Marics Peti
Április 3-án az országgyűlési szavazással egy időben gyermekvédelmi népszavazást is rendeznek Magyarországon.
A magyar kormány által tavaly elfogadott gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy az iskolai szexuális felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatására, az LMBTQ népszerűsítésére. A törvény kapcsán több kritikus hang is megszólalt, ám arról rendszerint nem beszélnek, milyen visszafordíthatatlan kárt okozhat a gyermekeknek az efféle „érzékenyítés” – hangsúlyozza a Ripost7.
A gyermekvédelmi törvény szerint a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása kizárólag a szülő joga és felelőssége. A kormány szerint ennek törvénybe foglalására egyfajta megelőzésként van szükség, mivel az utóbbi évtizedben az LMBTQ-lobbi a nyugati országokban annyira átformálta és átpolitizálta az emberek gondolkodását a nemi identitással kapcsolatosan, hogy több helyen már gyermekek számára is lehetővé tették a nemváltoztatást, akár szülői beleegyezés nélkül. Április 3-án az országgyűlési szavazással egy időben gyermekvédelmi népszavazást is rendeznek Magyarországon, aminek egyik kérdése így hangzik:
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
Szakemberek sokasága hangsúlyozza, hogy a kisgyermek- és pubertáskorban lévők nem elég érettek érzelmileg ahhoz, hogy olyan, egész életüket meghatározó döntést hozzanak, mint a nemi identitás megváltoztatása, más szóval a transzneművé válás. A nyugati országok példái pedig azt mutatják, hogyha nem lép az adott kormány időben, akkor visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el a társadalomban.
A Németországban tevékenykedő Schlau nevű civil szervezet az interneten is bárki számára elérhető brosúrával hirdeti magát. A szervezet aktivistáit iskolákba lehet meghívni, ahol osztályoknak tartanak előadásokat. Többek közt arról világosítják fel a gyermekeket, hogy miként kell előállni a nemváltó szándékaikkal. A német iskolákban a pedagógusoknak nem kötelességük, hogy szóljanak a szülőknek, ha a diák először velük beszél nemváltoztatási terveiről. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az érintett tanuló engedélyezi. A gyermeket a nemváltoztatás bejelentése után már az általa választott új néven kell szólítani, így a Kis Franzból napok alatt lehet akár Julia is. A tanintézmény az öltözködésbe sem szólhat bele, vagyis ha egy fiú magassarkúban és miniszoknyában akar iskolába járni, akkor minden joga megvan ehhez, az úszásoktatáson pedig viselhet bikinit. Ennek rosszallása diszkriminációnak számít.
Hogy mi a helyzet Nagy-Britanniában, mit mond a Vatikán, hogyan vélekedik a kérdésről Schmuck Andor, illetve a Ripost7 által megkérdezett magyarok? Kiderül a Ripost7 2022. január 24-én, kedden megjelenő számából. Keresd az újságárusoknál!