Létrehozva: 2020.05.05.

Többször is el lehet kapni a koronavírus fertőzést – állítja brit kormány szakértője

Sir Patrick Vallance, a brit kormány egyik neves virológus szakértője szerint nem lehetséges abszolút védettséget szerezni a koronavírussal szemben. Akár egymás után többször is megfertőződhetünk.

Nem létezik „abszolút védettség” – hangsúlyozta ki brit parlamenti képviselők előtt tartott előadásában Sir Patrick Vallance. Az persze nyilvánvaló, hogy akik átestek a betegségen azok a szervezetükben kifejlődött antitestek révén bizonyos mértékig védettebbek lesznek, de ez erősen viszonylagos.

Semmi sem zárja ki tehát, hogy bármikor újra megfertőződhetnek, akár egymás után többször is. Ha lehetséges az újrafertőzés, az a járvány kezelését, illetve a védőoltás kifejlesztését is jelentősen megnehezítheti.

A híres professzor azt sem tartotta kizárhatónak, hogy a betegségen egyszer már átesettek anélkül lehetnek vírushordozók, hogy bármiféle tünetük lenne. De azt is hozzátette, hogy ezt a kérdést illetően még nincsenek tudományos bizonyítékok. Éppen ezért a szakember erősen megfontolandónak tartja olyan „vírus- útlevelek” kiadását, amelyek azt igazolnák, hogy az illető már átesett a fertőzésen és ezért védett. Nem beszélve az ilyen dokumentumok hamisíthatóságáról.

Felidézték azt a japán esetet amikor ismét pozitív lett egy 40-es éveiben járó női buszsofőr koronavírustesztje, akit február elsején gyógyultan bocsátottak haza, majd később a laboratóriumi vizsgálatok is azt igazolták, hogy már nincsenek jelen a vírusok a szervezetében.

Kuangtung tartományban a gyógyultak 14 százaléka nem sokkal később ismét megfertőződött és hasonlóan aggasztó volt az is, hogy négy fertőzött vuhani egészségügyi dolgozóban 13 nappal a tünetek produkálása után is kimutatták a vírust.

Ugyanakkor hivatkoznak arra kísérletre is, amikor kínai tudósok négy felnőtt rézuszmakákót fertőztek meg a koronavírussal, majd négy héten keresztül nyomon követték az állapotuk alakulását. Laboratóriumi tesztek segítségével kimutatták, hogy a majmok szervezetében három nap elteltével érte el csúcsát a vírus kópiaszáma, két hét alatt pedig már kimutathatatlanul alacsony szintre csökkent vissza.

Ezután két egyedet ismét megpróbáltak megfertőzni, egy másik társukat pedig kezelés nélkül további megfigyelés alatt tartották. Végül egyik állatnál sem jelentkeztek megbetegedés jelei, illetve a labortesztek is negatív eredményt hoztak a vírusra. Az egyik makákót elaltatták, majd boncolás során is meggyőződtek a fertőzöttség hiányáról. „Eredményeink arra utalnak, hogy a SARS-CoV-2-fertőzésen átesett majmokat nem lehet újból megfertőzni - olvasható a kutatók tanulmányában.

A neves virológus brit szakember ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy az ilyesfajta vírusfertőzések esetén minden eset más és más, legfeljebb gyakoriságról vagy statisztikai átlagokról beszélhetünk, de használhatjuk a ”nagy valószínűséggel„ kifejezést is. A legtöbb szakértő jelenleg egyetért abban, hogy ha valaki átesik a betegségen, annak vélhetően lesz valamilyen mértékű immunitása a vírusra, biztosat azonban senki sem tud mondani. Más vírusos fertőzésekből kiindulva ugyanakkor elég valószínű, hogy ha valaki megfertőződött, az általában immunis lesz, és nem kapja el megint. A tudományos irodalomban ugyanakkor vannak bizonyítékok olyan állatokat – azon belül is denevéreket – fertőző koronavírusokra, amelyek képesek a folyamatos fertőzésre, de az azonnali újrafertőződés ebben az esetben is elég valószínűtlen.

Ismertettek a brit parlament egészségügyi bizottsága előtt olyan tanulmányokat is amelyek a távolságtartás kérdéséről szóltak. Ezek szerint akár 30-szor is nagyobb lehet a megfertőződés veszélye, ha 1 méternél közelebb megyünk egy koronavírus beteghez.

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért