Soros terve méretét tekintve is óriási, hisz 1 500 milliárd euróról beszélünk, ami nagyságrendileg a többéves európai költségvetés másfélszerese. Még a pénzügyekben jártas emberek is ritkán találkoznak az úgynevezett örökjáradék fogalmával, de ha mégis többnyire negatív környezetben. Ahogy a neve is utal rá, a kötvénynek nincs lejárata, tehát tulajdonképpen az adósság az idők végezetéig nyomná Európa vállát. Igaz, feltehetően (?) a tőkét soha nem kell visszafizetni, viszont a kamatokat (0,5%) minden évben el kell utalni. Tulajdonképpen az adósságtól soha nem lehet majd megszabadulni, vagy ha mégis akkor a kibocsátó számára lényegesen rossz feltételek mellett. Figyelembe véve a jelenlegi kamatkörnyezetet (0,6% – 1,3%) és összehasonlítva a megfelelően hosszú kötvényekkel a javasolt 0,5 százalékos kupon kedvezőnek tűnik, azonban mint minden pénzügyi termék esetén, számolni kell a kötvény piaci és kibocsátáskori árának változásaival. Ez az első figyelmeztető jel, hisz az örökjáradék kötvény az egyik legkockázatosabb pénzügyi termék, mégpedig azért, mert roppant érzékeny a piaci elvárt hozam változására. A piaci szereplők mikor befektetések között választanak többek között figyelembe veszik a projekt jelenkori értékét és alternatívákat keresnek, amelyekkel legalább ugyanannyi hozamot realizálnának. A Soros-példa alapján az 1 500 milliárd névértékű örökjáradék kötvény piaci értéke bármekkora lehet 7 500 milliárd és 500 milliárd között, attól függően, hogy a „végtelen” futamidőre vonatkozó elvárt piaci hozamot 0,1 és 1,5 százalék között hova helyezi a piac. A kibocsátáskor ez óriási kockázat az EU-nak, hisz kedvezőtlen helyzetben a kibocsátásból befolyó összeg a névértéknek akár a fele, akár a többszöröse is lehet. Csak bízni lehet politikai felső vezetőink éleslátásban, tisztán látják ezen jelentős kockázat tényét. Sajnos, kiábrándító tény, hogy mivel az EU-t alkotó 27 tagország gazdaság alapjai jelentősen eltérnek, így a névértéknél lényegesebben kisebb befolyó összeg valószínűsíthető. Viszont a Soros-terv alapján a kamatfizetés állandó 0,5 százalékos (jelen esetben 7,5 milliárd euró) terhet jelenteni a tagországoknak, amit függetlenül jó és rossz gazdasági környezettől, mindig fizetni kellene.  

Soros György azon állítása, hogy a kifizetések jelenértéke egyszer csak eléri a nullát, matematikailag lehetetlen. Nincs az a kamatszint, ami a 7,5 milliárdos értéket nulla közelébe vinni. Az viszont igaz, hogy a kamatkiadások jelen értéke csökken a piaci kamatok mozgásával, de ahogy fentebb láttuk maga a kötvény értékét is jelentősen csökkenti.

  Ugyanakkor, érdemes megjegyezni, hogy az évenkénti kamatteher a jelenleg is tárgyalás alatt lévő többéves költségvetési keret kb. 3 százalékát tenné ki, ami megfelel a Migrációra és Határvédelemre vagy a Védelempolitikára szánt összeg arányával. Figyelembe véve a költségvetés körüli heves vitákat, jogosan felmerülhet az igény, hogy akár ezen költségvetési fejezeteket is meg lehet kurtítani és inkább örökjáradékkötvénybe fektetni. Természetesen az összképet nézve, ez a megoldás teljesen beleillik a korábban már megismert migránsokat támogató Soros-tervbe, hisz pont azoktól a területektől vonna el forrásokat, amelyek gátolják a tervét és ráadásul most is alulfinanszírozottak. Mindezeket a kockázatokat látva, nézzük meg mégis kinek és miért érné meg ezekből a kötvényekből vásárolni. Az ötlet alapján csakis intézményi befektetők jöhetnének szóba, teljesen kizárva az akár kedvező konstrukcióból a lakosságot. Ugyanakkor, több mint valószínű nem egyszerre dobnák piacra mind az 1 500 milliárd eurónyi összeget, hanem az igényeknek megfelelően. El is érkeztünk a második figyelmeztető jelhez, hisz a hosszú távú szakmai befektetők, nyugdíjalapok vagy biztosítótársaságok nem ülnek ekkora mennyiségű készpénzben, mivel valószínűleg befektették egyes tagországok államkötvényeibe. Tehát nem számolva azzal, hogy új kihelyezendő pénz jelenik meg a szereplőknél (ami jogosan feltételezhető), ahhoz, hogy az örökjáradék kötvényből vásárolhassanak a pénzügyi szereplők, el kellene adni az eddig tartott államkötvényeket. Ennek hatására viszont az eladott államkötvények árfolyama jelentősen csökkenne párhuzamosan emelve azok piaci hozamát, így megdrágítva azon országok (pl. német) államadósságának finanszírozását, akik képesek voltak alacsony teher mellett intézni. Harmadik figyelmeztető jel lehet a befektetni készülő intézmények számára, hogy a konstrukcióból adódóan az emelkedő piaci hozamok miatt a lejárat nélküli kötvény értéke, folyamatosan a névérték alatt lesz. Így abban az esetben, ha értékesíteni akarnák a kötvényt nagy és azonnali veszteséget realizálnának. Jelenleg épeszű ember nem akarna még nagyobb kárt okozni és ennyire sérülékeny pozícióba hozni az európai gazdaság pénzügyi szereplőit. Ahogy a 10 évvel ezelőtti válságkezelésnél is láttuk ezen lépés az észak-dél, régi-új tagállamok vitáját újra felszítaná, és biztos nagy ellenállásba ütközne. Ráadásul az emelkedő hozamokkal is számolva – hisz a jelenleg megfigyelhető 0 közeli kamatszint nem tartható fent hosszútávon – még inkább az eddig fegyelmezett költségvetési politikát folytató országok számára is óriási terhet róna. Egy másik kézenfekvő opció, hogy utolsó mentsvárként az Európai Központi Bank is vásárolhatna korlátlanul a kötvényből, ahogy tette korábban. Viszont felmerül a kérdés, hogy ha már pénzt pumpálunk a gazdaságba, akkor az EKB miért nem teszi meg közvetlenül és miért örökjáradék formában akar kamatokat beszedni. Kvázi miért nem nyomtatja a pénzt “ingyen”, és közvetlenül segítené a bajba jutott gazdasági szereplőket. Ugyanakkor, az ilyen mértékű és gyors pénzpumpálásnak következtében az infláció is meglódulna, amit elsősorban a fogyasztók a magasabb árakon keresztül saját bőrükön éreznének. A sokadik Soros-terv hatására a tagállamok nemhogy kikerülnének az adósságcsapdából, hanem még inkább belesüllyednének a fullasztó pénzügyi terhekkel teli mocsárba. Mindezek ellenére Brüsszelben az Európai Intézmények folyosóin (is) egyre gyakrabban beszélnek egy olyan helyreállítási alap felállításán, amely hiteleket és vissza nem térítendő támogatásokat is tud nyújtani határozatlan futamidő mellett.  

Negyedik figyelmeztető jel, illetve kérdőjelek sorozatát veti fel az ötlet, hisz kik lesznek az alap irányítói, ki milyen súllyal fog rendelkezni a döntéshozatal során, ki fog rendelkezni, hogy mely területekre irányul majd a segítség? Örökjáradékról beszélve az alap, vagy csak a teher lesz örök életű, minden tagállamra arányosan terhet fog róni? Mi fog történni, ha esetleg újabb tagország elhagyja az EU-t vagy ha új belépő lesz? Nem beszélve arról, ha megvalósul ezen Soros-terv egy precedenst jelenthet, a már többször emlegetett klímapolitikai törekvések támogatásához is.

  Több mint valószínű a most megismert Soros-javaslat amellett, hogy tovább gyengítené az Európai Uniót, egy olyan burkolt politikai üzenet is, ami az Európai Egyesült Államok eszméjét akarja megalapozni. Ezért is kell még a csirájában elfojtani minden olyan ötletet, ami nemhogy a föderáció irányába lökné az EU-t, hanem irtózatosan nagy pénzügyi terhet is róna mindenki nyakába.