RETRO RÁDIÓ

Újra beindultak a migráció hívei. Pont most?

Újra beindultak a migráció hívei. Pont most?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 08. 06:46

Miközben a világ a koronavírussal küzd, Soros Györgyöt a járvány helyett továbbra is a migráció és a migránsok foglalkoztatják a leginkább.

A milliárdos spekuláns a közelmúltban leporolta korábbi tervét, és a járvány miatt gazdasági válságba süllyedő Európa megmentésére ismét a migránsok betelepítését ajánlja.

Az általa is pénzelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű agytröszt március közepi éves ülésén a brit Express.co.uk beszámolója szerint nyíltan beszélt erről. „Válságkezelési” csomagjának első pontja a „menekültválság” rendezése, ami Sorosnál természetesen a nyitott határokat és nyílt, multikulturális társadalmakat jelenti. Bár a milliárdos nagyvonalúan késznek mutatkozott lemondani a kötelező betelepítési kvótákról, de az „Európa-erőd” eszméjével való leszámolásra is felszólított. Érdemes egyébként megjegyezni: az fel sem merült, hogy a pandémia miatt elhalasszák az elemzőközpont ülését.

Forrás: Wikimedia Common/Szerek

A ECFR legismertebb magyar tagjai: Bajnai Gordon, az egykori „független szakértői kormány” miniszterelnöke, aki az Együtt nevű – és azóta megszűnt – liberális formációval tűnt fel 2013-2014-ben, és Ficsor Ádám, aki a DK aggályos adathasználatában érintett cégek egyikének alapítója és Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokat irányító államtitkára volt.

A Soros-univerzum több magyarországi szatellitje is nagyobb aktivitásba kezdett az utóbbi hetekben, s vehemensen bírálták a kormány intézkedéseit. A vírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése után alig egy héttel az Amnesty International rukkolt elő egy kiadvánnyal, amelyben azt fejtegették, hogy szerintük emberi jogi szempontból aggályosak a kabinet járványügyi intézkedései, valamint a bevezetett utazási korlátozások és tilalmak. A karanténról pedig azt írták, hogy önkényes fogva tartásnak is minősülhet. Fokozottabb védelmet követeltek „a migráns munkavállalók” és a „státus nélküli (irreguláris) bevándorlók” számára, ahogyan azt is fontos kérdésnek tartották, hogy a nők mellett a nem bináris identitású személyek is külön gondoskodásban és támogatásban részesüljenek.

Egy másik Soros támogatta szervezet, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) vezetője, Majtényi László többször is kikelt a veszélyhelyzet kihirdetése és a különleges jogrend ideiglenes bevezetése ellen, azt hangoztatva, hogy a „legalapvetőbb szabadságaink kerülnek zárójelbe”. A börtönbizniszben is kulcsszerepet játszó Magyar Helsinki Bizottság pedig a szabálysértési és büntetőjogi elzárás végrehajtásának felfüggesztését javasolta a minap a járványra hivatkozva. A Helsinki Figyelő elnevezésű blogjukon a jogvédők Iránnal példálóztak, ahol 85 ezer, főként egészségügyi problémával rendelkező fogvatartottat engedtek ki óvadék ellenében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.