kulcsár edina
Kánya Tamás a saját szórakoztatására készíti alkotásait a budapesti Duna-parton. A mûveit pár nap után tönkreteszik, de õt ez már nem érdekli: a rengeteg elismerés és dicséret kárpótolja a rombolásért.
Kánya Tamás, a Római-parti „kőkert” megálmodója négy éve foglalkozik természetművészettel. Eredetileg ötvös a szakmája, a fa- és kőszobrokkal, a kavicsokból és kagylókból kialakított mandalákkal magától kezdett kísérletezni, soha nem tanult ilyesmit. Ennek ellenére művei a megjelenésük óta nagyon népszerűek: a Római-parti kirándulók követelték, hogy az alkotásokat ossza meg az interneten is, a fotók pedig ma már tízezrekhez eljutnak.
Tamást az sem tartja vissza, hogy a művei általában csak pár napig élnek. Mivel nyilvános helyen vannak, a látogatók nem bírják ki, hogy ne bökdössék meg őket, ne próbálják meg szétszedni vagy hozzáépíteni. A gyerekek és a felnőttek egyformán „kíváncsiak”. „Nem bűnözők rombolják le a műveimet, hanem meggondolatlan járókelők” – panaszolja Tamás. Volt, hogy egy anyuka az öt hónapos gyerekét engedte kúszni-mászni a kőtornyok között. „Rászóltam, hogy a kövek bármikor a kicsire dőlhetnek, és kiderült, hogy erre egyáltalán nem gondolt.”
Legutóbb ismeretlenek módszeresen elhordták az Ent-szobrait: Tamás nem is érti, kit zavarhattak A Gyűrűk Ura világát idéző, békés fa élőlények. A sorozatos kudarcok után úgy döntött, meg sem próbálja megvédeni a műveit: gyakran ő maga rombolja le őket, miután lefotózta.
Tamás két-háromnaponta lebiciklizik a Duna-partra, ahol vagy helyben készít valamit, vagy a helyszínen gyűjtött, otthon megmunkált uszadékfa szobrokat állítja ki. Két műalkotás között is állandóan tervezget. Azt mondja, szándékosan nagyon szerényen él, és kevés munkát vállal, hogy mellette legyen ideje a hobbijára.
Külön öröm számára, hogy a tinédzserekre is nagy hatással van: imádnak fotózkodni a szobraival, tőlük is sok dicsérő levelet kap. Fontos számára az utánpótlás nevelése is: rendszeresen visszajár egy szentendrei kézműves gyerektáborba, ahol a kicsikkel együtt építenek, alkotnak a természet kincseiből. Más felkéréseket viszont ritkán vállal. Inkább annak örül, ha a járókelőket, kirándulókat inspirálja a műveivel, és ők is kedvet kapnak az alkotáshoz. „Szeretem, hogy a magam ura lehetek, és azt csinálhatok, amit akarok.”
Bár külföldön népszerű művészeti forma a landart, Magyarországon Tamás az egyetlen, aki ezzel foglalkozik. A külföldi pályatársaival élénk kapcsolatban van: büszke rá, hogy sokan felkeresték őt és gratuláltak neki. Emellett élénk közösségi életet élnek: folyamatosan ötleteket merítenek egymástól és továbbgondolják egymás műveit.