Koronavírus ide, vagy oda, a vidék nem pihen

A szerb határ menti településen az emberek többsége földművelésből és állattartásból él, vagyis az egyik legfontosabb ágazatban dolgoznak. Természetesen az ő életüket is megváltoztatta a koronavírus-világjárvány, de arról szó sem lehet, hogy önkéntes karanténba vonuljanak úgy, ahogyan ezt a városi emberek teszik. Nekik éppen úgy hajnalban kezdődik a napjuk és napnyugtakor ér véget, ahogyan minden tavasszal...

„Nagyjából március közepén, vagyis éppen a szántási időszak közepén jött a hír, hogy Magyarországon is megjelent ez a koronavírus-mizéria. Mi itt vidéken tudomásul vettük a dolgot, majd elindultunk a földekre és az állatainkhoz, hiszen mi akkor sem állhatunk le, ha a városokban lassítanak, vagy leállnak az emberek. Itt az önkéntes karantén egészen mást jelent, mint mondjuk a pestieknek”

- kezdte lapunknak Jakab András földműves, aki annak ellenére, hogy a mindennapjaiban nem hoztak különösebb változást a veszélyhelyzeti intézkedések, szigorúan betartja az elővigyázatosság szabályait.

„Felénk felelősen gondoskodó emberek élnek, így beszereztük a maszkokat, és most, ha találkozunk a földeken, maszkot húzunk és betartjuk az ajánlott távolságot, hiszen bár a földművelés nem egy „tömegrendezvény,” nem is teljesen magányos elfoglaltság. Most a gazda nem ül föl a traktorra, hogy beszélgessen a szántást, vagy éppen a vetést végző emberrel, hanem csak a földje széléről figyeli, hogy minden rendben megy-e”

- mondta a szerb határ mellett élő gazda, akit a járvány kitörésekor meglepett, hogy a kereskedőknél kiürültek a raktárak.

„Bevallom, meglepetten figyeltük, ahogy jöttek a hírek arról, hogy Budapesten és a nagyvárosokban az emberek megrohanták a boltokat és felvásárolták a tartós élelmiszereket és a WC-papírt. Kicsit talán mosolyogtunk is ezen, hiszen mifelénk ilyesmit nem tapasztaltunk. Minden ment a maga útján, ahogy mindig. Kora reggel már a földeken voltunk és szántottunk, majd amikor a vetésre került a sor, jött a meglepetés. Kiderült ugyanis, hogy a vetőmag-kereskedések kifogytak. Vidéken ugyanis az ő készleteiket vásárolta fel a gazdák egy része. Nos, ebből fakadóan volt egy kis izgalom, de szerencsére hamar jött az utánpótlás, így végül idejében kezdhettük el a vetést. Mi tesszük a dolgunkat, ahogy mindig, hiszen sem az állatoknak, sem a földnek nem mondhatjuk: Majd jövünk, mert most home office van!”

- vonta meg a vállát András, akivel a Gara melletti földeken beszélgettünk, miközben éppen kukoricát vetett. A gazda igyekezett mindenkit megnyugtatni, így elmondta, hogy idén sem lesz hiány gabonafélékből és takarmánynövényből, hacsak az időjárás közbe nem szól.

„Ha bármi gubanc lesz, az nem a koronavírus számlájára lesz írható, hiszen minden időben zajlott a földeken. Ha csak az időjárás nem szól közbe, nem lesz itt fennakadás”

- jelentette ki Jakab András, akinek a portáján sem állt meg az élet, hiszen éppen ezekben a napokban ellett meg az anyakocája is és szépen cseperednek a tehénborjak is. Egyszóval az élet vidéken nem állt meg, csak némileg átalakult.

Bár az élet nem állt meg, komolyan veszik a járványt Valahogy a vidéki ember jóval fegyelmezettebben fogadta a járványügyi intézkedéseket, mint a városiak. Napközben a földeken és a gazdaságokban dolgoznak, esténként pedig hazamennek és nem járnak át egymáshoz, hogy megbeszéljék az ügyes-bajos dolgaikat. „Nem mondom, hogy nem hiányzik a közösségi élet, de nekünk ha azt tanácsolják a szakemberek, hogy kerüljük a csoportosulásokat és lehetőleg maradjunk otthon, akkor így teszünk. Közös érdekünk, hogy legyőzzük ezt a koronavírus-járványt és megdöbbenve látjuk, hogy egyes városi népek ezt nehezen akarják megérteni. Itt, ha néhány fiatal összeverődik, akkor bizony rájuk szólunk, ők pedig szépen elindulnak haza. Senkinek sem könnyű, sem falun, sem városon, de fontos, hogy vigyázzunk egymásra!” - mondta András.