tóth gabi
Most éppen transznemű aktivisták háborodtak fel azon, hogy a nőknek szánt intimbetéteken női szimbólum van, ezért az Always leveszi azt a csomagolásokról. Őrület.
Egy transznemű aktivista,a közelmúltban azon kezdett háborogni,hogy az Always által előállított női intim- és egészségügyi betétek csomagolásán miért van női szimbólum. Az aktivista szerint erre az esetre is rá lehet húzni a transzneműekkel szembeni diszkriminációt. Mert hát hogy van az, hogy a biológiailag annak született, ráadásul menstruáló nőknek szánt termékeken női logó van?
Ekkor jött a képbe egy másik aktivista is, aki a közösségi médiában Melly Bloomként szerepelt, és azt mondta, a transznemű és magukat az egyik nembe se soroló embereknek is kell használniuk az Always betétjeit, így éppen emiatt el kellene tekinteni a női szimbólumtól a csomagoláson.
Mindezek után az Always úgy döntött, jövő év elejétől piacra dobják gendersemleges termékeiket. Úgy fogalmaztak, rájöttek, hogy nem mindenki számít nőnek, aki menstruál és akinek szükséges van betétre. Ezzel viszont egy ördögi körbe sodorták magukat, hiszen eddig a transzközösség nem volt elégedett velük, most pedig a feministák háborodtak fel, mert szerintük a szimbólum eltávolításával a márka a nők létezését tagadja meg.
A női intim- és egészségügyi betétek használatáról szóló ügy nagy port kavart a közösségi médiában, ahol sorra jelennek meg az ellenző posztok. Van, aki szerint azok, akik eredetileg nem nőnek születtek, soha nem fognak menstruálni, mint az eleve annak született nők, mások pedig a nők mellett állnak ki, és felteszik a mondhatni jogos kérdést, miszerint miért nem menstruálhatnak békében a nők?
Felmondtak a pszichológusok Összesen 35 pszichológus hagyta el az elmúlt években a Tavistock nemváltó klinikát az Egyesült Királyságban. Egybehangzó véleményük, hogy az intézet nem a kellő körültekintéssel engedélyezi a divatból nemváltó műtéteket kérelmező fiataloknál a beavatkozásokat. Pedig páciensük lett volna bőven: mintegy 3000 fiatal áll sorban és várja, hogy megváltoztassák a nemét. Az elmúlt években a liberális sajtó agymosásának következményeként drámai módon megnőtt a nemváltó kamaszok száma. Ezt elegánsan, “nemi diszfóriának” nevezik, mármint azt az állapotot, amelyben a született lány vagy fiú nem érzi jól magát a bőrében és arra vágyik, hogy a másik nemű ember legyen belőle. Az egyik brightoni iskolában 1600 diák közül 76 állította magáról, hogy ő valójában transznemű. Jellemző továbbá, hogy főleg a tehetős, diplomás családba született lányok körében szaporodtak meg a nemi diszfória esetei. A nemváltó kamaszok többsége később megbánja döntését. A pszichiátria Bibliájának számító diagnosztikai kézikönyv szerint a magukat transzneműnek valló fiatal fiúknak 70-98, a lányoknak pedig 50-88 százaléka idővel visszatér a biológiai neméhez. A Tavistock és a Portman NHS Alapítvány genderklinikáján, Londonban már három éves gyermekeknek is adnak pubertásgátló gyógyszereket és nemi kereszteződésű hormonokat, amelyek egész életen át hatással lehetnek rájuk. A gátlás után pedig a megfelelő korban megkezdik az ellenkező nem hormonjainak adagolását. Az elmúlt három évben azonban nem kevesebb mint 35 pszichológus mondott fel az intézetben és közöttük 20 fővel készített interjút a SkyNews. Pedig munkájuk lett volna bőven. Míg 2009-ben még csak 77 ífjú páciensnek járt ez a fejében, tavaly már 2590-en voltak és még 3000-en álltak sorba várólistán, ugyanezért. A megszólaltatott pszichológusok között a legtöbben nem értettek egyet a hormonkezelés túl laza szabályozásával. “Attól tartunk, hogy a gyerekek többsége nem megfelelően lett diagnosztizálva és ezért félre lesznek kezelve.” – mondták a SkyNewsnak. Az egyik pszichológus beszámolt egy esetről, amelynek során egy kollégája mindössze két találkozó után beutalót adott egy gyermekkorú páciensnek hormonblokkoló kezelésre, úgy, hogy az adott páciens traumatikus múltját nem is vette figyelembe. Pedig abban szexuális visszaélések is szerepet játszottak. A pszichológusnő szerint az esetet nem tárta fel megfelelő módon a beutaló orvos. A riporterek megszólaltattak néhány nemváltó pácienst is. Közöttük szerepelt egy 19 éves lány, akit 17 évesen nemi diszfóriával diagnosztizálták. Végül mégsem kezdték meg rajta az orvosi átalakításokat, azóta pedig újra visszatért a „nőként való élethez”. „Az én bajom az volt, hogy nem illettem sehova. Aztán lassan, cseppenként adagolva elkezdett az a gondolat beékelődni a fejembe, hogy meg lehetne változtatni a nememet. Hormonokat akartam kapni és férfiként akartam élni. Mellműtéten szerettem volna átesni, hogy póló nélkül mehessek a strandra – így akartam leélni az életemet” – mondta. Nem csak a felmondott pszichológusoknak voltak és vannak fenntartásai. Tavaly júliusban 50 000-en a Praktizáló Orvosok Királyi Testületének (Royal College of General Practitioners) tagjai közül figyelmeztető jelleggel közölték, hogy nincsen minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy ezeknek a pubertáskori hormonokat blokkoló eljárásoknak, és az ellenkező nem hormonjai adagolásának nem lesznek hosszútávon negatív következményei. „Megfelelő mennyiségű adat, és kutatási eredmény hiányában ezeknek a kezeléseknek a végkimeneteléről, mellékhatásairól, nem várt következményeiről nem tudhatunk biztosat mondani.” – írták egy nyilatkozatban. Majd hozzátették: ezek hiányában a pszichológusok nem tudják a pácienseket és a családtagjaikat tájékoztatni azokról a lényeges információkról, melyekre szükségük lenne ahhoz, hogy meghozzák a nemváltó döntést.