RETRO RÁDIÓ

Hatalmasat hibázol, ha ezt a 8 élelmiszert nem teszed hűtőbe, az egészséged a tét!

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2025. 04. 04. 15:00

Segítünk, hogy mit tegyél be a hűtőbe, hogy tovább elálljon.

Évek óta vita tárgyát képezi, hogy bizonyos élelmiszereket a hűtőben vagy a konyhaszekrényben érdemes-e tárolni. Lehet itt gondolni a tojásra, az almára vagy éppen egy felbontott ketchupra. Egy vendéglátó cég rántotta le a leplet azokról az ételekről és italokról, melyeknek a hűtőben lenne a helyük, a legtöbben azonban mégsem ott tartják.

hűtő, hűtőszekrény,
Fotó: unsplash.com

Az Alliance Online nevű vendéglátóipari beszállító cég most rámutatott arra, melyek azok az élelmiszerek, melyek a hűtőben tárolva tovább maradnak frissek. Azt állítják, ha betartjuk az útmutatásukat, hosszútávon a pénztárcánk is hálás lesz. Számításaik szerint ezen ételek és italok megfelelő hűtésével évente körülbelül 340 fontot, vagyis több mint 160 ezer forintot is megtakaríthatunk. Íme, a lista!

Ketchup, mustár és majonéz

Ezekkel a termékekkel kapcsolatban arra kell odafigyelnünk, hogy a felbontás után több mint egy hónapig akarjuk még fogyasztani, akkor bizony a hűtőben a helye. Úgy csökkenthetjük a baktériumok elszaporodását bennünk.

Citrom, narancs és lime

A citrom, a narancs és a lime akár négyszer tovább is megőrzik a frissességüket, ha a hűtőben tároljuk őket. Ennek az az oka, hogy a hűvösebb hőmérséklet megakadályozza, hogy kiszáradjanak.

Felbontott vörösbor

A vörösbort felbontás után újra le kell zárni, és hűtőszekrénybe kell tenni. Ez segít lelassítani az oxidációs folyamatot, és megakadályozza, hogy a bor hamar megromoljon. Ha megfelelő módon tároljuk, körülbelül öt napig áll el.

Tojás

A hűtés segít megvédeni a tojást a szalmonellától, és biztosítja, hogy a lehető legtovább maradjon friss. 

Alma

Ha azt szeretnéd, hogy minél tovább friss maradjon, akkor bizony nem árt hűtőben tárolni. Ebben az esetben akár 6-8 hétig is eláll.

Dzsem és lekvár

Bár sokan szobahőmérsékleten tárolják a különböző dzsemeket és lekvárokat. Csakhogy a konyhaszekrényben tárolva jóval hamarabb bepenészedhetnek.

Krémlikőr

Sok krémlikőr tartalmaz tejtermékeket. Bontatlanul körülbelül két évig elállnak a konyhaszekrényben vagy a spájzban, felbontás után azonban a hűtőben érdemes őket tárolni, és hat hónapon belül el kell őket fogyasztani.

Bio juharszirup

A 100%-os tisztaságú juharszirup idővel megromolhat. A penészesedés megelőzése érdekében legjobb, ha felbontás után hűtőszekrényben tároljuk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.