
Eltemették Süllős Gyulát és családját
Édesapja mellé temették. Süllős Gyula 43 évesen hunyt el a 2025. október 28-ai kenyai repülőgép-balesetben, amelyben felesége, két gyermeke, édesanyja, testvére és annak párja, valamint a bébiszitter is odaveszett.
A méltóságteljes búcsúztatót unokaöccsei szervezték. Süllős Gyula és családja temetésén Varga Viktor énekelt, és a résztvevők között volt Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó, és Fásy Ádám is.

Az Új köztemetőbe a gyászolók egy szál fehér rózsával érkeztek a Bors helyszíni beszámolója szerint. A Borsnak nyilatkozó családi barát elmondta, a fiúk úgy szervezték, hogy Süllős Gyula édesapja mellett nyugodhasson.
A temetőben egy régi kriptaházat újítottak fel teljesen, oda kerültek a családtagok hamvai. Sőt, Gyula édesapjának urnáját is áthelyezik oda, így ilyen formában együtt lesz a család
- nyilatkozta a Borsnak a család neve elhallgatását kérő jó barátja.
A 43 éves Süllős Gyula hosszú évek óta volt a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője, egyben az angyalföldi klub elnökségi tagja és aranygyűrűse.






