Nagyné Pintér Jolán szülei egy szibériai munkatáborban ismerkedtek meg

Marhavagonokba pakolták az ártatlanokat

Nagyné Pintér Jolán gyerekként azt hitte, hogy szülei üdülni voltak Szibériában, de később rájött a szörnyű valóságra. Érdeklődve hallgatta nem mindennapi történeteiket, amelyek közül most néhányat lapunkkal is megosztott.

„Édesapámat 1945 januárjában vitték el politikai elítéltként, édesanyámat pedig ugyanezen év szeptemberében koholt vádak alapján. Mindössze 16 éves volt akkor. Őt korábban az oroszok meg is erőszakolták, és amikor másodjára mentek hozzá, csak tette azt, amit kértek tőle. Nem volt más választása, pisztolyt szegeztek a fejéhez, és aláírattak vele egy vallomást. Nem sokkal később már egy marhavagonban találta magát, és végül egy az otthonától tízezer kilométerre található dél-szibériai munkatáborban kötött ki” – idézte fel a történteket a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke.

Gyomorforgató munkákat kellett végezniük

„A szüleim embertelen körülmények között élték mindennapjaikat, gyomorforgató munkákat kellett végezniük” – folytatta Nagyné Pintér Jolán. „Ételhez csak akkor jutottak, ha épp ügyesek voltak, mosakodás gyanánt egy bögre víz állt rendelkezésükre, barakkjukat száz másik emberrel osztották meg. A foglyoknak nem volt nevük, az anyukám száma például a 322 volt” – emlékezett vissza a nő, akinek szülei a hazafelé vezető úton ismerkedtek meg.

Szerelem volt első látásra

„A táborban azonos nemzetiségűeket nem raktak össze, ugyanis attól tartottak, hogy szövetkeznek. Anya és apa egyszer mégis találkoztak, de nem volt alkalmuk jobban megismerni egymást. Ez végül csak 1953-ban történt meg, amikor sok másik szerelem is szövődött a hazafelé vezető úton. Nem volt könnyű, de végül élve visszatértek Magyarországra, és hamarosan megszülettem. Kisgyerekként azt hittem, hogy a szüleim nyaralni voltak Szibériában, szörnyű sorsuk csak utólag rajzolódott ki előttem” – tette hozzá az alapítvány elnöke.

Egész napos online konferenciát tartanak

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából minden évben nagyszabású ünnepséget szerveznek koszorúzással egybekötve. Bár a koronavírus miatt tilos rendezvényeket szervezni, az emlékezés nem marad el, csak átkerült az online térbe.

„Az áldozatok hallgattak eleget, szükség van arra, hogy elmeséljék a történeteiket. Ennek a koronavírus sem állhat az útjába” – mondta lapunknak Nagyné Pintér Jolán, utalva arra, hogy „Egyházi személyek a GULAG fogságában” címmel ma egy egész napos online konferenciát tartanak. A beszélgetést a Gulág Alapítvány Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán lehet követni.

Az Országgyűlés 2000. június 16-án nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben a szovjet hatóságok ezen a napon tartóztatták le, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az ő története sajnos nem számított egyedi esetnek, a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát világviszonylatban 100 millióra becsülik. Ennyi embert végeztek ki, börtönöztek be vagy cipeltek kényszermunkatáborba, ezzel egész családok és későbbi generációk életét is megkeserítve