Megelevenedik az ősi Székelyföld – bámulatos lenyomat készült

Várnai László bemutatja az Erdélyben még fellelhető tradicionális földművelést és gazdálkodást – olvasható a Ripost7 január 25-én megjelent számában.

„A kilencvenes években jártam először Erdélyben, ahol egy nagyon más, ősi életmóddal találkoztam. Amikor később visszatértem, azt tapasztaltam, hogy ez a világ nagyon gyorsan eltűnik, ezért szerettem volna dokumentálni” – mondja Várnai, aki íróként és fotósként is jegyzi a könyvet. A 160 oldalas képes album csak a kezdet: az író szeretné, ha utazókiállítás is nyílna a fotóiból, illetve a könyv az iskolák könyvtárába is bekerülne. A magyar gyerekek ugyanis már csak fotókról, könyvekből tudhatják meg, milyen, amikor csordában hajtják a teheneket, hogyan fejik meg őket vagy milyen kemény munkát takar a „Kovács” családnevünk.

A szerző könyve irodalmi műként is megállja a helyét, a képekhez tartozó szövegek volta­képpen egyperces novellák, nem puszta leírások. A Csináltuk a szénát méltó korlenyomat egy eltűnő világról, olyan helyekre kalauzolva az olvasót, amely egykoron hazánk területe volt.

Gálkút, Hargita megye

Székelyföldön a legkeményebb munkát az erdőben dolgozó lovak végzik. A Balánbánya-közeli hegyekben, Gálkúton a sűrű, meredek, hegyoldali fenyőerdők kitermeléseihez, a széldöntések helyszíneire a munkagépek nem tudnak felmenni, ezért a favágók lovakkal húzatják ki az erdőből a négy méter hosszú, tonnás tőkéket.

A munka igencsak veszélyes, és jól idomított, a gazdával összeszokott lovat kíván. Ennek ellenére gyakori a baleset, a meginduló rönkök a lovat és gazdáját is elsodorhatják, maguk alá gyűrhetik.

Háromkút, Hargita megye

A Hagymás-hegység mögött a völgyben megbúvó Háromkút békés hely. Kora reggel pára nyújtózik a hegyek alatt, a tágas völgy közepén patak kanyarog, aminek a szélén tehenek ropogtatják a vastag füvet.

Gyimesközéplok, Hargita megye

„Csak apám tudja így megrakni a szekeret” – néz csillogó szemmel a gyimesközéploki fiú az apjára az ebben az életkorban szokatlan csodálattal.

„Régebben szégyen volt, és ma is az, ha valaki úgy jött haza az erdőről a szénásszekérrel, hogy az félre volt rakva. A leányok is megnézték az utcán, hogy a legény milyen szekeret rakott” – meséli Károly gazda homlokára feltolt szalmakalappal, vasvillával a kezében.

Székelyvarság, Hargita megye

A teli tőggyel bőgő tehenet, elkóborló makacs bivalyt, értetlen borjút hazáig, majd a kapun béterelni nem egyszerű feladat, a falu naponta ismétlődő közösségi játéka, mely sok (kár)örvendésre ad alkalmat.

Váralmás, Szilágy megye

„Tőlünk ebéd nélkül senki el nem megy!” – invitált beljebb minket Anna néni. A Szabó házaspár a kalotaszegi Váralmáson él. Bár ma elválaszthatatlan, örökös párnak tűnnek, nem oly régóta házasok. Anna néni gyerekei már nagykamaszok voltak, amikor a férje „meghót”, akkor gyütt össze a szomszédban élő öreglegénnyel, Pállal. Azóta, mint a mesében, együtt vannak jóban, rosszban. Pál hazaszekerezi, amit kell, ellátja a lovat, malacot, Anna eteti a baromfikat, süt-főz, rendben tartja a házat.

Csíkszentdomokos, Hargita megye

Mi marad meg Erdélyben a hagyományokból? Sebő Ferenc gondolata lehet a válasz: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Székelyvarság, Hargita megye

Csíkszentdomokoson még most is négy kovács van, nincs, aki ne ismerné őket. „Több, mint műkörmös!” – von büszkén elsőre fura párhuzamot Lai, a kovács. A nagyfaluban sok a gazda, még ma is több mint hatszáz lovat tartanak. „Volt ezer is” – teszi hozzá szomorún.

Csíkszentdomokos, Hargita megye

Most a lovon a sor az erőlködésben, gőzölög a háta, mire felhúzza a tonnányi rakományt a dombtetőre. Fúj a szél, ránk fagy az izzadtság, csontig hatol a hideg köd. Az alvó földek fölött a kóbor varjúkárogás csak még nagyobbá teszi a szétterülő csendet. Párállik a föld, a lelógó felhőfoszlányok közt néha előbukkannak a környező hegyek. „A föld csak akkor ad, ha kap is. Ha nincs trágyázva, akkor csak évi egyszer lehet kaszálni. Itt a hegyekben gyengécskék, szikesek a földek, de lent a völgyben, ott olyan zsíros a föld, jaj, azzal nálunk már trágyáznának!” – sóvárog a gazda.

Alsórákos, Hargita megye

A 91 éves Ilonka néni egész életében Alsórákoson élt… A kezében lévő képen elsőáldozó korában látható. 2018-ban halt meg.

Nagygalambfalva, Kolozs megye

Történt pedig, hogy összehívták Bukarestben a nemzetgyűlést, hogy minden nemzetiség elmondhassa a panaszait. Sorra kerül egy székely bácsi is: „Száz évvel ezelőtt a románok a faluban elloptak 5 birkát!” „Nincs aktuálisabb panaszuk?” – kérdi a levezető elnök. „Kívánja, hogy jegyzőkönyvbe vegyük?” „Nem köll” – legyint a székely bácsi. Kisvártatva újra rá kerül a sor. „Száz évvel ezelőtt a románok ellopták a szilvafáról a termést.” „Kívánja, hogy jegyzőkönyvbe vegyük?” „Nem köll!” – legyint újra. Mikor harmadszorra is sorra kerül, újra rákezdi: „Száz évvel ezelőtt…” A román delegált már nem bírja, hogy közbe ne kiabáljon: „Száz évvel ezelőtt mi itt sem voltunk!” „Na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe!” – csap az asztalra a székely bácsi.

A képek és a képaláírások Várnai László: Csináltuk a szénát című könyvéből származnak. Minden kép megtekinthető a www.varnailaszlo.hu oldalon.