai miatt mások is feljelentést tettek a NAV-nál, így például Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. Mint arról a Mediaworks Hírcentruma korábban beszámolt, a hatóság költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz, tavaly házkutatást is tartott az ügyben. Az adónyomozók ezután, az év elején azt valószínűsítették, hogy az érintett vállalkozások tíz pályázaton teljesen vagy legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A NAV-osok – egyebek mellett – körbeszámlázás nyomaira is bukkantak.

Mivel a kétséget ébresztő ügyekben a cseh vállalkozás neve is előkerült, ezért a NAV kezdeményezte, hogy az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz. Cseh banki adatok, adóbevallások és különféle szerződések segíthetnek tisztázni az ügy még homályos részleteit.

A Cseh Katalinék körüli botrány tavaly nyáron pattant ki, amikor a sajtó kiderítette: a baloldali politikushoz, illetve a családjához köthető Pannónia Nyomda Kft. is tagja annak a cégcsoportnak, amely szisztematikusan összejátszva, gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el.

A pályázatok miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is eljárást indított.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett

POLITIK

Mit mond a szakember Magyar Péter ügyéről?