RETRO RÁDIÓ

Soros egyetemi hálózat alapításával erősíti politikai befolyását

Soros egyetemi hálózat alapításával erősíti politikai befolyását
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 24. 13:06

Az egész világon terjesztené a nyílt társadalom eszméjét Soros György. A bevándorláspárti milliárdos a davosi világgazdasági fórumon bejelentette, egy új egyetemi hálózatot szeretne létrehozni. Ez arra utal, hogy világszerte növelni akarja politikai befolyását.

Soros bejelentése arra utal, hogy az általa finanszírozott NGO-k mellé a tervezett egyetemi hálózat is lényegében az ő politikai elképzeléseinek támogatója lenne.

A CEU önmagában nem elég erős ahhoz, hogy olyan meghatározó oktatási intézménnyé váljon, amelyre a világnak szüksége van, ezért „ehhez újfajta globális oktatási hálózatra van szükség – mondta Soros György a svájci Davosban, a világgazdasági fórumon a BBC, az AP hírügynökség, és a Reuters tudósítása alapján. Az amerikai bevándorláspárti milliárdos tőzsdespekuláns úgy ítélte meg, elérkezett az idő, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány ambiciózus terveket indítson egy új és innovatív oktatási hálózat felépítésére, amelyre a világnak valóban szüksége van. Erre a projektre egyébként egymilliárd eurót szán Soros. Nem véletlenül: az egész oktatási tervének a lényege a befolyásvásárlás.

„Az új ötlet egyedi lesz. Nemzetközi platformot kínál majd az oktatás és a kutatás számára„ – fejtette ki Soros György. „Közös tanfolyamokat tartunk a világ különböző részein található egyetemek hallgatói számára. Az OSUN a CEU és a Bard mintájára folytatja a magas színvonalú oktatást igénylő helyek elérését, és az elhanyagolt népesség, például menekültek, bebörtönzött emberek, a cigányok és más, lakóhelyüket elhagyni kényszerült népek kiszolgálását.

Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k (nem kormányzati szervezetek) korábbi, tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a magyar politikai térben.

A Századvég Alapítvány szerint bár civil szervezetként aposztrofálják őket, aktív, ideológiailag elkötelezett politikai szereplők, támogatóik üzleti és politikai érdekeit képviselik. Magyarországon ilyen, külföldi forrásból gazdálkodó NGO például az Amnesty International, a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a K-Monitor vagy az Eötvös Károly Intézet – sorolták. A Magyar Helsinki Bizottság 2018-as beszámolójából például kiderül, hogy a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványaihoz is kötődő szervezet csaknem ötszázmillió forintos éves bevételéből mindössze ötmillió forint származik a hazai adófizetők egyszázalékos adományaiból.

Soros mostani oktatási tervének is az lényege, hogy így akar világszerte még nagyobb befolyásra szert tenni. Ezzel kapcsolatban mondta legutóbb Orbán Viktor a Kossuth rádióban, hogy Soros György maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja a politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára, hozzáfűzve, hogy a milliárdos spekuláns a világ első számú oligarchája.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.