1 éve

Orbán Viktor is megemlékezett a holokauszt áldozatairól – fotó

A miniszterelnök Facebook-oldalán azt írta: emlékezzünk, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg.

 

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Emlékezzünk, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg // International Holocaust Remembrance Day. Let us remember so that it never happens again! Közzétette: Orbán Viktor2021. január 27., szerda

Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt.

Levelében a magyar miniszterelnök azt írta: feleségével vissza-visszatérően felidézik azt a nagyszerű beszédet, amelyet a szervezet elnökétől hallhattak az auschwitz-birkenau-i haláltáborban tartott tavalyi megemlékezésen.

Mint magyarországi gyökerekkel rendelkező vezetőt szeretném biztosítani Önt, hogy Magyarország levonta a megfelelő tanulságokat a magyar történelem azon sötét fejezetéből, amely oly' sok zsidó közösséghez tartozó honfitársunkat fosztotta meg az életétől, a túlélőket pedig a szeretteiktől

– idézte az MTI Orbán Viktor üzenetét. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az antiszemitizmus ellen a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll, és a közös értékek jegyében további együttműködést ajánlott fel a Zsidó Világkongresszusnak és elnökének. A világ zsidó közössége érdekében végzett munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok, az áldozatok előtt fejet hajtva – zárta levelét a kormányfő.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét, a haláltábor felszabadulásának napját a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza „az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét. A 2020-as auschwitzi megemlékezésen több mint harminc állam- és kormányfő, illetve királyi családok tagjai vesznek részt, de mint a szervezők írják, a fő vendégek a túlélők lesznek. „Az auschwitz-birkenaui halálkapu előtt mondott tanúvallomásaikat az egész világ hallani fogja”. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt Magyarországon 2006-ban tartották. A magyarországi holokauszt-emléknap április 16., mert 1944-ben ezen a napon kezdődött el a magyar zsidók gettókba zsúfolása. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik, közülük hozzávetőleg minden tizedik volt magyarországi zsidó, az ő számuk 500-600 ezer közöttire tehető. A tábort 1945. január 27-én a szovjet Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, akik a táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: „Történelmi paradoxon, hogy a náci totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot”. A lengyel parlament 1947-ben törvénnyel hozott létre múzeumot az auschwitzi koncentrációs tábor helyén az áldozatok emlékére. Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak. Budapesten a Dohány utcai zsinagóga Emanuel Emlékparkjában áll a holokauszt áldozatainak emlékfája, a 2004 óta működő Páva utcai Holokauszt Emlékközpont belső udvarát körülölelő, nyolc méter magas kőfalon pedig különleges üvegtáblákra vésve látható a népirtás magyarországi áldozatainak neve.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Amíg a kispestiek egymással veszekedtek, Dárdai hatalmas gólt lőtt - videó

borsonline.hu

Lehetetlen kérdés, melyik félmeztelen bombázó a dögösebb?

borsonline.hu

Megrendítő videóinterjút adott az eltűnt inárcsi édesanya lánya

hirtv.hu

Elhunyt Klapka György fia, Dennis

ripost.hu

Ezek a jelek biztosan megmutatják, hogy már kezd teljesen eluralkodni rajtad az alkohol

mandiner.hu

Nógrádi György: Ukrajna felosztása orosz cél, nem érdemes belemenni (videó)

borsonline.hu

Szexológus fedte fel a titkot, eddig tart az ideális együttlét

astronet.hu

Heti horoszkóp 2022. augusztus 8-14.: Nem sok jót ígér a Vízöntő telihold a héten

ripost.hu

Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát

ripost.hu

Horror a katakombában: A turistákra kacsintgat a 2 éves lány holtteste

ripost.hu

Áll a bál: A születésnapján alázták meg Meghan Markle-t

ripost.hu

Felcsúszott a röpis bombanő szűk felsője, kibuggyantak alóla óriási, ringó mellei

További cikkek

POLITIK

Magyar nőt ölt a migráns Bécsben. És a 15 éves lányát.

POLITIK

KIEGÉSZÜL A GÁZ ÉS ÁRAMSZÁMLA TARTALMA

POLITIK

A baloldal képtelen abbahagyni a rémhírterjesztést.

POLITIK

Az elhibázott szankciók miatt Európának a legrosszabbra kell felkészülnie

POLITIK

Varga Judit: Az Európai Unió a migráció következtében kettészakadt

POLITIK

Horváth Csaba üzlete a hírhedt Centrum Parkolós körrel

POLITIK

Kihagyta hírügynökségi cégét Kálmán Olga a vagyonnyilatkozatából

POLITIK

Donald Trump világossá tette a tétet