RETRO RÁDIÓ

Kormányinfó: Újabb lépések a koronavírus elleni harcban

GULYÁS Gergely
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 03. 26. 11:04

Több százmilliárd forintos költsége lesz a koronavírus-járvány elleni védekezésnek, ezek a források a költségvetésben rendelkezésre állnak – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

A tárcavezető kiemelte: a kormány minden olyan intézkedést, amelyet a környező országok is megtettek, lényegesen előbb hozott meg, mint a többi ország, ezért a fertőzés mértéke jóval kisebb, mint Európa legtöbb országában. Remélhetőleg a fertőzés terjedésének üteme továbbra is lassabb marad, de az elkövetkező napokban, hetekben ugrásszerűen nőhet a fertőzöttek száma – közölte: Hozzátette ugyanakkor, minden feltétel adott, hogy kontroll alatt tarthassák a járványt, az egészségügyi ellátórendszer felkészült a lehető legtöbb beteg fogadására. A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozóknak, azt mondta, az ő munkájuktól függ a védekezés sikere.

Nincs pénzügyi akadálya a védekezésnek

Közölte: a lélegeztetőgép a legfontosabb eszköz a védekezésben, ebből jelenleg 2500 darab van Magyarországon. A kormány mindent megtesz, hogy ez a szám a lehető leggyorsabban növekedjen, külföldről is vásárol eszközöket, de mivel a jelenlegi helyzetben „a szabad piac a szabad rablásra hasonlít”, az a biztos, ami már megérkezett az ország területére, így csak erről számolnak be – mondta. Hozzáfűzte: sok céggel, országgal tárgyalnak folyamatosan.

Kifejtette: a fertőzötteknél nagy különbségek mutatkoznak, 80-90 százalékuk tünetmentes hordozó, de vannak, akik kórházi kezelést igényelnek. Kevés olyan eset van, ahol a koronavírus az elsődleges halálok, jellemzően ez egy mellékbetegség, amely egy fő betegség miatt válik halálokká – magyarázta.

Gulyás Gergely kitért rá: csütörtökön videokonferencia keretében egyeztetnek az EU állam- és kormányfői. A koronavírus-járvány elleni védekezésben a Brüsszel által ismertetett tervek Magyarországnak a legkevésbé kedvezők, mert nem pluszforrásokat irányoz elő, hanem már létező pályázati források lehívását könnyíti meg, márpedig Magyarország a legjobb pályázók között van, már csaknem az egészét lekötötte a forrásoknak – mondta.

Megjegyezte: az egyeztetés egyetlen témája a koronavírus elleni védekezés.

Közölte továbbá: a magyar kormány azt indítványozza, hogy védőeszközöket vámmentesen lehessen behozni az EU területére az unión kívülről.

Cél a munkahelyek megvédése

A Miniszterelnökség vezetője kiemelte azt is, a kormány gazdasági intézkedéseinek célja, hogy a gazdaság működését a lehető legnagyobb mértékben fenntartsák, és megvédjék a munkahelyeket. Arról döntöttek, hogy teljes hiteltörlesztési moratóriumot hirdetnek, és 2021-től a törlesztőrészletek sem emelkedhetnek – emlékeztetett. Hozzátette: remélhetőleg az az összeg, ami ennek köszönhetően marad a családoknál, a gazdaság életben tartását, erősítését, a fogyasztás növelését szolgálja.

Így védi ki a kormány az ellenzék miatt előállt helyzetet

Gulyás Gergely arról is beszélt a kormányinfón, hogy a kabinet megtárgyalta a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben hozott, de eddigi parlamenti döntés hiányában lejáró intézkedések sorsát, és talált megoldásokat, elsősorban az intézményfenntartók közreműködését kéri, illetve a szakminiszterek saját hatáskörben intézkednek.

A történtek előzménye, hogy az Országgyűlés hétfőn nem adta meg azt a lehetőséget a kormánynak, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot már másnap elfogadhassa a Ház. Így következett az a nehézség, hogy a veszélyhelyzetben elsők között meghozott intézkedések 15 nap után lejárnak. Tizenöt nap elteltével ugyanis a parlamentnek kell meghosszabbítania a döntéseket – fejtette ki.

Az pedig az Országgyűlés hatáskörének kiüresítését jelentené, ha a kormány újra és újra 15 nappal meghosszabbítaná ezeket a lépéseket – magyarázta a tárcavezető.

Ezért az érintett intézkedéseket számba véve úgy döntöttek, hogy kérik: a várhatóan jövő keddi parlamenti döntésig az egyetemek és főiskolák zárva tartását a fenntartók rendeljék el, és a bölcsődék, valamint az óvodák esetében is azt kérik a fenntartóktól, rendeljenek el addig szünnapot.

A határzár fenntartását Pintér Sándor belügyminiszter saját hatáskörben fogja megoldani az EU-s szabályoknak megfelelően. A március 30-án lejáró ítélkezési szünet kérdésében pedig Varga Judit igazságügyi miniszter tárgyal majd Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal elnökével a megoldásról – közölte Gulyás Gergely.

 

Az EU jobb, ha nem csinál semmit A miniszter kérdésre válaszolva a koronavírus-járvánnyal összefüggő bírálatokról elmondta: az EU-tól minden segítséget köszönettel vesznek, azt is tudomásul veszik, ha Magyarországnak jelentősebb segítséget nem nyújt az unió. Azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy a védekezést akadályozzák, illetve olyan intézkedéseket kifogásoljanak, amelyeket számos más ország meghozott. Ez egy politikai támadás, amit olyan időben próbálnak a magyar kormánnyal szemben megindítani, amikor összefogásra van szükség az unió egészében. „Az EU jobb, ha nem csinál semmit, vagy még jobb lenne, ha a védekezésben nyújtanak érdemi segítséget” – fogalmazott Gulyás Gergely.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.