Létrehozva: 2022.01.20.

Nincs vége: másoknak is árulták a Városházát

Orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát. Az erről szóló dokumentumokat eljuttatták a hatóságoknak is.

A Városháza-gate kapcsán a baloldal gyakran hangoztatja, hogy nincs is ügy. Karácsony pedig, mint mondja, szarik az üggyel kapcsolatos hanganyagokra.

Tart a városházi vizsgálat, a rendőrség több helyszínen házkutatást is tartott, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő pedig elmondta, orosz és olasz befektetők mellett amerikai beruházónak is felkínálták eladásra a budapesti Városházát.

A képviselő eddig összesen hat feljelentést tett, az erről szóló Facebook-posztjaiból pedig az derült ki, hogy a nyilvános dokumentumokon kívül sok minden mást is eljuttatott a nyomozó hatósághoz.

A rendőrséghez eljuttatott dokumentumok egy része elektronikus levelezés, amely Berki Zsolt és a vagyonkezelő ügyintézője, F. Ildikó és mások között folyt. A beszélgetés során azokról az ingatlanokról esett szó, amelyeket a főváros árult, amelyeknek a dokumentációját Karácsony Gergely nyilvánosságra hozta.

Budai a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban elmondta, hogy egy olyan személytől kerültek birtokába ezek a levelek, akinek Berki Zsolt szintén el akarta adni a Városházát, ő azonban nem szerepel a nyilvánosságra került hangfelvételeken.

„Egy olyan ingatlanbefektetőről van szó, aki egy amerikai befektetőt képviselt ezeken a tárgyalásokon. Úgy tudom, hogy ő is hajlandó tanúvallomást tenni az ügyben a hatóságok előtt. Az amerikai befektető egy magyar és angol nyelvű dokumentumot kapott Berkitől a tárgyalások során a Városháza pontos paramétereivel. Van továbbá egy szerződés, amelyben a Városháza táskás embere kétmilliárd forintos »jutalékot« kért volna sikeres adásvétel esetén. A befektető emiatt állt el végül az üzlettől. Egyébként az amerikaiaknak is az volt a benyomásuk, hogy Berki Zsolt a főváros vezetésétől kapott mandátumot arra, hogy árusítsa a Városháza épületét” – mondta el Budai Gyula, aki szerint a „jutalék” összege azért ilyen magas, mert abból Berkinek sok mindenkinek vissza kellett osztania. „Jutott volna persze saját magának is, de a hangfelvételek alapján a főpolgármester-helyettesig kellett csorgatnia a pénzeket” – tette hozzá a fideszes politikus.

Budai szerint a főpolgármester megpróbálhatja elbagatellizálni az ügyet, de a bizonyítékok mást mutatnak. Úgy véli, ez egy jól felépített rendszer volt amit a főpolgármester tudta nélkül nem lehet megcsinálni.

Alpári stílusban beszélt hétfőn Karácsony Gergely azokról a leleplező hangfelvételekről, amelyek azt bizonyíthatják, hogy jutalékos korrupciós rendszer működhet a Városházán az ingatlanok eladása kapcsán. Most összegyűjtöttük azt a négy kérdést, amire nem válaszolt eddig a baloldali főpolgármester.

Én azt állítom, hogy szarok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken – mondta Karácsony Gergely a Városháza feltételezett eladását vizsgáló bizottság ülésén. A főpolgármester az egész ügyet ahhoz hasonlította, mintha valaki belecsinált volna a ventilátorba, és mindenfelé repülne a fekália. Kicsit túllépve a főpolgármester alpári kijelentésén, most összegyűjtöttük, hogy milyen fővárosi botrányokra sz.rik Karácsony Gergely, és mire nem mer válaszolni. Ezeket a kérdéseket ma is feltettük neki, ha válaszol, megírjuk.

1, Igaz-e, hogy jutalékos rendszer működik a Városházán?

Egy magát Anonymusnak hívó álarcos alak tavaly novemberben kezdett közölni olyan hangfelvételeket, amiken a Városháza emberei és a baloldalhoz köthető üzletemberek egyebek mellett a Városháza épületének lehetséges eladásáról egyeztettek, de szóba került az is, hogy a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnál jutalékos rendszerben működnek az ingatlanértékesítések. Ehhez kapcsolódóan még novemberben látott napvilágot az a felvétel, amelyből a Fővárosi Önkormányzat körül működő korrupciós hálózat, vagyis a „jutalékos rendszer„ működése ismerhető meg. A jól behatárolt személyi kör gyakorlatilag mindenható a fővárosi ingatlaneladási ügyek terén. A szálak a táskás embertől Karácsony Gergely főpolgármesteren át egészen Bajnai Gordon volt kormányfőig érnek.

2, Miért tárgyalt Bajnai Gordon a Városháza eladásáról?

Hamar kiderült, hogy az ügy főszereplője maga Bajnai Gordon. Már az egyik legelső hangfelvételen arról beszélt Gansperger Gyula, hogy Bajnai legalább két embert személyesen helyezett el a Városházán. Az egyik az a Kiss Ambrus, aki a felvételek tanúsága szerint a jutalékos rendszert üzemelteti, és akiből főpolgármester-helyettest csináltak. Bajnai szerepével kapcsolatban fontos kiemelni:
  • Személyesen tájékozódott az ügyben.
  • Elmondta, hogy van fővárosi szándék a Városháza eladására, ami az önkormányzatnak érdemi bevételt hozhatna.
  • Elmondta, hogy Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével kell az ügyben beszélni.
  • Bajnai viszont nem Barts Balázzsal beszélt, hanem valakivel, aki jóval felette áll.
  • A Fővárosi Önkormányzatnál sok embert ismer, többeket ő ajánlott be Karácsony Gergelyéknél.
  • Gansperger Gyula régi harcostársa, a hozzá fűződő kapcsolata sokszor több mint barátság, ”együtt küzdöttek a barikádokon„.
Bajnai szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a Városháza-ügyben a fővárosi vezetés gyakorlatilag folyamatosan valótlan nyilatkozatokat tett, hiszen arról beszéltek, hogy nincs Városháza-ügy, eszük ágában sincsen megválni az ingatlantól. Bajnai szavai azért is fontosak, mert a volt miniszterelnök Karácsony Gergely egyik legfőbb támogatója.

3, Ki az, akivel Bajnai Gordon egyeztetett, aki Barts Balázs felett áll?

Anonymus videóiból az is kiderült, hogy Bajnai Gansperger Gyulával és egy ismeretlen férfival tárgyalt, s az ingatlan értékesítése a főváros vezetőinek a fejéből pattant ki. Bajnai többek között azt mondta: Ez az épület eredetileg egy téglalapnak volt tervezve még 150 évvel ezelőtt... Mutatom. Ma ebből az épületből történelmileg ez épült meg. És itt vannak ilyen benyúló szárnyak. Eredetileg ide, a Madách tér felőli végére is volt tervezve egy záró rész, hogy meglegyen a téglalap. Ők azt gondolják – erre van egy belső számításuk –, hogy az egész önkormányzat elférne itt, egy újonnan épített modern irodai szárnyban, és ezt lehetne fejleszteni egy szálloda, iroda, bármilyen lakás, ami a fejlesztő elképzelése. Persze más megoldás is lehet. Csak már ott tartanak, hogy ezen gondolkodtak. Ezt követően megint az ismeretlen beszélt, aki elmondta, hogy feltette a kérdéseit például a tűzoltóságról. És utána jött az irgalmatlan nagy füles, hogy mennyire hülyék is vagytok. Tehát, hogy ez nem feltétlenül nekem szólt ezen a beszélgetésen, csak megkaptam a fülest, de nincs jelentősége, tudunk mi ezzel együtt élni, csak azt kellene eldönteni, vagy pedig azt mondjuk, amire szintén van egy opció, hogy gyerekek, mit tudom én, mégsem akarunk veletek üzletelni, mert mit tudom én, feketék vagytok, de ez teljesen mindegy. Itt újra Bajnai vette át a szót: Ezt próbáltam tisztázni a Gyula kérésére, hogy van-e, adódott valamilyen probléma. És azt mondták, hogy nincs. Sőt, kevesen vannak, akik megoldást tudnak hozni egy ekkora volumenű, most én csak a Városházáról beszélek. Én annyit tudok tenni, hogy jelzem még egyszer a Tordainak, hogy én úgy hallottam, hogy van szándék továbbra is. Ő a tanácsadója a polgármesternek. Ő a Miniszterelnöki Hivatalban jogász volt, amikor miniszterelnök voltam.... Államtitkár volt, és ő a kormány teljes jogalkotását, az alkotmányügyektől... Ő egy jogász, de gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik.”Bajnai után ismét Anonymus jelent meg a képernyőn, aki azt mondja, már csak az a kérdés, ki az, akivel Bajnai a Városháza eladásáról egyeztetett. „Tudjátok, aki jóval Barts Balázs felett áll„ – fejeződik be a videó.

4, Miért állította azt Karácsony Gergely, hogy soha nem akarták eladni a Városházát, miközben ő maga és helyettese is az előterjesztők között volt?

Még tavaly év végén élő adásban ismerte be Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, hogy maga Karácsony rendelte meg a Városháza értékesítését tartalmazó tervezetet. Arra a kérdésre, hogy az épületegyüttes eladása volt-e valaha napirenden, Kerpel-Fronius azt válaszolta, hogy tavaly novemberben a fővárosi kabinettel megvitattak egy dokumentumot, ami „megnézte, hogy mit lehet kezdeni a Városházával”.
Ezek után azt is beismerte, hogy ezt a dokumentumot személyesen Karácsony Gergely rendelte meg, és valóban szerepelt benne az, hogy „meg lehet fontolni a Városháza épületének az eladását„. A beszélgetés akkor vett igazán kínos fordulatot, amikor a műsorvezető, Rónai Egon arra volt kíváncsi, hogyan került az előterjesztés a fővárosi kabinet elé; ekkor az alábbi párbeszéd zajlott le a stúdióban: Műsorvezető: Ki volt az előterjesztő, arra emlékszik? Kerpel-Fronius: Ööö... azt hiszem, hogy ööö... részben én. Műsorvezető: De milyen érdekes... azért ez így. Nem emlékszik rá? Kerpel-Fronius: De.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek