
Arany-Kovács Rozália egy ritka és súlyos kórban szenved, a betegség miatt járni is alig tud, és minden más tevékenység is nehézséget okoz számára.
Súlyos és nagyon ritka betegségben szenved Arany-Kovács Rozália. A 46 éves asszony élete teljében lehetne, azonban a teste foglyává vált, ami olyan állapotban van, mint egy nyolcvanéves emberé.

Fotó: Pixabay
„Hatéves koromtól kezdve éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Folyamatos fejfájás, szédülés gyötört egész életemben. 14 éves koromban kezdtem el a reumatológiára járni, de a fájdalmaim nem enyhültek, sőt állandósultak. Orvostól orvosig rohangáltam, de senki sem jött rá, hogy mitől szenvedek, egészen 2019 januárjáig” – mondta el a Blikknek az asszony, akinek a ritka betegség miatt az elmúlt hónapokban teljesen megváltozott az élete.
Korábban masszőrként dolgozott, de a betegség és az állapota romlása miatt elveszítette a munkáját, és különféle fájdalmak, problémák gyötrik.
Rozália még csak a negyvenes évei közepénél tart, de már most járókerettel közlekedik. A diagnózist a Ritka Betegségek Klinikáján állították fel, ami a következő: a mitokondriális betegségek egyik fajtáját állapították meg nála, aminek a tünetei alattomosak.
Izomgyengeség, látászavar, nagyothallás, memóriazavar, cukorbetegség, epilepszia, migrén, pajzsmirigybetegség, felnőttként izomsorvadás léphet fel a pácienseknél, mivel a sejtekben energiahiány alakul ki.
„A betegségem miatt elveszítettem a munkámat, túl gyengék a kezeim, segítség nélkül alig tudok járni. Asztmás vagyok, már-már elviselhetetlen izom- és gerincfájdalmak gyötörnek. Azért álltam ki a nyilvánosság elé, hogy megtaláljam a sorstársaimat és a történetemmel segítsem azokat, akik még nem kapták meg a biztos diagnózist. Nem szabad feladni, nincsenek egyedül!” – fogalmazott Rozália.







