Az uniós átlagnál kevesebb a nélkülöző Magyarországon

A Központi Statisztikai hivatal adatai szerint míg 2010-ben a lakosság közel negyede meg volt fosztva bizonyos alapvető javaktól és szolgáltatásoktól anyagi helyzete miatt, addig 2018-ban arányuk már csak 8,7 százalék volt.

Az érdemi, 2017-es esést követően tavaly tovább csökkent a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya. Idehaza a szegénységi kitettség tavaly a teljes népesség 18,9 százalékát, azaz 1,813 millió embert érintett. A teljes lakosság arányában kedvezőbb a hazai helyzet az európai uniós átlagnál, mivel a 28 tagállam össznépességének 21,7 százalékát érintette tavaly a nélkülözés. A szegénységet az európai uniós módszertan szerint három megközelítésből vizsgálják, és az számít érintettnek, akire legalább egy szempont igaz: a súlyos anyagi depriváció, a relatív jövedelmi szegénység vagy a munkaszegénység.

A legjelentősebben a súlyos anyagi deprivációban érintettek száma csökkent: 2010 és 2018 között 1,421 millió fővel, 837 ezer főre. Ez azt jelenti, hogy míg 2010 és 2012 között a lakosság mintegy negyedét érintette ez a típusú kiszolgáltatottság, addig tavaly már csak 8,7 százalékát.

Az anyagi depriváció a bizonyos javaktól és szolgáltatásoktól megfosztottságot jelenti. Azok tartoznak ide, akik a meghatározott kilenc tételből legalább négyben érintettek, például anyagi okokból nem tudnak legalább kétnaponta húst fogyasztani. A javulást jól mutatja, hogy míg 2012-ben a deprivációnak kitettek aránya idehaza minden negyedik embert érintett, addig az unióban csak minden tizediket. Mára elenyészővé vált a különbség: Magyarországon tavaly a lakosság 8,7 százaléka, míg az unió népességének 5,8 százaléka nem tudott hozzáférni bizonyos javakhoz.

A lakosság nagyobb részét, 12,4 százalékát érinti a relatív jövedelmi szegénység, ám az uniós átlag így is magasabb, 16,9 százalék volt 2018-ban. A relatív jövedelmi szegénység azokat érinti, akiknek a munkabért és juttatásokat is figyelembe vett éves jövedelme nem haladja meg a szegénységi küszöböt, tehát a mediánjövedelem 60 százalékát. A szegénységi küszöb összege tavaly – 11,3 százalékos éves emelkedéssel – 1,120 millió forint volt, tehát havonta az egyszemélyes háztartásoknál átlagosan 93 300 forint. Egy év alatt 40 ezer fővel csökkent a jövedelmi küszöbnél kevesebből élők száma, 1,186 millió főre.

A harmadik szegénységi mutató a munkaszegénység vagy alacsony munkaintenzitás, amely a háztartások 18–59 éves tagjainak munkával töltött idejét méri. Azok a háztartások tartoznak a nagyon alacsony munkaintenzitásúak közé, amelyekben a munkaképes korú tagok a lehetséges munkaidejük kevesebb mint húsz százalékát töltötték munkával. Arányuk a teljes népesség körében 3,7 százalék volt, ami sokkal alacsonyabb, mint az EU kilencszázalékos átlaga. Az elmúlt években a munkaszegénység folyamatosan csökkent, köszönhetően a foglalkoztatottság növekedésének. Az érintettek több mint tizede alacsony iskolai végzettségű.

Az egyszemélyes, az egyszülős, valamint a legalább háromgyermekes háztartásokban magasabb volt tavaly a szegénységi kitettség, ám csökkentek a különbségek. Meghatározó a területi különbség: 2018-ban a legkedvezőbb helyzetben a Közép-Dunántúl lakossága volt, amelynek átlagosan 13,5 százalékát érintette a szegénység. Ezzel szemben a lakosság közel egynegyede tartozott a szegénység által érintettek közé Észak-Magyarországon. A nélkülözés veszélye az alacsony iskolai végzettségűeknél, a munkanélkülieknél, illetve az inaktívaknál volt a legmagasabb. Javult a roma népesség jövedelmi helyzete, de a 4,6 százalékpontos csökkenéssel is 63,2 százalékuk volt kitett a szegénységnek tavaly.

A KSH felmérés adatai itt olvashatók.