tóth gabi
Harmincnégy évesen lett lett a válogatott főnöke Lőincz Viktor. Az olimpiai ezüstérmes birkózó bevallotta, mi hiányzik neki.
Kudarcot hozott a magyat birkózóknak a párizsi olimpiai. Sportolóink esélyesként egyetlen érmet sem szereztek a játékokon, ezután a szövetség mindhárom szakág élére új szövetségi kapitányt keresett. A férfi kötöttfogásúak között 34 évesen lett főnök az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktor. Az új kapitány a Magyar Nemzetnek beszélt megválasztása körülményeiről.
Lőrincz elárulta, a megkeresés után – mint mindig – most is a feleségével és a családjával egyeztetett.
A feleségemmel beszéltem először. Ha nem állna mögöttem ilyen családi háttér, bele sem kezdtem volna. Leültünk, és megbeszéltük, pályázzak-e egyáltalán. Az első pillanattól kezdve támogatott, mert látta rajtam, mennyire szeretném ezt csinálni. Tudomásul vette, hogy eddig sportolóként, mostantól szövetségi kapitányként nem leszek otthon hosszú hetekre
– mondta a lapnak Lőrincz Viktor, aki Európa-bajnokságon nyert 2017-ben aranyérmet.
A Lőrincz család a 2021-es olimpián közel állt ahhoz, hogy mindkét fiú aranyérmes legyen. Tamás olimpiai bajnok lett, Viktor pedig csak a döntőben kapott ki. Ez mai napig fájó pont a számára.
"Amikor összegzem a szőnyegen eltöltött eddigi éveket, olyankor büszkén mondom magamnak, mindenem megvan, amit el akartam érni: sikeres versenyzői pályafutás, egyetemi diploma és edzői munka. Ugyanakkor titokban mindehhez hozzáteszem, az az egy érem, az nagyon hiányzik. Az olimpiai arany, hiszen én is nagyon szerettem volna halhatatlanná válni. Egyébként még mindig nagyon frissek az élmények bennem, és amikor abbahagytam, már egyszer ugyanerre a kérdésre önmagamnak megadtam a választ. Ahogy most, úgy akkor is teljesnek éreztem a pályafutásomat."
A teljes interjút ide kattintva olvashatod el.